Nemzetközi színvonalú a Magyarországon jövő tavasszal debütáló Hunyadi-sorozat, vagyis a Rise of the Raven, amelynek világpremierje október 22-én volt a cannes-i fesztiválpalotában. Egy ilyen kaliberű produkció forgatása azonban minden, csak nem egyszerű menet, erről nemrég maguk a rendezők meséltek az Indexnek.
„Én még produkciót ilyen sokáig nem készítettem elő. Ez egy nagyon aprólékos, ritmusos munka volt. Szerencsére a részlegek elvégezték a kutatómunkát helyettünk, de mi, rendezők és a két operatőr nagyon sokat beszélgettünk arról, hogy mik azok a referenciák, amikből kiindulunk. Ez azért volt fontos, mert nem egy ember viszi végig az epizódokat, hanem többen. Felmértük, hogy ugyanazt gondoljuk-e a kameramozgásokról, világításról. Azt akartuk, ne legyen feltűnő, hogy melyik epizódot ki rendezte, hanem legyen egységes képi világa a sorozatnak. Ez volt talán a legnehezebb, mert annyira más ízlésű rendezők vagyunk” − fogalmazott az Indexnek Szász Attila, a MIPCOM Cannes kiemelt produkciójaként debütált Hunyadi (Rise of the Raven) egyik rendezője.
A sorozat világpremierjén mi is részt vettünk, az eseményen pedig a két rendezőt (Szász mellett Nagypál Orsit) kérdeztük a megterhelő forgatásról.
A sorozatnak négy rendezője van: Szász Attila, Nagypál Orsi, Robert Dornhelm és Lengyel Balázs, így felmerülhet a kérdés, mennyire tudták saját egyéniségüket is beletenni az epizódokba. Szász Attila szerint ilyenkor az ember kicsit belesimul abba a világba, amit elmesél, ugyanakkor mindenki próbált hozzátenni valami pluszt a produkcióhoz. Megkötések nem voltak, tilalmak sem: mindenki szabadon alkothatott, ha valakinek volt egy jó ötlete, azt meg is valósíthatta. A munkafolyamatban egymást inspirálták, ez a karakterek instruálásánál is így történt. Leültek a színészekkel, átbeszélték, ki hogyan játszik, mozog a kamera előtt.
Ami nekem szokatlan volt, hogy a rendező gyakorlatilag egy levezénylő ember, és szakmailag mindent hozzátesz, amit tud, de nem egyedül vittük el a bulit, hanem csapatban. A végső döntésekben, az utolsó fázisban azonban már nem vettünk részt. Lengyel Balázs nemcsak rendezőként vett részt a projektben, hanem showrunnerként is. Ő volt az, aki teljesen átlátta az egészet, hiszen évekig vezető íróként is dolgozott a produkcióban. Ismert minden karaktert, pontosan tudta, hogy melyikük mit érez, gondol. Mi is fordultunk hozzá tanácsokért
− fogalmazott Szász Attila, aki szerint a casting azért volt ilyen hosszas folyamat, mert nagyon sok terepet érintett. A rendezőknek először magunkban kellett tisztázniuk, hogyan és milyennek látták a karaktereket, ennek fényében kellett megtalálnunk a színészeket.
„Onnantól annyira egybeforrt ez a kép, hogy nem kellett senkinek átformálnia se a külsejét, se a stílusát. Különbség még egy kétórás játékfilmhez képest, hogy mekkora ívet járnak be a karakterek. Iszonyú sok arca van minden karakternek, különféle helyzetekben látjuk őket. A sorozat huszonakárhány évet ölel fel. Amikor elkezdődik a történet, mindenki fiatal és naiv, valaki lángoló és heves, a csillapíthatatlan tűz azonban kiég, a karakter pedig a végén megnyugszik, lehiggad” − elemezte a színészeket a rendező.
És, hogy miben volt más ezen a sorozaton dolgozni, mint a korábbi produkciókon?
Miben nem? A mérete az úgy adja magát. Nagyon sok műfajt forgattam már, forgattam Magyarországon és külföldön is tévésorozatokat meg filmeket. Az, hogy sok új emberrel kell együtt dolgoznom, már nem meglepetés, de ekkora méretű produkciót még nem volt szerencsém rendezni. Ez egy óriási ambíciójú sorozat. Iszonyat nagy volt az anyag, nagyon sok a helyszín, nagyon sok a szereplő, nagyon sok a sztori, a csata, a macera, meg persze a lovak, azokat fölvenni... Ez mind nehezítő tényező volt. Nagyon hosszú ideig tartott a munka, be kellett osztani az erőnket. Ez egy maraton. Itt sprintet nem lehetett futni, mert kidöglesz
− válaszolta kérdésünkre Nagypál Orsi, aki rögtön a mélyvízben találta magát, hiszen egy csatajelenettel kezdte a forgatást.
