Az Operaház előcsarnokában rendeznek búcsúztatást szombaton a 82 éves korában elhunyt Dózsa Imrének. A Kossuth- és Liszt-díjas táncművész gyászolói kegyeleti virágaikat is elhelyezhetik, amelyeket a zárt körű temetés helyszínére szállítanak.
November 9-én 10 órakor, az Operaház Előcsarnokában tartják a 82 éves korában elhunyt Dózsa Imre búcsúztatását – számolt be Facebook-bejegyzésben az Operaház.
„A művész gyászolói leróhatják tiszteletüket és elhelyezhetik a kegyelet virágait, melyeket a zárt körű temetés helyszínére szállítunk. Életéért hálaadó szentmisét 2024. november 16-án 16 órától mutatnak be a Pasaréti Ferences templomban” – ismertették.
Mint írtuk, életének 83. évében meghalt Dózsa Imre Kossuth- és Liszt-díjas táncművész, balettmester, balettigazgató és pedagógus, egyetemi tanár, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze.
Az érdemes és kiváló művész gazdag pályáját számos kitüntetéssel és elismeréssel jutalmazták.
Átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést és a Magyar Táncművészek Szövetségének életműdíját, a közönség pedig beválasztotta a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai közé.