Sally Rooney új, Intermezzo című, a 21. Század Kiadó gondozásában megjelent regényéről cserélt eszmét a MOM Kulturális Központban Nyáry Krisztián író és irodalomtörténész, valamint az irodalmi életben szintén aktívan részt vevő lányai, Luca és Liza. Két generáció – és nem – nézőpontjai ütköztek, hol várható, hol kiszámíthatatlan módon.
Rendhagyó irodalmi beszélgetésre gyűlt össze az esős, hűvös kora estén az ír sztárszerző, Sally Rooney hazai rajongótábora. A Nyáry családdal Szűcs Péter, az est házigazdája beszélgetett, aki alaposan egymásnak ugrasztotta apát és lányait – na persze nem szó szerint, inkább csak amolyan szeretetteljesen. Nemrég mi is írtunk az Intermezzóról, de a beszélgetésen is megbizonyosodtunk róla: Sally Rooney valóban megosztó szerző – ahány olvasó, annyi vélemény alakul ki róla, munkásságáról, karaktereiről és történeteiről.
Érdekes volt megfigyelni, hogy mindhárman máshogy viszonyultak a könyvhöz: a lányok először a szerző Normális emberek című regényét olvasták.
Hasonlóan Lucához, azt érzem, hogy nekem is azért tetszett jobban a Normális emberek vagy a Baráti beszélgetések, mert közelebb érzem magamhoz korosztályban. Ez a könyv is tetszett, talán az zavart benne, hogy rövid idő alatt kellett elolvasnom a beszélgetés miatt. Az ilyen típusú, elmélkedős meg kifejtős könyveket jobban szeretem hosszú idő alatt elolvasni. Gyorsan végigpörgetve azonban azt mondom, hogy ez egy kellemes olvasmány volt
– fogalmazott Liza. Ezzel szemben édesapjuk volt az, aki kimondottan megszerette a könyvet.
„Elkezdtem olvasni, az első ötven oldalnál abban maradtam magammal, hogy értem, miért jó, de én ezt nem szeretem. Aztán úgy fejeztem be, hogy megszerettem” – mondta Nyáry Krisztián, akinek el kellett fogadnia azokat a belső törvényszerűségeket, amelyek jellemezték a történetet.
A történet egy testvérpárról, Peterről és Ivanról szól: utóbbi 22 éves, de Szűcs Pétert meglepte, hogy milyen bölcsen (vagy inkább koravénen) gondolkodik a fiatalember, aki úgy fogalmaz a regényben, hogy „elvesztegette az élete egy részét”.
Mit tud erről egy 22 éves fiatalember, hogy mit vesztegetett el, és miről szól az élet?
– tette fel a kérdést a házigazda a beszélgetés résztvevőinek.
A lányok egyetértettek abban, hogy az interneten felnőtt Z generációs fiatalokat egyáltalán nem lepi meg az elvesztegetett idő fogalma, ők maguk már tizenévesen szembesültek hasonló gondolatokkal. A Nyáry lányok az idősebb, harmincas évei közepén járó testvér karakterébe finoman belekötöttek: úgy érezték, ők már 22 évesen levonták magukban azokat a következtetéseket, amiket Peter csak 300 oldal után vont le.
„Én az idősebb férfi karakterekkel nagyon sokszor úgy vagyok, hogy olyan érzelmi konklúziókhoz jutnak el, amiket én tizenhárom évesen, egy ottalvós bulin már levontam” – tette hozzá Luca.
Sokan mondják, mire az ember megtanulja, hogyan kellene élni, addigra nem lesz rá lehetősége, mert túllépte a megfelelelő kort. De mit gondol erről Nyáry Krisztián irodalomtörténészként?
„Bármikor élhetsz úgy, ahogy szeretnél. Nyilván a betegségeket, katasztrófákat, apokalipszist leszámítva. Nem hiszem, hogy ha harmincvalahány éves korodig nem jutottál el odáig, amit megálmodtál, akkor vége mindennek, és le lehet húzni a rolót. Nem kell sem ötven-, sem hetven-, sem kilencvenévesen ilyen végzetes következtetéseket levonni” – vallotta Nyáry Krisztián.
A regény a gyászfeldolgozásról is szól, a család is nagyon hamar találkozott a gyásszal. Kérdés azonban, mennyire változik meg az ember érzelmi dinamikája a gyász hatására. Liza szerint a gyász olyan gyökeres változás, ami után más szívvel látja az ember a dolgokat.
Nagyon fiatalon nagyon felnőtt konklúziókhoz kellett eljutnunk, ezért még mindig türelmetlenek vagyunk azokkal a felnőttekkel, akiket az élet nem kényszerített arra, hogy ebből a szempontból felnőjenek
– emelte ki Luca, aki ennek ellenére huszonhárom évesen semmivel nem érzi magát felnőttebbnek, mint tizenhárom évesen.
A regényben központi szerepet kapnak a szerelmi szálak is, hol kisebb, hol nagyobb korkülönbséggel, bonyodalmakkal, nehézségekkel. De fel lehet-e készíteni a gyerekeket a szerelmi csalódásokra? Az apa szerint a csalódásra igen, de a szerelmi csalódásra nem. Azt mindenkinek magának kell megtapasztalna.
„Ma a lemondást gyakoroljuk. Ezt mondta nekem mindig, ha kiskoromban valamit nem akart megvenni. Ma a lemondást gyakoroljuk…” – emlékezett vissza Luca.
(Borítókép: Nyáry Luca, Nyáry Krisztián, Nyáry Liza és Szűcs Péter. Fotó: Tövissi Bence / Index)