A kanadai rocksztár, Bryan Adams, 2024. október 14-én az MVM Dome-ban megmutatta, minek köszönheti négy évtizeden át tartó töretlen sikerét, mennyi energia rejlik még a torkában, és hogy a dalai hogyan tudnak megmozgatni több mint tízezer embert. A siker megkérdőjelezhetetlen, a közönség hálás, a zene pedig stabil és erős volt.
Nehéz megmondani, honnan ered a 64 éves kanadai zenész sikere. Persze az ember rögtön rávágná, hogy a tehetség vagy a jellegzetes hangszín, esetleg az életigenlő dalok, hozzáállás a kulcs, mégis, létezik több tucat olyan zenész, akiknél mindez szintén megvan, mégsem ugorják meg ezt a szintet. Hazudnék, ha azt mondanám, nem voltam szkeptikus a koncert előtt, de akkor is, ha azt mondanám, nincs Bryan Adams-dal, ami megmozgat. És újfent hazudnék, ha azt mondanám, nem élveztem ezt a több mint kétórás szettet, amit Budapestre hozott.
Lehet azzal viccelődni, hogy elég ismerni három dalt a kanadai énekestől, és minden dalát hallottuk, de ha csupán három slágerét játszotta volna két órán át, az is ütős buli lehetett volna. Bryan Adams stílusa konzisztens, ritkán lép ki abból a zenei világból, amelyben megismertük,
mégis fenn tudja tartani az érdeklődést, a közönség pedig imádja.
Ennek egyik oka az, hogy neki első a zene. Ha nem szól a közönséghez fél órán át, akkor sem magának, hanem a nézőknek játszik. Ez érződik, és a közönség is reagál rá. A másik, hogy hiába lépett a hatvanas rocksztárok sorába, továbbra sem romlott koncertjeinek minősége. Hangja erős, jelenléte stabil, és még ha nem is olyan vad, mint harmincévesen, egy-egy pillanatra megcsillogtatja azt a képességét, amivel számos mai popsztárt kenterbe ver.
A koncert előtt szkeptikus voltam, mert Adams a turnén szinte ugyanazt a dallistát viszi arénáról arénára, ami kicsit a hakni érzetét kelti – általában ilyen a jó iparosmunka. De mégsem ez volt. Magyar közönségnek magyar koncert, olyan energiával és intenzitással, ami valószínűleg csak Budapesten volt tapasztalható. Minden koncert picit más, minden koncert egyszeri és megismételhetetlen, és ezt Bryan Adams is bizonyította.
Az MVM Dome sörcsapjaitól a ruhatárig óriási tömeg gyűlt össze ezen az októberi hétfő estén, ez mégsem érződött tumultusnak. Olyan volt, mintha fél ház gyűlt volna össze, pedig a valóságban kulturált, disztingvált közönségről volt szó, óriási létszámban. 15 ezer néző kell ahhoz, hogy koncerteseményen a Dome tele legyen: a széksorok szinte csordultig voltak, egyedül a küzdőtéren fért volna el még pár száz ember.
Ahogy beértünk a térbe, rögvest egy repülő autó fogadott.
So Happy It Hurts
– volt olvasható a drónok által hajtott lufikocsi oldalán, míg a másik ajtósoron a gitáros-énekes neve virított. Könnyed utalás ez a zenész legfrissebb, 2022-ben kiadott 15. stúdiólemezére.
Ezzel párhuzamosan egy ember nagyságú QR-kód jelent meg a LED-falon, amit beolvasva, akár egy jó tévéműsorban, dalt lehetett kérni. Tekintve, hogy nagyjából harminc számot ad elő szinte minden koncertjén az énekes a mostani turnéján, kevés opció maradt a slágerek közül. Azért viccből bekértünk egy ritkán játszott dalt az általa énekelt Disney-film számai közül, de a You Can‘t Take Me című dala végül nem hangzott el.
Ennek ellenére sem panaszkodhatunk, hiszen az énekes a Kick Ass című dalával páros lábbal rúgta be a koncertet. Ezt olyan számokkal pörgette tovább, mint a Can‘t Stop This Thing We Started vagy a 18 til I Die, így a koncert első etapja elég mozgalmasra sikerült. Jó darabig nem is kommunikált komolyabban a nézőkkel, így az este első negyede villámsebességgel pörgött le, amit egy hosszasabb köszöntés követett. Ez a továbbiakban is jellemző volt, mivel Bryan Adams nem tolta túl a kommunikációt, így nem kellett minden dalváltásnál öt percig hallgatni a felkonfot. Csak a jelentősebb pillanatoknál törte meg a zenész a show-t, amikor annak érzelmi vagy szórakoztatási jelentősége volt.
