A budapesti Müpa azt tudja, amit kevés concert hall a világon: egyszerre elegáns és barátságos, és valóban igaz, hogy akik ott összegyűlnek, egy estére közösséggé válnak. Mindez fokozottan igaz volt a Fischer Ádám 75. születésnapját ünneplő hangversenyen, a kiváló programot hangos bravózással értékelte a közönség, és mindenki boldog volt, előadó és néző egyaránt.
Vannak karmesterek, vannak nagy tudású karmesterek, vannak nagy tudású, örökifjú karmesterek, és van Fischer Ádám. A világszerte elismert és szívesen foglalkoztatott dirigens a professzionalizmus és a gyermeki öröm olyan elegyét hozza a színpadon, hogy a lelkesedés átragad a zenekarra, a szólistákra, a közönségre, a nézőtéri felügyelőkre, de talán még a pénztárosokra és a ruhatárban dolgozókra is.
Szinte hihetetlen, hogy Fischer Ádám már 75 éves: a Müpában a születésnapját ünneplő hangversenyen ruganyos léptekkel szökkent fel a karmesteri pulpitusra, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát ökölbe szorított kézzel, feltett karokkal üdvözölte és buzdította, a közönség tapsát vicces arckifejezéssel fogadta. A lendületből a hangverseny végére sem fogyott ki, a sportból ismert mozdulatokkal, mosolyogva ösztönözte gyorsabb be- és kivonulásra a meghajló művészeket.
A Magyar Rádió művészeti együtteseihez és a Müpához is ezer szállal kötődő művész pályája során sokat dolgozott külföldön, elsősorban német nyelvterületen, de például a hetvenes évek közepétől három évadon át a Finn Nemzeti Opera első karmestere volt. Eközben a magyar zenei életben is aktív szerepet játszott. 2004 és 2008 között a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, 2007-től 2009-ig a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatója volt. Karmesterként és vezetőként is azért szeretik, amit a születésnapi koncerten is láthattunk:
közvetlen, elfogadó kommunikációs stílusával ösztönzi a művészeket a minél jobb teljesítményre.
Születésnapi koncertjére Haydn-, Strauss- és Wagner-műveket választott, nem véletlenül. Müpa-beli tevékenységének két pólusa van, az újévi Haydn-koncertek dirigálása, illetve a Budapesti Wagner-napok művészeti vezetői feladatköre, és ez a két zenei stílus, a bécsi klasszika és a wagneri operák világa a két fő érdeklődési területe, ahogy arról a koncerthez adott kis füzetkében Csengery Kristóf tollából bőséggel olvashattunk.
A koncerten játszott Haydn-műhöz, a D-dúr szimfóniához egy titokzatos anekdota is kapcsolódik: a zeneszerző első londoni útja során, 1792-ben egy koncerten a lassú tételt hallva egy lelkész mély szomorúságba esett, és elhagyta a nézőteret. Előző éjjel ugyanis azt álmodta, hogy egy hasonló zene foga jelezni a halálát.
Hazament, ágyba feküdt, és néhány nap múlva meg is halt.
A Müpa közönségét ez a veszély nem fenyegeti, a mű közben legalábbis senki nem hagyta el a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet.
Richard Strausstól a Don Juan című szimfonikus költemény egy részlete hangzott el. A gazdag andalúziai libertinusnak könyvtárnyi irodalma van: élete során nők ezreit csábította el, és élvhajhász kalandjai közepette a gyilkosságtól sem riadt vissza. A Strauss-mű ennek megfelelően
sziporkázóan vad, romantikus, dominál benne az érzéki mámor,
de nem hiányzik belőle a hiábavaló keresés miatti lehangoltság sem: a mű végén a lovag magába roskadva várja a halált.
A német romantikus operák sorába tartozó A bolygó hollandi Wagner már érett művének számít, szerepel a „bayreuthi tíz” között. Ennek a műnek a története sem kevésbé kalandos, mint az előző kettőé, Wagnert egy tengeri viharban átélt halálfélelem és egy Heinrich Heine-mű inspirálta, ennek nyomán született meg a bolygó hollandi figurája.
A koncerten négy részlet hangzott el az operából, hallhattuk a fonó lányok és matrózok kórusát a Magyar Rádió Énekkara és a Magyar Nemzeti Férfikar közreműködésében, és két kiváló női szólistát, Magdalena Anna Hofmannt (szoprán) és Schöck Atalát (mezzoszoprán). Már a Nyitányban vadul viharzott a tenger, de
a zenekar a hollandi legénység éneke alatt dübörgött csak igazán szélgéppel és három pikolóval kiegészülve,
érzékeltetve a félelmetes viharban a hullámok között hánykódó kísértethajó sorsát. A két női énekes mellett Alagi János tenorját is élvezhettük.
Az értő közönség – akár a kis füzet segítségével – felfedezhette mindhárom komponista művében a titok, a végzet, sőt, az ördöggel való cimborálás fausti motívumát is, ami az erőteljes zenei élmény mellett is elgondolkodásra késztethet. A végén aztán alig akarták elengedni a művészeket, a nézők hosszan tapsoltak és éljeneztek, a szólisták virággal a kezükben is többször visszajöttek. Fischer Ádám boldogan állítgatta föl a zenekart, vezényelte le a meghajlásokat, miközben a közönség felé is többször kifejezte a háláját. Isten éltesse még 75 évig!
(Borítókép: Fischer Ádám karmester a Művészetek Palotájában (Müpa) 2015. június 17-én. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)