Irene Solá hatalmas sztár Magyarországon, széles olvasóközönséggel. A katalán írónő az Indexnek elmondta, amikor könyvet ír, nem nagy megállapításokat akar tenni, hanem kérdéseket akar felvetni. Saját magának – és az olvasónak.
Nem nehéz beleszeretni Irene Solába, akinek vad és szabad lelkivilágába is betekintést nyerhetünk a regényein keresztül. Egyedi írói hangja úgy költői, hogy az általa csúnyának vélt valakit vagy valamit képes úgy leírni, hogy az embernek szinte hányingere lesz olvasás közben. De ez csak egy szelete a bájos katalán írónő stílusának, aki nemrégiben az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválra érkezett, hogy a Magvető Kiadó gondozásában megjelent Szemet adtam neked, s te a sötétségbe néztél című legújabb könyvének budapesti bemutatóján részt vegyen.
Az Énekelek, s táncot jár a hegy című regényével 2020-ban robbant be a köztudatba, s követelt helyet magának a kortárs világirodalomban. Ezzel a kötetével az Európai Unió Irodalmi Díját is megnyerte. Tehetségére Magyarországon is hamar felfigyeltek, a Magvető Kiadó gondozásában idén jelent meg a harmadik kötete.
Magyarországi látogatása alkalmával interjút készíthettünk a katalán szerzővel, a beszélgetés helyszínére egy picit korábban érkeztünk, de akkor is felismertük volna a szerzőt, ha korábban életünkben nem láttuk volna. Mediterrán, élettel teli kisugárzása teljesen átjárta a teret. Nem lehetett nem őrá figyelni. Amikor bemutatkoztunk, széles mosollyal üdvözölt bennünket, spanyolul kommunikáltunk, de picit az olasz nyelvtudását is megvillantotta. Ismerős idegenekként beszélgettünk, az első pillanattól barátságos légkörben, mosollyal az arcunkon. Ez akkor sem múlt el, amikor feltettük neki az első kérdésünket.
Mikor kötött legutóbb alkut az ördöggel?
Solá hangosan felnevetett, s picit kizökkenve azt mondta, nem jó ötlet alkut kötni vele. Hogy miért, arra azt felelte, ez bonyolult dolog, és elmondása szerint ő még nem tett így. „Az ördöggel való paktum csupán a könyv magvát adja.”
A magyarul nemrégiben megjelent Szemet adtam neked, s te a sötétségbe néztél című könyve kapcsán merült fel bennünk a kérdés. A történet egyik szereplője, Joana ugyanis évszázadokkal korábban paktumot köt az ördöggel, hogy férjet találjon, ám később kihátrál, ezért minden gyereken, aki később a házában született, átok ül. Van, akinek hiányzik egy darab a szívéből, más pedig nem érez fájdalmat.
Solá új regényében sem hazudtolta meg önmagát, történetében a főszereplő fogalmát ismét kitágította. A katalán hegyvidéken vagyunk, a Mas Clavell nevű kis falu egyik házikójában, ahol a Bernadeta nevű öreg asszony épp haldoklik. Gyakorlatilag az utolsó napját követjük nyomon, szóval a regény egy nap alatt játszódik. A haldoklóra néhány élő embertől eltekintve egy halott asszonycsoport vigyáz rá, akik a XVI. századtól éltek itt. S a könyvben a halottak narratíváját olvashatjuk.
Arra a felvetésre, hogy a történetben az élők szellemnek, a halottak pedig élőnek tűnnek, Solá azt mondta, szándékosan alkalmazta azt a játékot, hogy az élők a ház szellemének tűnjenek, mégis az ő gondolataik, félelmeik, aggodalmaik szolgáltatják a sztori hátterét. Próbáltunk mélyebbre ásni, hogy megértsük, mi motiválta ebben, ezért megkérdeztük, hogy a saját életünkben manapság mennyire vagyunk szellemek, ha már a sztori is a jelenben játszódik.
