Széles közönség előtt mutatták be Závada Pál regényét az Őszi Margó Fesztiválon. A Magvető Kiadó gondozásában megjelent Pernye és fű című kötetről Veiszer Alinda kérdezte a Kossuth-díjas írót a Nemzeti Táncszínház nagytermében.
Závada Pál új regényének szereplői dokumentumfilmet forgatnak olyan gazdálkodókról, akiket gyújtogatással vádoltak meg az ötvenes években – derült ki hamar az Őszi Margón megrendezett ünnepélyes könyvbemutatón, amelyen a Kossuth-díjas írót Veiszer Alinda újságíró kérdezte.
A Nemzeti Táncszínház nagytermében széles közönség előtt folyt a diskurzus a Magvető Kiadó gondozásában megjelent Pernye és fű című könyvről. A baráti kör – amiben filmeseken kívül szociográfus, grafikus, történész és újságíró is van – nyomozásba kezd, keresik és megpróbálják szóra bírni az áldozatok családtagjait, a valamikori tanúkat, ügyészeket, bírókat, illetve a hajdani tudósítókat.
A szerző arról is beszélt, miért tartotta aktuálisnak az 1949-ben és 1950-ben lefolyt statáriális kulákperek témáját, hogy aztán a regény központi témájává tegye. Závada szerint fordítva volt, és onnan indult el, hogy mit csinált a nyolcvanas évek második felében. „Sokszor kérdezték, miért nem írok rendszerváltó regényt, és eszembe jutott, hogy mindenből kimaradtam.” Hozzátette, egy író bármiből dolgozhat, de mégiscsak a személyes élmény az igazi.
De én nem voltam ott sehol, amikor a dolgok történtek. Mivel foglaltuk el magunkat? Mit csináltam én? S persze lehet azt mondani, hogy éppen a magán- és a munkaéletem is felborult. A szociológiai intézetben ugyanis válságba kerültem, vagy kerültünk, de akkoriban akik ilyen állásokban voltak, azoknak sok mindent kellett újragondolnia.
Závada Pálnak ebben az időben futottak ki a munkái, s lett a 2014-ben megszűnt Holmi című folyóirat szerkesztője.
Tehát volt egy nagy átalakulás, ami miatt nem figyeltem oda eléggé arra, hogy fölfordult a világ, és megváltozik a rendszer. Túlzok ha azt mondom, hogy nem vettem észre, de néha belegondoltam, hogy mit csináltam, csináltunk, és rájöttem, hogy például ezt a filmet, amelyen rengeteget dolgoztunk.
A regényben szereplő filmforgatás interjúi valóságosak, tényleg megtörténtek, azokat Závada Pál Sipos András rendezővel készítette Statárium című, 1989-ben bemutatott filmjükhöz. „De ami ebben a könyvben van, abból semmi sem történt meg. Még az sem, hogy a stáb a nagymama házában forgatott volna, mert alkalmatlan volt arra” – fogalmazott Závada, többszörösen aláhúzva, hogy a figurái szigorúan fiktívek.
A nevekkel közelíteni és eltávolítani sem akarta saját magától azt a szereplőt, aki Veiszer Alinda szerint a legjobban hasonlít a szerzőre, még a névtelen szereplő esetében sem. „Van egy általános narráció, vagyis aki narrál, s aki belelát mások fejébe”, a névtelen elbeszélőnek pedig adott egy külön szólamot.
A műsorvezető megfogalmazása szerint visszatérő kérdés a regényben, tehet-e valamit az egyén, hogy egy rendszer megváltozzon. Pontosabban, mi az egyén felelőssége a szabadságért egy elnyomó rendszerrel szemben.
Hogyan lehet ábrázolni a töketlenkedésünket? Nem tudjuk, nem látjuk, hogy mi lesz, miután csődbe jutottak az addigi formák és a magánéletek. Munka szintjén pedig megjelennek a ködlovagok, illetve a panaszkodások sora, hogy itt már nem lehet semmit csinálni, vége, nincs pénz, miközben rengeteg elszalasztott lehetőség, tanácstalanság és tehetetlenség van
– fogalmazott Závada Pál, amire Veiszer Alinda így reagált: „Ez egy jó végszó.”
(Borítókép: Závada Pál és Veiszer Alinda 2024. október 11-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)