Index Vakbarát Hírportál

DrMáriás belső emigrációba vonult

2024. október 9., szerda 12:16

Tavaly ilyenkor egy KDNP-s önkormányzati képviselő, bizonyos Szarvas Attila drMáriás Havanna-lakótelepi kiállításának azonnali bezárását követelte, szerencsére sikertelenül. A wagneri Gesamtkunstwerk jegyében, és még véletlenül sem az egyéves évfordulót megünneplendő, az alkotó előbb Szekszárdon nyitott szeptember 14-én egy jelenleg is futó kiállítást Festészetszínház címmel a Forgács-gyűjteményben őrzött alkotásaiból, szerdán pedig a Bartók Béla úti Godot Galériában lesz a Belső emigráció képei című esemény vernisszázsa. De ezzel még nincs vége a drMáriás-napoknak: október 25-én tartja az A38 hajón a Tudósok punkbanda – amelynek drMáriás a frontembere – a Totál Csehszlovákia című vadonatúj lemez bemutatóját.

Miután egy éve kiállítása azonnali bezárását követelte egy KDNP-s képviselő, majd letiltották közösségi oldalát, valamint további helyekről és tömegkommunikációs platformokról, többek között az MTI-ből is ki- és betiltották, drMáriás eldöntötte, hogy jó útra tér. És ahogy a rendes művészek, úgy ő sem fest többé olyan képeket, amelyek nyugtalanság, harag, felháborodás és botrány kiváltására alkalmasak, hanem csak olyanokat, amelyek megnyugtatnak, elgondolkodtatnak, értékes gondolatokkal töltenek fel, és áldásos hatással vannak a szépérzékünkre.

Nos, az október 9-én 19 órakor megnyíló kiállítás a Bartók Béla úti Godot Galériában garantálhatóan ilyen lesz.

Ezúttal a Munkácsi Mihály-díjas művész kivételesen kerüli a politikai áthallásokkal terhelt témákat.

Nem lesz Szűz Máriaként megfestett Schmidt Mária, karján a kisded Ungár Péterrel, sőt még Orbán Viktor és Áder János sem fogja megkeresztelni Ferenc pápát a Balatonban. 

No de mit fessen a belső emigrációba vonult festő? DrMáriás olyan művészszemélyiségek portréit és történeteit alkotta meg, akik maguk is belső vagy külső emigrációba kényszerültek, vagy akár börtönbe zárták őket az alkotótevékenységük miatt. Olyat, akit kivégzőosztag elé állítottak, mégis túlélte, börtönbe vetettek, mire ott megírta élete legfontosabb művét, filozofált, amiért raktárosi pozícióba űzték, forradalmár volt, de a többi forradalmárnak túl forradalmi, vagy polgár volt, ezért nem volt hajlandó szocializmusban élni, orvos, aki a morfiumát arra használta, hogy elmeneküljön a valóságból, vagy éppen kifinomultan álmodozott a holdvilágban, mire a származása miatt agyonverték.

Így kísérti meg De Sade márki a kalitkás nőt Rippl-Rónai műhelyében, Így álmodja meg Szerb Antal az Utas és holdvilágot Csontváry műhelyében, vagy így úszik Csáth Géza ópiummámorban Gulácsy műtermében.

De találkozunk még drMáriás festményein Hamvas Bélával, Kassák Lajossal, Csontváryval, Rippl-Rónaival, Berény Róberttel vagy éppen Basquiat-val.

Csak semmi politika! – mondanánk, de addigra már kiderült, hogy az mindenhol és mindenben menthetetlenül ott van.

Az október 25-én az A38 Hajón megtartandó lemezbemutatón meg aztán végképp ott lesz, hiszen már a cím (Totál Csehszlovákia) is sokatmondó. A Tudósok új lemeze vadonatúj számokat és már közismert himnuszainak lenyűgöző újraértelmezéseit hozza. A Totál Csehszlovákia című lemez drMáriás elmondása szerint egy olyan szuper korszerű antipop-táncdalfesztivál hanganyaga, amelyen néhány nyomdafestéket csak nagy jóindulattal tűrő örökzöld remixeit hallhatja a nagyérdemű, kiváló lemezlovasok, valamint maguk a Tudósok feldolgozásában. Emellett olyan vadonatúj számok is felcsendülnek, mint a Totál Csehszlovákia himnusz, a Sakkozzunk Baby punk-blues, a Tudósok-interjú a Petőfi rádióban dadaista rádiókabaré és mások.

Az est első részében a Tudósok Drámacsapat bemutatja drMáriás szociohorrorja, a Lomtalanítás című regénye legdrámaibb fejezetét, az Emmi nénit, amelyben a zenekar tagjai mellett fellép Kovács Ádám dadaista szupersztár (a tavalyi, Havanna-lakótelepi enyhén botrányos performance úttörőnyakkendős hőse) és Rozsonits Tamás zenész, rocktörténész, újságíró is.

Azt est második részében a Totál Csehszlovákia című lemez dalait és a zenekar legkedveltebb számait adja elő a tudományos zenekar. Ez lesz az október 25-ei koncert, a szerdai vernisszázsról pedig még csak annyit, hogy napjaink két kiemelkedő kvalitású képzőművésze, Bukta Imre és Szurcsik József nyitja meg. 

(Borítókép:  Szerb Antal megálmodja az Utas és holdvilágot Csontváry Taorminájában. Fotó: drMáriás)

Rovatok