A Müpa már sokszor bizonyította, hogy színházteremben is lehet intim hangulatú beszélgetéseket folytatni. Nem volt ez másképp a Móricz Zsigmond-esten sem, amelynek összeállítója, előadója és műsorvezetője Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, és csak azért maradt bennünk hiányérzet a végére, mert a résztvevők olyan élvezetesen beszéltek erről a ma nem túl divatos szerzőről, hogy szívesen hallottunk volna róla akár többet is.
„Ha ma valaki olvasná a naplóját, azt mondaná, hogy ez botrány” – mondta a Grecsó Krisztián felhúzott szemöldökkel és széttárt karokkal beszélgetőtársai felé fordulva. Bár az asztalnál csupa tudós irodalmár ült, Móricz Zsigmond életművének jeles ismerői, és bár az író felvetésére Szilágyi Zsófia irodalomtörténész (Móricz monográfusa), Cséve Anna irodalomtörténész (a Móricz-naplók szerkesztője) és Gintli Tibor professzor, az MTA doktora is egyetértően bólogatott, a Müpa közönsége mégis csak finom utalásokat kapott arról, hogy miben is állna ez a botrány.
Amikor Szilágyi Zsófia Cséve Annát kérdezgette a naplókról, még hozzá is tette, hogy csak olyanról beszéljen, amit itt el lehet mondani, és tény, hogy Móricz nem fogta magát vissza, ha a testi vágyakról vagy az öregedésről volt szó, ahogy az Ady Endrével később megromló barátságáról és írói válságairól is beszámolt. Ezzel együtt a Müpa értő, nyitott, és Móriczra kíváncsi közönsége elbírta volna, ha ezekről valamilyen módon bővebben is szó esik.
Az a feljegyzés- és levélköteg, amelyet Móricz hátrahagyott, 2010 óta jelenik meg – bizonyos szempontból sokkoló irodalmi szenzációkét – több kötetben, és mint az este folyamán megtudtuk, még három rész várható. Grecsó Krisztián szerint elképesztő, hogy Móricz mennyit írt, az irodalmi művek és a cikkek mellett több ezer oldalnyi naplót, amit ő, mármint Grecsó, biztosan nem bírna. Az esten Fekete Ernő olvasott fel egy naplórészletet, ami egy vendégségről szólt, és amiből bizony kiderült, hogy Móricz állandóan számolgatott, ki hányszor szedett (Karinthy kétszer, a felesége háromszor), miből mennyi fogyott (megettek öt csirkét), hagyott-e valaki borravalót a cselédnek.
De kellett is számolgatnia, mert az egyre szaporodó mozaikcsaládját el kellett tartania, ezért is dolgozott olyan sokat.
Az esten ugyan elhangzott, hogy első felesége, Holics Janka öngyilkos lett, de a vágyait is dokumentáló Móriczról csupán a Rab oroszlán című regény részleteinek felolvasásakor hallottunk. Arról nem esett szó, hogy Csibe, az Árvácska című regény ihletője, akiről középiskolai tanulmányainkból mindannyian úgy tudjuk, hogy az örökbefogadott lánya, valójában a szerelme, szeretője és – vélhetően – egyetlen fia édesanyja volt.
Mindez pedig nem a „botrány” miatt érdekes, hanem mert ez is azt jelzi, hogy Móricz alakja sokkal rétegzettebb, mint ahogy azt sok-sok évig tanították nekünk, főleg, hogy az idealizált Móricz-kép fenntartásához a politika mellett három lánya – főleg a szintén író Móricz Virág – is hozzájárult, és foggal-körömmel ragaszkodott. A Naplók izgalmas és megrendítő olvasmányok, segítenek Móricz és a korszak megértésében.
Erről is hallottunk volna szívesen a Müpa-esten, mert a jelenlévők biztosan
ugyanolyan szakmailag pontos, mégis élvezetes stílusban beszéltek volna ezekről a kérdésekről is, mint Móricz más aspektusairól.
Grecsó Krisztián elmesélte például, ő és Móricz hogyan kötöttek barátságot, miután középiskolás korától jó néhány évig – beleértve az egyetemet – egyáltalán nem hallott róla, és nem is olvasott tőle egy sort sem. Aztán felkérték egy előadásra, így nekiállt Móricz-regényeket olvasni, és ekkor számára „kiderült, hogy egy zseni”.
Szilágyi Zsófia az író és a színház kapcsolatáról beszélt jórészt a Színházi Életben publikált írásai alapján. Nem mellesleg Móricz második felsége, Simonyi Mária színésznő volt, akibe még házas emberként szeretett bele (ekkor lesz öngyilkos féltékenységében a felesége, Holics Janka), a színházi világot tehát jól ismerte. Akkoriban amolyan „celebeknek” is számíthattak, bekerültek az újság társasági rovatába.
Mindezzel együtt az is igaz, hogy az íróról beszéljenek maguk a művek, amelyek egyébként sokszor az író életének és gondolatainak lenyomatai (és amelyek megértéséhez fontosak lehetnek a naplók). Fekete Ernő színművész egy fotelben ülve olvasott fel élvezetesen a Rab oroszlánból, ami nem tartozik Móricz legismertebb művei közé, és mai füllel egyrészt meglepően őszintén ír arról a testi vágyról, amit az elbeszélő a gyakornok – egy fiatal lány – iránt érez, másrészt megdöbbentő szembesülni azzal – a korban nyilván bevett – gondolattal, hogy egy nőnek negyven év felett gyakorlatilag annyi.
A nő az első húsz évben bimbó, a negyventől… szóval a közbeneső húsz év?… ez a létezés?
És a férfi?… Hát ő mi?…
Nem tudta megfogalmazni, csak rettenetesen megvertnek, megszégyenítettnek és sárbataposottnak érezte magát: az bizonyos, hogy neki többet egy húszéves lány nem lehet párja… Az pedig eszébe se jut, hogy egy negyvenéves nővel kezdjen újra új érzéshullámot… Az minek? Szóval az élet be van fejezve: kész.
Az esten Szirtes Edina Mókus énekelt és hegedült, hallhattuk a Nem élhetek muzsikaszó nélkül vagy a Szól a kakas már kezdetű nótákat, amelyek Móriczhoz is kapcsolódnak. Mindez jól kiegészítette és ellenpontozta az est szöveges részeit, a zene alatt gondolkodhattunk az elhangzottakon, és azon, hogy – újra – kezünkbe vesszük Móricz regényeit, novelláit is.
(Borítókép: Szilágyi Anna, Gintli Tibor, Cséve Anna és Grecsó Krisztián. Fotó: Pályi Zsófia / Müpa)