Index Vakbarát Hírportál

Woody Allen elárulta, mit tanult meg rögtön a karrierje kezdetén

2024. október 3., csütörtök 19:42

Woody Allen felhagyott a filmkészítéssel, de az írással még mindig foglalkozik. 2024. október 4-én, a világon elsőként az Orlai Produkció mutatja be Allen új darabját, a Brooklyni mesét. A premierrel kapcsolatban a hvg beszélgetett a 88 éves író-rendezővel.

„Sosem fektetném a saját pénzem se filmbe, se színdarabba” − nyilatkozta Allen a hvg360-nak, aki már karrierje elején megtanulta, hogy saját pénzből soha nem készít semmit, ehhez pedig máig tartja magát. 

A filmes szakember az interjúban több dologra is kitért: 

Mi látjuk először

Júliusban az Index is megírta, hogy Szabó Máté rendezésében kerül színpadra a Belvárosi Színházban debütáló Brooklyni mese, amelyet Woody Allen írt a koronavírus-járvány alatti lezárások idején. A főbb szerepeket Mészáros Máté, Járó Zsuzsa és Schruff Milán alakítja.

Woody Allen a rá jellemző emberismerettel és humorral tárja elénk az emberi kicsinység és nagyság egész tárházát. Nagy büszkeség, hogy előadásunk ősbemutató, a darabot a magyar közönség láthatja először a világon

– áll az Orlai Produkció közleményében.

Rovatok