Herendi Gábor Balázs Béla-díjas rendező az Indexnek adott nagyinterjújában többek között arról is beszél, hogy

• hosszú ideig miért nem nyilvánult meg közéleti kérdésekben, 
• mi a véleménye a magyar kultúrpolitikáról,
• mit gondol a független magyar film új korszakáról, 
• először miért utasította vissza a Futni mentem rendezését,
• hogyan sikerült meggyőzni Csányi Sándort arról, hogy szerepet vállaljon az alkotásban. 

„Magamnak is szemrehányást teszek, mert én régóta rosszul érzem magam ebben a rendszerben, de sokáig behúztam fülem-farkam. Szívesen posztoltam volna vagy megosztottam volna egy Facebook-bejegyzést, de aztán visszahúztam a kezem, hogy á, nem, én szeretnék filmet csinálni, és jobb, hogyha nem néznek utánam. Ezt tökre szégyellem” – mondta egy korábbi interjúban. Még mindig szégyelli?

Ezt szégyellem, de megváltozott a helyzet, mert már semmilyen aggályom sincsen a véleménynyilvánítással kapcsolatban. Annak is köszönhető, hogy most már kristálytisztán látszik: nem rúghatok labdába a Nemzeti Filmintézet grémiumánál. Már nem élnek az előbb idézett félelmeim.

Annak a reményében hallgatott, hogy rendezhet. 

Figyeljen, nekem a rendezés az életem. Sok olyan filmes van, aki nagyon rossz véleménnyel van a mai kultúrpolitikáról, elégedetlen, de lapít, mert bízik benne, hogy valahogyan mégiscsak eljut valamilyen támogatáshoz, készíthet filmet. A szakma nagyon megosztott, a többség elégedetlen, miközben a film elképesztően drága műfaj, éppen ezért könnyen irányítható, hogy milyen film jöjjön létre. Más műfajokban, például az irodalomban nem ennyire eklatáns a helyzet. A film tragédiája, hogy méregdrága forgatni.

Struccpolitika és kiút

Most és korábbi interjúkban is a kultúrpolitikával szembeni elégedetlenségét fogalmazta meg. Azt mondja, hogy már nincsenek aggályai, tehát ha akarja, akkor elmondhatja a szélesebb értelemben vett kritikáját is a közélettel kapcsolatban. A kultúrpolitikán kívül mindent helyénvalónak tart?

Kicsit elfáradtam ebben az egészben. Persze hogy van véleményem, ahogyan minden értelmiséginek, nem dughatjuk a fejünket a homokba. Rám is nagyon rossz hatással vannak azok a politikai és társadalmi változások, amelyek szerintem nem jó irányba haladnak. Ha azt kérdezi, hogy mit emelnék ki ezek közül, akkor egyértelműen az ország megosztottságát, ami engem rémisztően bánt, és annak a politikai kultúrának és propagandának köszönhető, amit a regnáló kormány megteremtett.

A közelmúltban Török Ferenc rendezővel és Stalter Judit producerrel is beszélgettem, akik egyetértettek abban, hogy az ön által is ostorozott támogatási rendszer miatt a független magyar film új korszaka van kibontakozóban. Ön hogyan látja, valóban jön a független magyar film új korszaka?

Abszolút, és nagyon pozitív fejleménynek látom. Nehéz helyzetben én sem ülök be egy sötét sarokba az önmarcangolást és a sopánkodást választva, hanem a kilábalást és az inspirációt választom. Látszik, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Sokan vagyunk, akik dolgozni szeretnénk, érezzük magunkban az erőt, az elhatározást, hiszen filmet akarunk készíteni.

Számos remek független film született, persze nagyon kevés pénzből, rengeteg kompromisszum árán, de elképesztő, hogy a helyzetet látva a filmes társadalom, az alkotóktól a színészekig bezárólag partnerekké váltak. Emiatt születhetnek sokkal kevesebb forrásból független filmek. De mindez nem azt jelenti, hogy ez a normális, mert rengeteg kompromisszummal, illetve alulfizetéssel jár együtt. Sőt vannak, akik az alkotás érdekében ingyen jönnek dolgozni, ebből is láthatjuk, hogy az elhivatottság mentén születnek remekbe szabott mozik.

Stalter Judit megjegyezte, hogy a szívesség nem kimeríthetetlen erőforrás. Mi lehet a hosszú távú megoldás, ha egyáltalán létezik?

