Nehéz középiskolás fejjel megmondani, hogy pontosan mi az a szakma, ami egy életre boldoggá tenné az embert, azt pedig még embert próbálóbb megjósolni, hogy miben találja meg tíz vagy húsz év múlva a hivatását. Próbálkozni kell, kudarcokat elszenvedni, felállni és újra nekifutni, legalábbis azok a művészek, akik nagy sikereket értek el, többnyire ebben hisznek. 12 alkotó tért vissza korábbi iskolájába, hogy megossza élettapasztalatait a mostani tanulókkal, közülük ketten, Pátkai Rozina és Szabó Balázs elmondták nekünk, mi a legfontosabb üzenet, amit ilyenkor át lehet adni.
A kezdeményezést az Artisjus indította a 2024-es Dalszerzők napja alkalmából. Tavalyi felmérésükből kiderült, hogy a náluk regisztráló új alkotóművészek jelentős része a harminc és húsz év alatti közegből érkezik, így az idei ünnepet a hazai zenekultúra utánpótlásának szentelték. Ismert előadókat kértek fel, hogy látogassanak el egykori általános és középiskoláikba, ahol koncertet adtak, a dalok születéséről és az alkotás élményéről meséltek a diákoknak.
Ez egy nagyon izgalmas és bonyolult korszak az ember életében, de talán pont ezért is nagyon fontosak a gimis évek. Egyszerre lehet fejlődni különböző készségekben és érzelmileg is. Aki már korábban is tanult zenét, az egyre inkább meg tudja tölteni a zenét élettel, aki pedig most kezdi, az még nincs lekésve semmiről. Mindig is volt, és lesz is olyan, akit nem ragadnak meg ezek a dolgok, de hát jól is van ez így – mindenki másban és máshogyan talál örömet a középiskolában, az életében. A nagy többséget azért szerintem meg lehet szólítani, és van is kedvük elmerülni ebben a különleges világban
– fogalmazott kérdésünkre Szabó Balázs dalszerző-előadó. A zenész szerette volna megmutatni a fiataloknak, hogy érdemes elmélyülni a pillanatokban, ezeket a művészetbe átültetni, nem szabad rettegni a megéléstől:
„Legfőképp bátorságra biztattam őket. Illetve azt szerettem volna nekik átadni, hogy az alkotás egy jó dolog, hogy érdemes küzdeni a saját félelmeinkkel, szabad szaladni a boldogsággal, merjünk érezni, gondolkodni. Jó, ha kifogalmazzuk magunkból a dolgokat, és jó, ha küzdünk az álmainkért, már az ő korukban is.”
A Szabó Balázs Bandájával jelentős karriert befutott dalszerző, a Suhancos korábbi tagja gimnazistaként még csupán álmodozott a zenélésről, leginkább egy örökké tartó hobbiként tekintett rá. Első koncertjeit tinédzser éveiben adta iskolatársai előtt, és minél többször állt színpadra, annál inkább élete elválaszthatatlan részeként tekintett a zenére. „Akkoriban még nem mertem nagyon-nagyon messzire nézni, az volt a legfontosabb, hogy ki tudjak állni a diáktársaim elé és elmesélhessem, illetve eljátszhassam mindazt, amit eddig tanultam és írtam” – fogalmazott.
Pátkai Rozina gimnazistaként még kereste az útját. A többszörös Independent Music Awards győztes, Fonogram-jelölt dzsesszénekes, a Fringe Fesztivál különdíjasa minden lehetőséget megragadott az önkifejezésre, legyen szó képzőművészetről, színjátszásról, zenéről. Az egyik legtanulságosabb számára mégis a versenysport volt:
Az iskola, a tanulás és a színjátszás mellett versenyszerűen vívtam, és a sport sok mindenre megtanított. Amikor abbahagytam a vívást, tudtam, hogy művészettel szeretnék foglalkozni, és megvoltak bennem azok a képességek, amiket a versenysportból hoztam: a kitartás, a küzdeni tudás, a kudarckezelés.
