Index Vakbarát Hírportál

„Tudsz írni, Feri!” – bemutatták Gyurcsány Ferenc krimijét

2024. október 2., szerda 12:19

A budapesti Magvető Caféban bemutatták Gyurcsány Ferenc A kereszt halála című krimijét. A politikus-szerzővel Tarjányi Péter, a könyv kiadója beszélgetett.

„Tudsz írni, Feri” – állapította meg a könyvbemutató elején Tarjányi Péter, aki arról is beszélt, hogy szerinte Gyurcsány Ferenc ösztönös író, „szórakoztatva tanít”, ugyanakkor megmutat magából szilánkokat. A Demokratikus Koalíció elnöke elmondta: nem tudta, hogyan kell krimit írni, először csak az első fejezetet írta meg, aztán kiderült számára, „hogy ez működik”. A könyv cselekményének nagy része futás közben született meg a fejében.

A kereszt halálának három nagy dilemmája van: a család és a vérség kapcsolata, a hit, valamint a nemi identitás kérdései.

Mind arról szól, hogy ki a csuda vagyok én? Egy örök dilemma, hogy kik is vagyunk mi

– tette hozzá Gyurcsány Ferenc.

A regény történetével összefüggésben kifejtette, hogy mi a kapcsolata a hittel. Gyurcsány Ferenc kijelentette: az egyházzal sokat pöröl, de a hitet csodálja. Azt is megjegyezte, hogy bibliaolvasó ember. Mint kifejtette: a keresztény hitben könnyű osztozni, mert irgalomról és szeretetről tanít, van, akiknek kell ehhez Jézus tanítása, neki nem feltétlenül, pedig szerinte az ő hite közelebb áll Jézus hitéhez.

A DK elnöke úgy véli, hogy az ember hit nélkül nem létezik, de az csak egy részletkérdés, hogy ez Istenben manifesztálódik, vagy sem. Azt is kijelentette,

a konzervatív válasz az, hogy erőszakosan hittérít, ugyanakkor Gyurcsány Ferenc szerint azt kell birtokba venni, hogy nem csak anyag vagyunk: van lelkünk és hitünk.

Kérdésre egy személyes szálat is elárult: a regényben csak nagyon apró mozzanatokat vett át a való életből. Például beleírta a könyvébe Dobrev Klára egyik szokását, aki csak azért megy be a konyhába és ül le a fotelbe, hogy ott beszélgessen a főzőcskéző férjével. Egyébként a készülő fejezeteket először Dobrev Klárával és Mihancsik Zsófia újságíró-fordítóval osztotta meg.

Maga a regény egy kitalált városban játszódik, először azon gondolkodott, hogy Grazba helyezi a történetet, de nem ismeri a várost, oda pedig nem akart költözni, pedig ahogy megjegyezte:

vannak, akik nem bánnák.

Gyurcsány Ferenc arról is beszélt, hogy tudatosan két szálat hagyott nyitva a regénye végén, a folytatásnak már megvan az első két fejezete, de vélhetően csak 2026 után jelenhet meg a befejezett könyv. Két kérdést akar körüljárni: a tudományos élet, illetve a plágium kérdéskörét, továbbá a woke-jelenséget. Ezzel kapcsolatban azt mondta: a világban valóban zajlik az a küzdelem, hogy van-e olyan közösségi moralitás, amit az emberi szabadság veszélyeztet, ez egy fontos vita.

Álnéven írta első regényét

Szeptember elején adtunk hírt először arról, hogy a Nap Híre információi szerint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke álnéven – az édesanyja nevét használva – A kereszt halála címmel krimiregényt írt. Nem sokkal később már maga a DK elnöke osztotta meg a közösségi oldalán, hogy befejezte első regényét.

Írtam egy regényt, és bár tudom, hogy elég nagyképűen hangzik, mégis mondom, szerintem egészen jót

közölte Gyurcsány Ferenc, aki azt is hozzátette, hogy nem néz tévét, nem jár meccsekre vagy bulikba, az ő pihenése az, ha ír.

Tavaly tavasszal hirtelen ötlettől vezetve, pár perc gondolkodás után megírtam egy elképzelt krimi első fejezetét. Csak úgy játékból, egyszerűen tudni akartam, hogy megy-e. De akkor még magam se hittem, hogy meg is fogom írni a regényt. Aztán pár héttel később újra elkezdett foglalkoztatni a dolog. De mielőtt folytattam volna az írást, ezt az első fejezetet elküldtem egy jól ismert és elismert írónak, megkérdezni, hogy mit gondol róla. Pár nap múlva azt válaszolta, hogy »nem is olyan rossz«, illetve ellátott pár tanáccsal arra az esetre, ha úgy döntenék, hogy folytatom a regényírás kalandját. És úgy döntöttem. Így kezdődött.

Gyurcsány Ferenc azt írta, A kereszt halála első ránézésre egy krimi, majd kifejtette bővebben, hogy miről is szól:

Ha egy mondatban kell összefoglalnom, akkor azt mondom, hogy egy életveszélyesen megsebesített kislány támadójának felkutatásáról és a gyilkossági kísérlet mögötti történet kibogozásáról. De a könyv – reményeim szerint – több ennél. Nagy tempójú, kacskaringós utazás az örök dilemmák világában: szerelem, bosszú, család, hit… és nem folytatom. A mese középpontjában látszólag egy bűncselekmény van, de csak látszólag. De nem spoilerezek, inkább olvassák el a könyvet. Imádni fogják.

Mint később kiderült, amikor július közepén utoljára átolvasta A kereszt halála kéziratát, eszébe jutott, hogy „valamilyen politikai utalást, személyes villanást” akar belecsempészni a könyvébe. Némi töprengés után végül elrejtett a szövegben valamilyen áthallásos, rá jellemző, „akár aktuális politikai utalásnak is felfogható pár sort”.

A DK elnöke elárulta, hogy íróként az édesanyja nevéből képzett nevet használja: Kate Vargha. „Így egyértelmű lesz, hogy mit mondok, írok politikusként, és mikor egyszerűen csak mesélek a saját és – remélem – az Önök örömére. Anyám megérdemli, hogy így megmaradjon a neve. Csodálatos asszony volt” – jegyezte meg Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán.

(Borítókép: Gyurcsány Ferenc a Magvető Kávézóban 2024. október 2-án. Fotó: Tövissi Bence / Index)

Rovatok