Index Vakbarát Hírportál

Török Ferenc: Fájó kérdés, hogy miért nem rendezhetek

2024. október 12., szombat 10:32

Fájó kérdés, hogy miért nem rendezhetek, de hát így van, és most már nekem is el kell fogadnom, mert telnek az évek – mondta az Index kulturális rovatának podcastjében Török Ferenc filmrendező. A Balázs Béla-díjas alkotó megosztotta, hogy miért készít filmet a Fészek Művészklubról, és arról is beszélt, hogy a több mint százéves szervezetnél jelenleg milyen állapotok uralkodnak.

„Nem akarom felsorolni, hogy a Nemzeti Filmintézet hány pályázatomat utasította vissza, azért jöttem, hogy beszéljünk a jövőről, a Fészek Klubról. Úgy kellett alakítanom az életemet, hogy elkezdjek én is alternatív megoldásokban gondolkodni, mint a fiatalok, vagy a pályatársaim, Hajdu Szabolcs, Pálfi Gyuri” – mondta Török Ferenc Balázs Béla-díjas filmrendező az Index kulturális rovatának podcastjében, az arutlúKban.

A mára vitathatatlanul kultikus magasságokba emelkedett Moszkva tér című film alkotója utoljára 2017-ben jelentkezett nagyjátékfilmmel, az akkor elsöprő hazai és nemzetközi sikernek örvendő 1945 című mozival.

Török Ferenc elmondta, hogy ismét forgat, még alakuló új filmjében a Fészek Művészklub történetének egy szeletét mutatja be. A rendező arról is beszélt, hogy az  elmúlt hét évben miért nem jelentkezett új alkotással. 

Fájó kérdés, hogy miért nem rendezhetek, de hát így van, és most már nekem is el kell fogadnom, mert telnek az évek. Azért is kezdtünk bele a Fészekről szóló filmbe, mert már nagyon szeretnék filmet készíteni

– jelentette ki a rendező, aki szerint sohasem osztották meg vele, hogy miért utasították vissza pályázatait. 

Erőt meríteni

Török Ferenc nemcsak tanítja rendező szakos diákjait, hanem tanul is tőlük.  

Tőlük kapom az energiát, mert nekik sincs pénzük filmet készíteni, és nekünk se volt anno, amikor elkezdtük. Ugyanígy Szimler Bálint vagy Reisz Gábor példájából is erőt merítek, mert igenis lehet így filmet készíteni. Rengeteg független film készült, tényleg barátok pénzéből vagy szívességből. A filmjeik a mozikban is jól teljesítenek, nemcsak a nagydíjakat nyerik meg a fesztiválokon, hanem eljutnak a magyar közönséghez is. Nem úgy van ellehetetlenítve egy filmkészítő, hogy akkor most nem adhat ki semmit, egyszerűen csak nem kap pénzt

– fogalmazott Török Ferenc, akinek a Fészek Művészklubról szóló új alkotása egy 1936-os adománygyűjtő esemény köré szerveződik. „1936 februárjában járunk, jelenleg is az ehhez az időszakhoz kapcsolódó filmeket, fotókat, zenéket hallgatom. Rengeteg az analógia” – mondta, hozzátéve, hogy keresi a korabeli jazz és a mai elektronikus zene közötti áthallásokat, kapcsolódásokat. 

A rendező többek között arról is beszél a műsorban, hogy jelenleg milyen állapotok uralkodnak a Fészek Művészklubban, hogyan mesélné el Hajós Alfréd elképesztő életútját. 

Aki lemaradt volna az arútluK podcast előző adásáról, vagy újra meghallgatná a beszélgetést, ide kattintva megteheti.

(Borítókép: Török Ferenc. Fotó: Tövissi Bence / Index)

Rovatok