Az előadó úgy érzi, hogy sokkal több olyan alkalomra lenne szükség, ahol lehetőséget biztosítanak a diákoknak a közös alkotásra. Az énekesnő az iskolát nem „a tudás házának, tárának, birtokosának” tekinti, hanem egy olyan helynek, ahol kapcsolatokat lehet teremteni, ami alkotótérként funkcionálhat, „ahol hasonló érdeklődésű emberek egymást kiegészítve, egymástól tanulva, együttműködve új dolgokat hoznak létre”. A modern dalszerzés egyik alapkövének is ezt látja, és szerette volna átadni a közös élményt a diákoknak is:
A koncerttel egybekötött workshopórámon arra biztattam a diákokat, hogy írjanak együtt dalokat, a társaikkal közösen. Azt tapasztaltam, hogy nagyon kreatívak, együttműködőek voltak, sőt! Elképesztően szép szövegeket írtak, volt, amelyik önálló versként is megállta a helyét. Nagyon jó dallam- és kíséretötleteik voltak, és ügyesen adták elő közösen, rögtönzött zenekarokba rendeződve a még csak pár perccel azelőtt íródott dalaikat. Összességében szerintem nagyon jó volna ennek a korosztálynak sokkal több alkalommal megmutatni – akár rendszeres workshopok keretein belül –, hogy a szabad alkotás mekkora örömet jelenthet.
Az énekesnő, aki egy budapesti iskola tanulójaként töltötte tinédzseréveit, úgy látja, hogy továbbra sem mindegy, hogy valaki egy vidéki kistelepülésre vagy a főváros egyik előkelő kerületébe születik: „Nagyon gyakran nagy egyenlőtlenségekkel lehet találkozni – az oktatásban felmerülő problémák pedig nem kedveznek az esélyegyenlőség megteremtési lehetőségeinek.” A művész manapság látja igazán, hogy mekkora előnyt jelentett számára egy fővárosi elit gimnázium diákjaként felnőni, ahol olyan nagy megbecsülésnek örvendő tanárok oktattak, akik elszántságukkal megannyi szerencsés generációnak egyengethették az útját.
Szabó Balázs némileg másképp látja a helyzetet. A dalszerző Debrecenben tanult, de elmondása alapján most már nem könnyű visszahelyezkednie egy kimondottan vidéki fickó bőrébe, mivel rengetegfelé jár az országban. Fiatalon nem látott rá a fővárosi művészvilágra, így nincs összehasonlítási alapja, de úgy véli, manapság megszűnőben vannak ezek a fajta határok. Az internetnek köszönhetően már a vidéki lét sem jelent feltétlen akadályozó tényezőt az előadóknál a hírnév felé. Különbségként leginkább azt látja a fővárosi és vidéki lét között, hogy
„más a nevelő, inspiráló közeg, amiből táplálkozik az adott alkotó vagy zenekar.”
Pátkai Rozina szerint a legfontosabb dolog, amit fiatalon érdemes megtanulni, amit szeretett volna ő is átadni közönségének a workshopon, hogy „Ne zárd magad semmilyen skatulyába, mozogj szabadon az alkotásban”. Ő is ezt képviseli.
Tapasztalatai alapján ma sem könnyebb művészként érvényesülni, mint régebben, de abban is biztos, hogy a jelenlegi egyik legnagyobb kihívás a mindennapjaink részévé vált folyamatos online jelenlét, ami szétzilálja az ember figyelmét. Eközben több olyan tényező is akad, amely hamis képet fest a zenei világról és szintén nehezíti az alkotók dolgát.
A mesterséges intelligencia, illetve a robotok és hamis profilok által hallgattatott zenék és hallgatottságnövelések sajnos meglehetősen eltorzították a piacot. Az első lépés a profizmus felé szerintem, hogy megtanulunk igazán fókuszálni, igazán figyelni arra, amit csinálunk, bármi legyen is az, és a képességeinkhez mérten maximalizáljuk az ötleteinkben rejlő lehetőségeinket
– fogalmaz az énekesnő. Hozzátette:
„Van egy művészeti kiáltványom, a Slow Forward, amelynek idén júniusban a bécsi Múzeumi Negyed színpadán volt a premierje, ez pont erről szól.”
Az énekesnő arra szeretné vele felhívni a figyelmet, hogy szükség van némileg lelassítani, tudatosabban és elmélyültebben alkotni. Szerinte így lehet tartós értéket teremteni és megtapasztalni azt az alkotói mélységet, élményt, ami az idei Dalszerzők napjának is fontos részét képezte.