Az egyik ilyen várt, ugyanakkor jóleső megszólalás az It’s Only Love című dal előtt hangzott el, amelyet Adams eredetileg a rocknagyival, Tina Turnerrel adott elő.
Visszaemlékezett minden idők egyik legnagyobb énekesnőjére, és előtte tisztelegve énekelte el a számot, amelybe beleszőtte Tina Turner két gigaslágerének (The Best, What's Love Got to Do With It) egy-egy apró részletét is.
Szintén leheletnyi szünetért kiáltott a Joe Cocker-feldolgozás (When the Night Comes), ahol az énekes megjegyezte:
A következő dal a hősömtől van, Joe Cockertől.
A feldolgozások sorát a Kiss Rock and Roll Hell című dala erősítette, de a koncert elején fellibbenő óriáslabdák, a fellépés előtt, majd a buli végén visszatérő repülő autó, illetve a közönség soraiból felinvitált, Bryan Adams-pólós női kórus is dobott a buli hangulatán.
Történt ez annak ellenére, hogy talán minden extra nélkül is felrobbant volna a közönség, hiszen az egyik legütősebb magyar rajongótáborról van szó, amit eddigi pályafutásom során láttam. Az, hogy több mint tízezer ember dallamban és szövegszinten is ilyen jól énekeljen, ritmust tartva pontosan tapsoljon, és az előadó kiemelt kérése nélkül is, magától együttműködő legyen, aktívan részt vegyen a buliban... Ez sajnos egyre ritkább, de fantasztikus élmény.
Akkora buli volt, hogy még a kamerákat kezelő operatőrök is tapsoltak és mulattak, még akkor is, amikor az énekes kérésére jó pár néző pólótlanította magát, és meztelen férfi felsőtestek kereszttüzében kellett helytállni.
Az énekes és zenekara a koncert zömét teljes hangszerelésében adta elő, de a dalok negyede akusztikusan vagy egy szál gitárral szólalt meg. Ez adott némi pluszfűszert az élményhez, így a Here I Am, az All for Love és a Straight From the Heart is különleges élményt nyújtott.
A hangzásról pár szót ejtve: tisztelet a hangosítócsapatnak, a küzdőtérről hallgatva szinte végig hibátlan volt a koncert.
Eleinte picit elveszett az ének, de a második, harmadik daltól magára talált az összhang. Vastag, rétegzett zenei élmény, ahol a szólóhangszerek kiemelkednek, az ének érthető és erős. Egyedül a Run to You esett vissza, ami a közönség mérsékeltebb reakcióin is látszott, de a nagyjából 30 dalos szett összességében jól szólt.
Érdemes kiemelni, hogy Bryan Adams és csapata nem látványshow-val érte el a sikert, a színpadkép elég egyszerű volt. Mindenki feketében volt, kivéve a főhős, aki tetőtől talpig fehérben virított. Az (Everything I Do) I Do It for Yout leszámítva végig gitár (vagy basszusgitár) lógott Adams nyakában, és a mikrofonállványt cipelve, a 70-es, 80-as évek heavy metal nagyágyúit idézve járta be a színpadot egy balladához mért teátralitással.
Karaktere ugyanaz a laza, szimpatikus, kedves előadó, akit megszokhattunk,
miközben többszörösen bizonyította, hogy igen, még mindig baromi erős énekes. A hangján természetesen érződik, hogy már nem a 34, hanem a 64 éves Bryan Adamset halljuk, de aki ebben a korban így tud énekelni, ezzel az intenzitással, az előtt le a kalappal.
Bár a visszataps elmaradt – több mint két óra és harminc dal után ez teljesen belefér –, a koncert erőteljes volt és jól dinamizált. Az énekes szemmel láthatóan élvezte, hogy itt lehet, és a közönség is nagyra értékelte a belefektetett energiát. Szinte minden nagyobb sláger elhangzott, mint például a Summer of '69 vagy a Heaven. Bryan Adams magyar rajongói nem gyengülnek meg, függetlenül attól, hogy milyen gyakran látják kedvencüket, így nem lenne meglepő, ha a zenész hamarosan visszatérne.
(Borítókép: Bryan Adams 2024. február 6-án Monterreyben, Mexikóban. Fotó: Medios y Media / Getty Images)