Index Vakbarát Hírportál

Ön is szavazhat, ki legyen a közönségdíjas!

2024. október 29., kedd 07:42

Az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díja (MÉD) huszadik alkalommal mutatja be a kortárs magyar építészet legkiemelkedőbb és legizgalmasabb munkáit. A nemzetközi előzsűri által kiválasztott finalisták 2024. november 8-án mutatják be munkájukat a vezető magyar sajtóorgánumok képviselőiből álló médiazsűri (amelynek az Index munkatársa is tagja) és a közönség előtt az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A közönségszavazás is elindult az Építészfórum oldalán.

Mint azt korábban megírtuk, a Média Építészeti Díja (MÉD) versenyét idén huszadik alkalommal rendezi meg az Építészfórum csapata. A díjat a médium két alapító főszerkesztője, Pásztor Erika Katalina és Vargha Mihály hívta életre azzal a céllal, hogy a legkiválóbb magyar építészeti alkotásokat ne csak a szakma, hanem az építészet iránt érdeklődők körében is bemutassa.

Idén összesen 76 épületet, 89 tervet és 30 épített környezeti munkát neveztek a tervezők, amelyek közül közösségi alkotótér, monostor, kulturális központ, óvoda és családi ház verseng az év legjobb épületének járó díjért, a tervek között pedig öt diplomamunka mérkőzik meg egymással.

Csűr, monostor és családi ház a döntőben

Az alkotások közül 10-10-10 munkát választott ki a nemzetközi előzsűri épület, terv és épített környezet kategóriában, ezek döntősként a közönségdíjért versenyeznek, emellett megjelölte azokat a finalistákat is, akik a MÉD-gála keretében prezentálhatják munkájukat a szakmai és médiazsűri előtt.

Az épület, terv és épített környezet kategória legjobb 10-10-10 projektje a közönségdíjért, míg az épület és terv kategória 5-5 finalistája a Média Építészeti Díjáért versengenek. A közönségszavazás az Építészfórum oldalán zajlik, ide kattintva tudja leadni a voksát.

Épület kategória – Közönségdíj-jelöltek

Épület kategória – Finalisták

Terv kategória – Közönségdíj-jelöltek

Terv kategória – Finalisták

Épített környezet kategória – Közönségdíj-jelöltek

Rovatok