A hargitafürdői pálos monostor nyerte 2024-ban a Média Építészeti Díját (MÉD). A vezető magyar sajtóorgánumok képviselőiből álló médiazsűri (köztük az Index munkatársa) a tervek közül Skrabák Julianna Köztes hely című diplomamunkáját találta a legjobbnak, a közönségdíjat az épületek közül egy velencei vertfalú családi ház felújítása és bővítése nyerte.
Huszadik alkalommal osztották ki az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díjat (MÉD): a kortárs magyar építészet legkiemelkedőbb és legizgalmasabb munkáit az Uránia Nemzeti Filmszínházban megrendezett gálán értékelte a vezető magyar sajtóorgánumok képviselőiből álló médiazsűri. Az öt-öt finalistát 76 épület és 89 terv közül választotta ki a nemzetközi előzsűri. A döntősök a MÉD-gála keretében prezentálták munkájukat.
A győztes épület a hargitafürdői pálos monostor lett: Macalik Arnold, Lázár Csaba és Szilágyi-Bartha József munkája lenyűgöző épületként magasodik a Hargita hegyei közt.
A pálos rendi szerzetes közösség otthonául is szolgáló monostor nyitott a látogatók előtt,
így ők is megcsodálhatják azt az építészeti bravúrt, amelyről egyébként sokan próbálták lebeszélni az építkezést elindító Botond atyát, de ő kitartott az eredeti elképzelés mellett, bízott az építészekben és az épület sikerében.
A matematikai képlet egyszerűségéig letisztult alaprajzi és térszervezeti képletben »ház a házban« módon kapcsolódnak össze az erős mag (kápolna-könyvtár-konyha-tűztér) oszlopai, és a köré szerveződő szerzetesi cellák. Mindezeket a hideg alpesi táji adottságok közepette egy belső kerengő gyanánt köti egységbe a hatalmas spirálba sodort, félemeletekkel szervezett torony. Végtelen hossza és léptéke miatt ez egyben a remete létforma téren és időn túlmutató képlete is
– olvasható az épületről az Építészfórum oldalán. „Angyali kontrasztok szunnyadnak benne: hideg mivoltában meleg, impozáns méretében emberi léptékben fészekszerű, ipari megjelenésében mívesen gondozott és lakájos, kortárs mivoltában ősi és időtlen.”
A győztes terv Skrabák Julianna diplomamunkája lett. A Köztes hely – Hordalékterek és rétegközösségek a Duna mentén című dolgozat egyből megnyerte a médiazsűri tetszését, mert egészen újszerű kapcsolatot talált ki a Dunával: a folyó változó vizével együtt gondolkodva alakít ki egy szaunafalat, ahol a térhasználat a víz mozgásával együtt változik.
A rakparti fal mögé tervezett falszerű szaunarendszerben megtapasztalhatjuk a forróra fűtött szauna és a hideg vízbe mártózás kontrasztját, egy köztes helyen
– olvasható a terv leírásában, amely szerint a szaunák applikációval foglalhatók le, így követhető nyomon az elérhetőségük. A zsűri a terv egyedisége mellett azért kételyeket is megfogalmazott azzal kapcsolatban, hogy mindez hogyan is működne a gyakorlatban, az például, hogy a helyet egy közösség tartja fenn, „amely megegyezés alapján felelősöket választ az alapvető igények fenntartására”, de a figyelemfelhívó szándékot mindenképpen értékelte.
A közönségdíjat a jövőbe mentett múlt, egy vert falú ház felújítása és bővítése nyerte. A velencei családi ház alkotói, Bordás Mónika és Bordás Tamás egyben a ház lakói is. Az építészek maguknak teremtettek otthont egy vályogház kortárs módon való felújításával, és ezzel egy olyan múltbeli tudást hoztak át a jelenbe, amely tudás átadása az elmúlt száz évben megszakadt.
Az elkészülésnek az a módja, hogy a ház birtokosa egyúttal a ház elgondolója, elkészítője is, teszi az ilyen házat igazán családi házzá, az ilyen lakást igazi otthonná. A ház építője ebbe a házba beleteszi minden tudását, gondját, gondolatát, jóakaratát, érzését, beleteszi egyéni lelkét
– idézik a ház leírásában az építők Kós Károlyt, aki A lakóház művészete című írásában az ember otthonteremtő képességéről értekezik, arról a többletről, ami a népi építészet saját kézzel épített házai esetében beivódott a falakba, a terekbe, a részletekbe. Ez az építész házaspár esetében is egy igen hosszú, nehéz, akadályokkal és dilemmákkal teli, mégis csodálatos folyamatról szólt, aminek eredményeképpen elkészült az otthonuk.
Az épület kategória finalistái között volt még a zetelakai Csűr-rekonstrukció, kulturális központ (tervező: DPDA studio), a debreceni Szárító (tervező: dmb építész műterem) és a budapesti Gyöngyszem tagóvoda (tervező: Archikon), amelyek szintén
mind kiváló építészeti alkotások, és mindegyik mögött erős gondolatiság húzódik meg.
Az egykori csűrt bontott anyagokból varázsolták újjá, megteremtve mintegy a környék építészeti génbankját, a Szárító egy valaha volt tímárműhelyből lett az építészhallgatók alternatív oktatási és közösségi tere, az óvodában pedig egymást támogatja az építészet és a pedagógiai koncepció.
A terv kategória döntőse volt még Varga Liza térértelmezési kísérlete, amely nyitott művészeti teret képzelt el a törökbálinti zárt kertek világában; Majnár Rebeka A Boly című diplomamunkája, amely az egykori Chinoin gyógyszercég harminc éve üresen álló raktárépületét revitalizálná Budapesten; Horváth Gábor és Horváth Gergely terve, amely a győri Richards Richard posztószövetgyár területével tenné ugyanezt; és Winkler Rebeka diplomamunkája, amely a budapesti Tavaszmező utca 6. szám alatt működő
egykori Roma Parlament intézményét támasztaná fel erős gondolatisággal a demokratikusan használható közterektől az önreprezentációig.
A Média Építészeti Díja (MÉD) versenyét és rendezvényét idén huszadik alkalommal tartotta meg az Építészfórum csapata. A díjat a lap két alapító főszerkesztője, Pásztor Erika Katalina és Vargha Mihály hívta életre azzal a céllal, hogy a legkiválóbb magyar építészeti alkotásokat ne csak a szakma, de az építészet iránt érdeklődők körében is bemutassa.