Mini dokumentumfilmet készített Pigniczky Réka a Kaláka együttes 1956, te csillag című dalából. Faludy György versét Gryllus Dániel zenésítette meg a rendszerváltás hónapjaiban, és most összeállt a zenekar, hogy „fehér hajjal” is eljátsszák, elénekeljék a szerzeményt az '56-os forradalom hőseinek emlékére, és hozzátegyék a saját gondolataikat arról az időszakról. A videóklipet először az Index olvasói láthatják.
„A Kaláka együttes 1969-ben, 55 éve alakult. Mindössze 13 évvel az '56-os forradalom után. Akkor azt éreztük, ez már egész más világ. És valóban más világ volt, de ’56-ról nemigen beszéltünk nyilvánosan, éppen elég volt tudni azokról a dolgokról, mi történt a szüleinkkel a forradalom leverése után” – mondja Gryllus Dániel, a Kaláka együttes vezetője, az 1956, te csillag zeneszerzője.
Testvére, Gryllus Vilmos a klipben arról beszél, hogy bár az édesapjukat nem zárták börtönbe a forradalomban való részvétel miatt, évekig csak hévégén látták, mert vidékre helyezték dolgozni.
Mivel már a hetvenes évek eleje óta jártunk koncertezni nyugatra, természetesen sok történetet hallottunk, sokakkal találkoztunk, sok mindenről tudtunk, amiről nyilvánosan nem beszéltünk. A változás időszakában, 1990-ben, a Thália Színházban volt egy Faludy-est Koltai Gábor rendezésében, amire elmentem, és ott hallottam Bitskey Tibor előadásában Faludy György 1986-os, emigrációban, Torontóban írott versét, az 1956, te csillag címűt. Mintha egy krónikás éneket hallottam volna a forradalom napjairól. Elkértem Tibortól a példányt, és nagyon hamar megszületett az ének
– folytatja a klip kísérőszövegében Gryllus Dániel, hozzátéve, hogy ebben az esetben, a Kaláka-daloktól talán kicsit szokatlanul a záróstrófából refrén lett. „Énekeltük sokak örömére. 1995-ben némi személyi változás volt a Kalákában, és ezt a dalt Huzella Péter szólóban énekelte tovább. Mi csak ritkán, '56-os évfordulók alkalmából.
Felvétel nem készült róla. Most elhatároztuk, törlesztjük az adósságunkat, és együtt rögzítettük stúdióban a dalt.
Íme az ének, íme a rövid emlékezések és az eddig ismeretlen dokumentumfelvételek, amelyeket Pigniczky Réka mini dokumentumfilmmé formált.”
A dal az akkor még állandó Kaláka-tag Huzella Péter hangjára lett komponálva, így most is ő énekli a dalt a zenekar jelenlegi tagjaival. A filmben eddig soha nem látott, '56-os menekültekről szóló archív felvételek is szerepelnek az amerikai Nemzeti Archívumból (National Archives).
A klipet Pigniczky Réka, az 56Films társalapítója rendezte, akinek hat korábbi filmje foglalkozik az 1956-os forradalommal és a külföldön élők kettős identitásával. Réka édesapja aktívan részt vett a forradalom harcaiban, majd Amerikába menekült, ahogy édesanyja is, ahol aztán a magyar közösségben találkoztak. A rendezőnő már Amerikában született és nevelkedett. Nemrég készített filmet a Kaláka együttesről (Kaláka: a Kárpátoktól a Karib-tengerig), amely jelenleg a hazai mozikban látható.
Fontosnak tartom, hogy megemlékezzünk az '56-os forradalom és szabadságharcról – leginkább azért, mert számomra ez volt a legmeghatározóbb történelmi esemény a XX. században, noha nem is éltem még akkor Az én sorsomat is a forradalom alakította, hiszen édesapám részt vett – mint katona – a harcokban, és ezért kellett elmenekülnie az Egyesült Államokba, ahonnan sosem tért haza, még látogatóba sem. Édesanyámmal, aki Mosonmagyaróvárról menekült családjával, az Egyesült Államokban találkozott, és én már ott születtem, nevelkedtem, jártam egyetemre – csak a rendszerváltás után költöztem »haza«
– mondja Pigniczky Réka.
„Már több olyan dokumentumfilmet készítettem, ami 1956-tal, illetve a kettős identitással foglalkozik, nehéz elengednem a témát – folytatja a rendező. – A Kalákáról szóló filmem kapcsán tudtam meg, hogy az együttes 35 év után először veszi fel stúdióban ezt a dalt, és úgy éreztem, hogy nekem is ott a helyem – hálás vagyok, hogy ott lehettem. A klipben használt archív fényképek részben emigráns magyarok felvételei, a 16 milliméteres filmfelvételek pedig először kerülnek közönség elé, nemrég fedezték fel őket az amerikai Nemzeti Archívumban.”
Ezek a felvételek valóban „kilógnak” a mini dokumentumfilmből, hiszen a többi archív képtől eltérően látszik, hogy nem Magyarországon készültek. Harcok helyett mezőn, batyukkal menekülő, vagy valamilyen közlekedési eszközre szálló családokat látunk, köztük sok gyereket, akik aztán emigrációban nőttek fel, és valószínűleg soha nem tértek már haza.