Egyelőre nem látom a megoldást. Minden európai országnak, főleg a kisebbeknek csak akkor van filmipara és filmművészete, hogyha a mindenkori kormányzat is ezt szeretné, közpénzt szán rá. De abból nem látok kiutat, ha a kormányzat nem akarja, hogy azok is filmet készíthessenek, akik számukra nem kedvesek. Abból sem látok, hogy nem akarnak olyan filmeket, mint amilyeneket az alkotók valóban szeretnének leforgatni, és reflektálnak a magyar valóságra. Elzárhatják a csapokat, készíthetnek olyan filmeket, amilyeneket csak akarnak, hiszen óhatatlanul találnak majd rá tehetségtelen vagy tehetségesebb alkotókat.

A vicc az, hogy a Fidesz-éra alatt volt már ilyen időszak. A sokat szidott Andy Vajnát most mindenki visszasírja, mert nem lehetett megkérdőjelezni, hogy ő egy aránylag demokratikus rendszert állított fel, nem egyedül döntött a filmek sorsáról. Volt egy minőségi grémium, ők döntöttek a pályázatokról. Figyelembe vették, hogy szükség van közönségfilmre, ami szórakoztat, de kell művészfilm is, ami öregbíti a magyar filmművészet nemzetközi hírét. Andy egy sokkal átláthatóbb, nagyvonalúbb filmes kultúrát hozott létre, ami a halálával egy csapásra megszűnt.

Hány filmtervét utasították vissza?

Hetet.

Fog még pályázni?

Nem, hiszen mondvacsinált, annyira nevetséges indokokkal utasítják el a pályázatokat, hogy egyszerűen már szégyelltem magam, hogy próbálkozom. Minek próbálkozzam még többször?

Tudja, hogy miért van ilyen értelemben „tiltólistán”?

Nem, de egyszer biztosan kiderül.

Az előbb azt mondta, hogy belefáradt az egészbe. Megenged még egy politikai jellegű kérdést?

Igen.

Korábbi interjújában arról is beszélt, hogy milyen nagyra tartja Elon Muskot, aki a mostani elnökválasztás alkalmával Donald Trump mellé állt. Még mindig tart a csodálat és a tisztelet?

Az biztos, hogy nagy koponya. Nem örülök a fejleménynek, mert nem tudom, mi keresnivalója van Trump mellett egy ilyen nagy tudású, jó gondolkodású embernek. Mindenki változik, nem tudom, miért ült fel a populista vonatra, de úgy látszik, felült.

„Csányi Sanyit alig tudtam meggyőzni”

Szokott futni?

Szoktam, főleg régebben. A Margit-szigetre jártam, de az orvos azt tanácsolta, hogy ízületi okokból inkább ne fussak. Viszont járok fitneszterembe, nem engedem el a sportot, szerelmes vagyok a padel nevezetű új játékba.

A Futni mentem című új filmje egy cseh alkotás remake-je. Nem zavarta az alkotói folyamatban, hogy meglévő alapanyagból kell dolgoznia?

Az elején nagyon ódzkodtam tőle. Pláne, amikor megnéztem az eredeti cseh filmet, és nagyon gagyinak találtam. Most is így látom, de az alapötlet nagyon jó, a csehek pedig imádták, az év legnagyobb sikere volt, egymillió feletti nézőt vonzott. Először nemet mondtam a film két producerének, de a filmkészítés vágya miatt végül meggondoltam magam. Leültünk újból, és elmondtam, hogy ha az eredeti forgatókönyvet átírhatjuk úgy, ahogy szeretném, akkor szívesen leforgatom a mozit. Mélységet, szívet, igaz üzenetet kellett neki adnunk, ehhez Divinyi Rékát hívtuk segítségül, aki zseniálisan megoldotta a feladatot.

Hogyan zajlott a casting folyamata? Már csak azért is kérdezem, mert őszintén szólva kissé csalásnak éreztem, hogy a két meghatározó karaktert játszó színész, Tenki Réka és Csányi Sándor a való életben is szerelmesek egymásba, házasok. Szándékos választásról beszélhetünk, a film hitelességét próbálta így növelni?

Nem szerencsés, hogy a film nézése közben ezen gondolkodott, mert akkor nem viszi magával a történet. Mindez csak hab a tortán, hazudnék, ha azt mondanám, hogy bennem nem fogalmazódott meg a kérdése, de annyira jók voltak mind a ketten a castingon, hogy ők bizonyultak a lehető legjobb választásnak. Csányi Sanyit alig tudtam meggyőzni, mert neki kicsit elege lett a romantikus komédiákból, túl sokban szerepelt, ezért eltávolodott tőlük, nem is akarta megbolygatni a helyzetet. Rékát fűztem, hogy segítsen.