„Ez egy hatalmas projekt, nemcsak költségvetés, de kivitelezés szempontjából is. Nagyon büszkék vagyunk rá. Egy héttel azelőtt kerültem a Betához, mielőtt megkaptuk a forgatókönyvet, ami azonnal lenyűgözött. Teljesen meglepett az egész stáb profizmusa, tényleg nemzetközi színvonalú produkció született. Ez az egyik legnagyobb projektünk” − fogalmazott Koby Gal-Raday, aki a Beta Film részéről társproducerként a kezdetektől fogva végigkísérte a munkafolyamatokat.
Nagypál Orsinak nehézséget okozott, hogy a sorozat nem kronológiai sorrendben forgott, hanem helyszínek és színészráérések szerint. Úgy jött ki a lépés, hogy nem az első epizódot vették fel először, hanem belecsaptak a közepébe, és Nagypál Orsi részével, az ötödik epizóddal kezdték a munkát.
„Ez egy nehezített pálya, mert az első pár hét minden forgatáson arról szól, hogy összeszokik a stáb, összeszoknak a szereplők. Ráadásul nem kis jelenetekkel kezdtük a forgatást, hanem tömegjelenetekkel és csatával. Negyven fokban, augusztusban, erdőn-mezőn, brutál mennyiségű statisztával, kaszkadőrrel, hetven lóval. Borzalmasan nehéz, fizikailag is komoly kihívás volt. Aztán onnan azonnal, szünet nélkül mentünk tovább tök más jellegű jeleneteket forgatni, az olasz jeleneteket, amit Etyeken vettünk föl, azok is többnyire az én epizódjaimban vannak. Úgy jött ki, hogy hat-hét hetet forgattam egybe, ami rettenetesen sok” − mondta a rendező a forgatás kezdetéről.
De mi a jó csatajelenet titka? Nagypál Orsi szerint először ki kell választani, hogy a néző kivel megy a csatába. Fontos, hogy olyan karaktert kövessen végig, aki érdekes: egy jó harci jelenetet tehát mindenképp elő kell készíteni.
Mire egy csatában benne vagyunk, addigra a nézőnek nagyon kéne szorítani azért, hogy az a főhős, akinek a szemével látjuk a történéseket, akivel együtt futva, lélegezve, vérfröcsögve belemegyünk egy csatába, megsebesül-e vagy sem, túléli vagy sem, mert ha nem szereted őt, vagy nem izgulsz érte, akkor teljesen érdektelen az egész fél perc után. Az érzelmi bevonás a lényeg. Emellett persze nem árt megpróbálni mutatni valami olyat, amit talán még eddig nem csináltak mások, de alapvetően a drámát kell előtérbe helyezni.
A szóban forgó, ötödik epizód a vaskapui csatát jeleníti meg. Azt a csatát, amelyet egy új, szokatlan szemszögből rögzítettek a kamerák. A harcot nem a főszereplő, hanem az ellenség szemszögéből mutatják meg, aki ráadásul egy gyerek, nevezetesen a szultán egyik fia, akit hősi halált halni küldenek az ominózus csatába. A néző születése óta látja, ismeri, követi a fiút, valószínűleg érzelmi kapcsolódása is van hozzá.
„Ő egy tízéves kisfiú, és azt gondolom, hogy úgy bemenni egy csatajelenetbe, hogy tudjuk, a kisfiú igazából meghalni megy... Akármennyire is ő az ellenség, mégiscsak szimpatizálsz vele, mert hát egy gyerek. Nem tartom emberséges megoldásnak, hogy beküldjünk egy csatába, meghalni. Itt szerintem egyrészt tök érdekes morális dilemmát feszeget a sorozat, másrészt meg a nézőt is kettős helyzetbe helyezi” − utalt a rendező az először leforgatott epizódra.
A nézőnek azért kellene szorítani, hogy megöljék a fő ellenség fiát, ráadásul − aki kicsit is ismeri a történelmet tudja, hogy ő lesz az a Mohamed, aki majd Nándorfehérvárat megtámadja tíz év múlva −, de nem lehet azért szorítani, hogy meghaljon, hiszen mégiscsak egy gyerekről van szó.
„Közben a másik oldalon mutatjuk Hunyadiékat is, tehát egy nagyon furcsa, összetett helyzet, hogy most tulajdonképpen kiért is kell szorítani ebben a csatában” − zárta a gondolatot Nagypál Orsi.
(Borítókép: Rise of the Raven produkció)