A Ma este gyilkolunk című film számunkra többről szól, mint hogy a színészotthon lakói milyen rejtélyes ügyet göngyölítenek fel, egy Agatha Christie-történethez hasonlóan. A mű inkább arra világít rá, hogy időskorban milyen a viszonyunk a halállal. Jordán Tamás Kossuth-díjas színészlegenda például rettenetesen sajnálja azokat az embereket, akik időskorukra magukra maradtak, tehetetlenek, miközben szellemileg frissek. Kvíz.
Jordán Tamás azt vallja, az ember annyi idős, amennyinek érzi magát. „Ilyen szempontból messze fiatalabb vagyok, mint az anyakönyvi kivonat alapján bizonyítható, ugyanakkor a fizikai állapotom sajnos figyelmeztet arra, hogy ebből még lehet baj is” – mondta a Kossuth-díjas színészlegenda korábban a Negyedik negyed című műsorban.
Joggal teheti fel a kérdést az olvasó, vajon miért vettük elő ezt a nyilatkozatot. Az ok egyszerű, amikor megláttuk, hogy a magyar mozikban a napokban debütált a Ma este gyilkolunk című film, amelyben Kern András egy színészotthonban nyomoz, ahol egy haláleset kapcsán gyilkosságot feltételez, miközben a rendőrség képviselői inkompetensnek tűnnek. Az Agatha Christie-történetekre emlékeztető módon valaki, aki nem tartozik a helyi kötelék aktív tagjai közé, kezébe veszi az ügyet, és megkezdődik a bizonyítékgyűjtés, a finom puhatolózás, miközben érződik a begyűrűző veszély. A filmről készült első kvízünket itt töltheti ki.
A mű hatására az élet egyik legfőbb kérdéséről kezdtünk filozofálni, magáról a halálról és az elmúlásról, és egyből beugrott a Jordán Tamással készült korábbi interjú, amelyben a színészlegenda a halállal való viszonyáról beszélt.
Jordán elmondta, hogy a 70. születésnapja óta tudatosan készül arra, hogy a halál természetes része az életnek. Megjegyezve, hogy időnként ezt saját magával és másokkal is nehéz megértetni. Mindenesetre úgy véli, hogy a génjei hosszú életre jogosították fel, miután az édesapja 97 éves korában, az édesanyja pedig 103 éves korában ment el. „De én nem bántam úgy a génjeimmel, mint ők, nem számíthatok ilyen rekordra. De azért nagyon szeretném a 90-et elérni” – fogalmazott Jordán Tamás, aki ezután egyenesen felvállalta, sokáig attól rettegett, hogy egyszer magatehetetlen lesz, és ápolni kell őt.
Ráadásul ha tudok is róla, milyen kiszolgáltatott vagyok! És roppant nehéz megérteni ilyenkor, hogy ez is az élet része, miközben az ember úgy gondolhatja, hogy ez már nem ez élet része.
Megjegyezte, ez soktényezős dolog, attól is függ, mi veszi körül az embert, milyen a környezete, milyen a családja, egyáltalán: van-e hozzátartozója.
Rettenetesen sajnálom a magukra maradt, tehetetlen, de még élő és ép ésszel rendelkező öregeket. Borzasztó látni, ahogy vánszorognak, hogy a lépcsőre alig bírnak fölmenni, ráadásul társ nélkül ez különösen nehéz.
A műsorban egyebek mellett arról is szó esett, hogy a hosszú élet egyik nehezen megemészthető dolga, hogy az összes kortárs vagy munkatárs meghal, amelynek feldolgozása végtelenül nehéz. Jordán Tamás ennek kapcsán elmondta, hogy a szakmai életében Ruszt József és Fehér György voltak a legfontosabbak személyek, mert tőlük kapta a legtöbbet.
A színészlegenda elmondta, a túlvilágban nem hisz, az Istenben annál inkább, a vele való kapcsolatát egyfajta gondviselésnek tartja. „Nem egy szakállas bácsira gondolok, de ha Ady Endre azt képzeli, hogy isten egy fekete zongora, azt elhiszem.”
Most pedig tesztelje, mennyit tud Jordán Tamásról!