Solá messzebbről kezdte válaszát, egészen onnan, hogy amikor könyvet ír, nem nagy megállapításokat akar tenni, hanem kérdéseket szeretne felvetni. Saját magának – és az olvasónak. És a regénye is azért játszódik a jelenben, mert az ő élete – minden örömével és problémájával együtt – is a mostban zajlik. De mégis fontosnak tartja, hogy hagyományait, jelesül a katalán folklórt és mitológiát is elbeszélje. „A történelem tapétája mögé akarok benézni.”
A mostani regénye is egy családi történet. S gyakorlatilag ugyanazt csinálja, mint Kuroszava Akira A vihar kapujában című filmjében, amelyben egy gyilkosságot tizenketten mesélnek el, mégis mindegyik érvényes. Nincs objektív történelem és családi történet, állítja Solá, aki büszkén hangsúlyozza, hogy ő bizony katalánul ír, de univerzális dolgokról – zsigeri szinten. Nemcsak a lelkünk, hanem időnként a gyomrunk is táncot jár.
Amikor elkezdtük olvasni az új kötetet, szinte dobtunk egy hátast, amikor megláttuk, hogy a Mielőtt megvirrad című első fejezet Szabó T. Anna József Attila-díjas magyar költő 33 című versének részletével kezdődik. Pontosabban
a „gonosznak látszott, pedig csak öreg volt” mottóként díszeleg a misztikus szövegtenger előtt.
Kiderült, hogy az idézetet maga a szerző választotta ki. A két író még 2021-ben ismerkedett meg egymással a Dialogós című rendezvényen, ahol egy színpadi beszélgetés keretében mutatták be Solá Énekelek, s táncot jár a hegy című könyvét. Habár kiváló szinkrontolmácsolással kommunikáltak, egyből érződött, hogy a lelkük bizony összeért, gesztusokból megértették egymást. Solától pedig most megtudtuk, hogy a budapesti rendezvény után belevetette magát az angolra fordított Szabó T.-versekbe, amelyek egyszerűen lenyűgözték.
Amikor olvastam a verseit, először réginek, öregnek tűntek, ám úgy éreztem, erősen kapcsolódnak a nőkhöz, akik a könyvben szerepelnek.
A katalán írónőt még az is megragadta a magyar kollégájában, ahogy a költészetről meg úgy egyáltalán az életről gondolkodik. Úgy véli, több mindenben hasonlítanak, egyebek mellett olyan témához nyúlnak, amelyek nem feltétlenül szépek.
Megtudtuk, hogy a katalán írott történelem jelentős része a boszorkányüldözésekről szól. Solá ezért érzett olthatatlan vágyat, hogy az Énekelek, s táncot jár a hegy című könyvében részletesen, a jelenséget teljesen kibontva írjon róla. Azt elemezve, hogy ez a boszorkányosnak nevezett hagyomány hogyan keletkezett és alakult ki az elmúlt évszázadok alatt. Mindezt úgy, hogy benne
a nőket rendszeresen több síkon ábrázolva, szolidárisan, rengeteg színnel, vággyal és mágiával.
S ha már mágia, úgy gondoltuk, érdemes szóba hozni Gabriel García Márquezt is. A kolumbiai írólegenda természetesen Irene Solára is nagy hatással volt, de megfogalmazása szerint egyáltalán nem annyira, mint más nemzetek irodalma. Márquezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az emberek tévesen bélyegezték meg őt a mágikus realizmus címkével, mert a művei szerinte annál mélyebbek, összetettebbek.
Visszatérve a katalán írónő műveire, azokat olvasva bizony hamar feltűnik, hogy fóliakompatibilisek. Az ő könyveit szerencsére a plasztikkabát nélkül árusítják, szabadon lélegezhetnek, mindenesetre megkérdeztük tőle, mit szól ahhoz, hogy ha egy LMBTQ-tartalommal bíró kötet kerül a magyar könyvesboltok polcaira, akkor könnyedén ilyen sorsra juthat.
Solá tekintetéből, kikerekedett szemeiből egyből látszott, először hall a jelenségről, diplomatikusan elmondta, hogy nem tud véleményt formálni, mert nincs elég információja. Ám jelezte, hogy számos témát vizsgál, a könyveinek ez is szerves és organikus részét alkotja. „Fontos, hogy benne legyenek, nem lehet őket kivenni.”
(Borítókép: Irene Solá. Fotó: Szollár Zsófi / Index)