Végül Sanyi belement, rengeteg kreatív ötlete volt arra, hogy miként lehetne felturbózni a szerepét. Nagyon jól sült el, hogy őket választottuk. Természetesen mindig az a szempont, hogy a legjobbakat találjuk meg. A hosszas castingfolyamat alatt most is sikerült. Udvaros Dorottya szereplése például a kezdetektől fogva egyértelmű volt. Tudtam, hogy sportos, néha fut, kiváló lesz az anyaszerepre. Bányai Kelemen Barnában is biztos voltam, a Toxikoma óta tudom, hogy bármit képes eljátszani.

A hosszadalmas castingfolyamat mellett mennyi idejük volt a forgatásra? Ha jól tudom, sokkal kevesebb forrás állt rendelkezésükre, mint amennyi egy ekkora produkciónál egyébként szükséges.

Folyamatosan számolnunk kellett, hogy mennyi pénzünk van, hány napra lesz elég. Húsz nap alatt forgattuk le a teljes filmet. Még mindig meg vagyok döbbenve, mert alapvetően negyven nap kellett volna hozzá, de annyira előkészítettük, hogy így is sikerült, a kiváló színészeknek is köszönhetően. Játékfilmnél napi négypercnyi hasznos felvételt illik leforgatni, nekünk sikerült nyolc-tíz percet.

Ha minden patent

A Futni mentemet látva az alapvető benyomásom, hogy a mozi nem akar több lenni annál, mint ami. Egy nagyon minőségi romantikus vígjátékot láthatnak a nézők. A drámaibb pillanatokban is sugárzik belőle a derű. A forgatás is ennyire jó hangulatú volt, annak ellenére, hogy csak 20 napjuk volt rá?

Nem volt stresszes, iszonyú jó hangulatban forgattunk. Jól kitaláltuk, hogy mit kell felvenni. Nem szokás ennyire feszesen, az amerikai módszer szerint mindenféle szemszögből felvesszük a jeleneteket, majd a vágóasztalon kitaláljuk, mi marad. Ezt nem engedhettük meg magunknak, előre kitaláltam, hogy mit és honnan szeretnék megmutatni a nézőnek, így lehetett a forgatási időt szűkíteni. Gyakorlatilag nem vágtunk ki egyetlen jelenetet sem, ami Réka munkáját is dicséri, aki precíz munkát végzett, és remek, dramaturgiailag is jól felépített forgatókönyvet tett le az asztalra. Azt hiszem, hogy a jó hangulatú forgatás a vásznon is látszik, nem akartam semmilyen erőlködést, egy könnyed, mondhatni, „feel good movie” volt a terv.

A spontaneitásnak maradt terepe?

Pont egy ilyen patent bázison van terepe. Ha valakinek van egy jó ötlete, akkor a biztos alapok mentén könnyedén mondhatja a rendező: használjuk fel.

Kifejezetten zavart a filmben, hogy nyomokban termékmegjelenítést tartalmaz. Nem akart tolakodó lenni, de ennek ellenére nem lehetett meg nem történtté tenni sem. Alkotói szempontból milyen kihívást jelentettek a reklámok? Megbékélt vele a finanszírozás érdekében?

Én se szeretem a reklámokat, igyekeztem úgy megjeleníteni a termékeket, hogy ne legyenek zavaróak. A szerződésben szerepelt, hányszor kellett megmutatnom a termékeket, de abban partnerek voltak a támogatók, hogy ne legyen ordító vagy szemtelen. Természetesen, ha lehetne, akkor kihagynám a termékmegjelenítést a filmből.

Romantikus vígjátékról beszélünk, de a filmet látva nekem valahogy mégis megelevenedtek a kapitalizmus hátulütői vagy épp az önkizsákmányolás témaköre. Tudatos döntés volt ezeknek a problémáknak a bemutatása?

Olyan szempontból tudatos volt, hogy nem akartunk kétdimenziós karaktereket. Nincs különösebb üzenet, életszagú filmet szerettünk volna, létező jelenségeket, karaktereket a vászonra vinni. A munkaalkoholista, karrierista nőt és a kizsákmányolt feleséget egyaránt. Már sokkal jobban kellene élnünk; a jólét ismérve, hogy képesek vagyunk létrehozni a munka és szórakozás egyensúlyát, mindez sokszor anyagi okokból ellehetetlenül, mindenki robotol, próbál megélni. El sem tudja képzelni, hogy milyen nehéz egy romantikus komédiát hitelessé tenni.

Kapitalizmuskritikát még véletlenül se szeretett volna megfogalmazni.

Nem. Egy régi kabarétréfát idézve: „A kapitalizmus jó dolog, de este, sűrű ködben, neonfénynél a szocializmus jobb.” De ezt csak a vicc kedvéért.

(Borítókép: Herendi Gábor. Fotó: Papajcsik Péter / Index)