Index Vakbarát Hírportál

Mandiner: Megosztó műsor a Köztér a magyar könnyűzenei előadók körében

2024. október 21., hétfő 13:47

Több elismert művésszel készült interjú a Köztér című YouTube-csatornán, amit később jobboldalinak és ellen-Partizánnak neveztek, ezért például 6363 és Saiid is utólag számonkérte a műsor készítőit. Ezzel szemben voltak olyan művészek, mint Pion István vagy Takács Zoltán, akik nem véltek politikai állásfoglalást felfedezni abban, ha interjút adnak a csatornának.

Korábban beszámoltunk róla, hogy új YouTube-csatorna indult Köztér címmel, melynek első vendége Saiid, vagyis Süveg Márk rapper, az Akkezdet Phiai alapítója volt. Azóta több könnyűzenei előadóval készítettek interjút.

A műsor egyik vendége azóta vitába keveredett a szerkesztőkkel, amiről a HVG és az Index is írt, azonban Sára Gergely, aki 6363 művésznéven alkot, állítása szerint félrevezették, és átpolitizált volt az adás. Valamint elmondta, hogy nem egyezett bele az interjú megjelenésébe, a Köztér mégis közölte.

Ezerszer inkább lennék noÁr, mint egy fidelitasos kis talpnyaló. Vétkesek közt cinkos, aki néma

– írta bejegyzésében a rapper, majd arra kérte a rajongóit, hogy jelentsék a YouTube-on megjelent videót.

A vádakra Meruk Marcell reagált szintén a közösségi médiában, ahol elmondta, hogy már márciusban meghívták 6363-t a műsorba, az interjú április végén készült, mégis csak augusztusban reklamált, miután Saiid szereplését követően elkezdték a csatornát „jobboldalizni és ellenpartizánozni”.

A felvétel körülményeiről is szó esett, mely során Meruk Marcell elárulta, hogy „Danival kedélyesen elbeszélgettetek a Tottenhamről és Cseh Tamásról az adás felvétele előtt – tehát tudhattad, hogy ez a Dani a Köztérben az a Dani, a meghívóban is benne volt, amit kaptál. Láttad, hogy ő a Hungarikumokkal a világ körülben is a társam. Majd lenyomtál vele egy kétórás interjút, akivel/aki miatt már évekkel ezelőtt viccelődtél velem”.

Nem minden vendég tiltakozott az interjú közlése ellen

A felsorolt két előadón kívül Pion István slammer és Takács Zoltán (Jappán), a Heaven Street Seven billentyűse is adott interjút a Köztérnek.

„Attól még, hogy magánszemélyként elmegyek valamilyen médiumba nyilatkozni, még nem tettem politikai állásfoglalást, pláne nem azonosultam az adott médium politikai nézeteivel. Éppen ezért azt gondolom, hogy nyilatkozni majdnem bárkinek lehet, persze ennek is van észszerű határa, szélsőséges csoportosulásokhoz azért nem mennék el a karrieremről mesélni. De alapvetően az, hogy ki jobb- vagy baloldali, engem nem érdekel” − nyilatkozta a Mandinernek Takács Zoltán.

Pion István generációs különbséget érez abban, hogy az egyes előadók hol és mikor hajlandóak megszólalni.

Az idősebbek értik és megértik, hogy a fiatalabbak könnyebben fogadnak el meghívásokat és pályáznak állami pénzekre. Azért értik ezt meg az idősebbek, mert az ő idejükben még több volt a lehetőség, mint ma, könnyebb volt válogatni. Szóval nehéz úgy valakinek a körme alá nézni, hogy az illető csak a megélhetésért küzd

– fogalmazott a slammer. A Mandiner arról is tájékoztatott, hogy sok olyan előadó van, aki rendszerkritikus, mégis állami programokban vesz részt, vagy állami támogatásban részesül, de ez nem jelenti azt, hogy a kormánypártot támogatja.

Azahriah sem zárkózik el ilyen lehetőségektől, annak ellenére, hogy több kormányellenes megnyilatkozása volt már. A Petőfi Kulturális Ügynökség készített például koncertfilmet az arénás fellépéséről.

Tudod, lehet kicsit félmosollyal mondani, hogy az adófizetők pénze most valami értelmesre ment el. De szerintem k*rva jó lett a videó, olyan dealt húztunk be a későbbi Hajógyár-szereplésekkel együtt, amiért megérte, hogy kikerüljön

– nyilatkozta ezzel kapcsolatban Azahriah a Forbesnak.

A korábban a Köztérrel összevesző 6363 is részt vett olyan projektekben, amelyek állami támogatásban részesültek. Például a Petőfi Irodalmi Múzeumnak készített dalszövegíró workshopokat.

Rovatok