Simon Márton már negyvenéves, saját szavaival élve öreg, mégis könnyen szót ért a fiatalabb generációval, aminek talán a világnézete lehet az oka. Bár már a középkorú költők táborát erősíti, huszonéves visszaemlékezései máig megjelennek verseiben.

Augusztus végén robbant a hír, hogy Simon Márton Okapi Press néven saját kiadót alapított, otthagyta a Jelenkor Kiadót, sőt a Libri és a Líra sem forgalmazza tovább a köteteit. Hideg pizza című új, ötödik verseskötete a saját webshopjában vásárolható meg.

Ez a könyv tartalmilag, kiállításában, borítókban, tördelésben, mindenhol iszonyúan közel áll a szívemhez, és rengeteg meló volt. Ez most amúgy is egy ilyen extrém helyzet, és az imént felvázolt előzményekkel egyetemben nagyon örülök neki

− fogalmazott a költő az eseményen. Simon Márton az utóbbi hónapokban, szakmai és magánéleti változásai miatt kénytelen volt új, reális(abb) szemüvegen keresztül reflektálni az életére. 

Mivel az Egyetemi Nap keretében huszonéves fiatalokkal osztotta meg gondolatait, a beszélgetés elején gondolatban visszarepült másfél évtizedet az időben.

Húszévesnek lenni szép volt, nagyon szerettem húszévesnek lenni. Borzasztó nagy, kilátástalan, hatalmas szerelmeim és katasztrófáim voltak. Egy hülye gyerek voltam, akinek nem mindig volt pénze kajára.

Úgy fogalmazott, tagadhatatlan, hogy megvan a szépsége annak is, amikor az ember hülye gyerek, és nincs pénze kajára, de a költő ma már igyekszik a pillanatban élni, semmint az idő bugyraiban elveszni.

„Azért nem vállalok el olyan dolgokat, amikhez nincs kedvem, azért nem megyek olyan helyekre fellépni, ahol nem szeretnék, azért mondom el a véleményemet olyan kérdésekben is, ami néha ciki, mert már nincs időm. Viccet félretéve, negyvenévesen még nem vagyok igazán öreg, de arra már nincs időm, hogy azon nosztalgiázzak, milyen jó volt huszonöt évesen éhezni” – mondta Simon Márton, akinek nemrég született meg a kislánya,

Szülőként nincs ideje arra, hogy túlgondolja a jövőjét vagy agyaljon a múlton, hiszen a baba miatt mindig a jelenben kell élnie.

Nekem viszonylag idősek voltak a szüleim, az anyám nagyon régen meghalt, ezért borzasztóan mélyen belém égett, hogy korlátos mennyiségű időt töltünk a szeretteinkkel. Minden alkalommal, amikor a gyerekem mellett ülök, arra gondolok, hogy ez is annak a korlátos mennyiségű időnek egy szelete. Olyan ez, mint egy speciális óra. Az idő múlásának jó mértéke a gyerek.

Az alkotási folyamata azonban nem alakult át az apaság miatt. Az írás flow-élmény, amolyan hiperfókuszos állapot, amelybe néha sikerül beleesnie, bár kicsit időzíteni is lehet az egészet. A modern kornak és az okostelefonoknak hála azonnal rögzíthető egy-egy ütem vagy szöveg, „nem kell eldobni a gyereket fürdőkádastól”, hogy verset írjon.

Mostanában éjszaka dolgozik: nemcsak ír, de levelezik, webshopot üzemel, számlákat is generál. Ez egy ilyen időszak, amikor ilyeneket tesznek a művészek – egyéni vállalkozók lesznek, mondta. Projektszerűen van beosztva az élete és a munkája, ami kicsit romantikátlan és varázstalan, de hosszú távon másképp nem működhet. Számára az írás a legszebb értelemben vett szellemi munka, ehhez mérten dolgozik.

Simon Márton szerint sosem baj, ha az embernek van humorérzéke, főleg ebben az országban. Minden művésznél érdekes megfigyelni, hogy kell-e az önszabotálás ahhoz, hogy legyen miről írni, legyen új téma.

Ma már azt gondolom, az alkotáshoz alapvetően érzelmi mélység kell, nem pedig szenvedés. A művészet annyi mindenben segít, elviselhetővé teszi az életet, és valószínűleg én sem tudnék anélkül létezni, hogy írnék. Az összeomlás hosszú ideig része volt az életemnek, de nem szabad magamat halálra ítélni azért, hogy művész legyek

– vallotta be a költő.

(Borítókép: Simon Márton. Fotó: Papajcsik Péter / Index)