„Nemere István életének 80. esztendejében, egy sikeres és roppant termékeny életút után letette testét. Amit életében alkotott, olyan grandiózus és páratlan, hogy azt sokan fel sem fogták eddig. Emléke örökké velünk marad a könyvei által” – írta közösségi oldalán Szentgyörgyi Judit, az író felesége.

Írt, ameddig élt, és élt, ameddig írt

– tette hozzá.

Mint megírtuk, Nemere István nemrég ünnepelte nyolcvanadik születésnapját, részt vett egy rövid dedikáláson, majd hazafelé rosszul lett. Mentővel vitték kórházba.

Nemere István visszaemlékezései szerint szerette a falusi életmódot. Az iskolát viszont szenvedésként élte meg; nehezen viselte a tanintézet rendszerét és a tanórák többségét, csupán az irodalom- és földrajzórákat kedvelte. Már tizenévesen alkotott olyan írásokat, amelyek felkeltették tanárai figyelmét. A középiskolát a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban végezte, de itt is nehézségei voltak a tantárgyak többségével. Negyedikben három tantárgyból is megbukott, ezért később pótérettségit kellett tennie. Rossz magaviselete miatt az iskola nem javasolta, hogy továbbtanuljon, így filmrendezői ambícióit kénytelen volt elvetni. A gimnáziumi évek alatt sajátította el az eszperantó nyelvet.

Saját bevallása szerint nem volt jó tanuló, ezért nem lehetett filmrendező, apját nem akarta az orvosi pályán követni, négyszer nősült, 758 megjelent művével pedig világrekorder.

Nem voltam jó tanuló, oroszból, matekból és fizikából megbuktam, még pótérettségit is kellett tennem, ezért szó sem lehetett arról, hogy kövessem az álmaimat, és filmrendező legyek. Elmentem katonának, utána földmérőnek, majd jött egy ajánlat, hogy boncsegédet keresnek. Másfél év alatt háromszáz holttestet boncoltunk fel, eleinte voltak rémálmaim, de máig hálás vagyok ezért a munkáért, mert sokat tanultam belőle, például hogy mennyire törékeny az élet. Majd négy évig mentőztem. Nagyjából akkoriban, 25 évesen jöttem rá, hogy az írás érdekel, elkezdtem, és nagyon jól ment. Mindig volt mondanivalóm

– fogalmazott korábban az író, aki szerint összesen talán 46 álneve van, és 1995-ben kezdte el használni őket. Azért volt erre szükség, mert több kiadó is nyomta a könyveit, a boltokban pedig húsz Nemere-alkotás volt egymás mellett. 

Ennyi a titok

Az Index 2008-ban Nemere Istvánnál járt Csengelén. A munkamódszeréről ezt mondta: „Rájöttem, pacsirta vagyok, a hajnalt szeretem, akkor megy a legjobban, legalábbis azt hiszem.” Reggel hatkor, a reggeli után már az íróasztalánál dolgozik, mert akkor lehet a legjobban, állítja, és kettőig folyamatosan ír, csak a deles ebéd idejére szakítja ezt meg. Délután kis pihenés és egy hosszabb séta után újra dolgozni kezd, fél öttől hétig. Ennyi a titok, ezalatt születik negyvenezer karakter. Az ötszáz könyvhöz az kell, hogy egyszerre több munkán is dolgozzon:

Írom a fő könyvet, és a többire rákészülök, forrásokat keresek. Ha hétfő délután befejezek egy könyvet, akkor kedden elkezdek egy másikat.

Nemere arról is beszélt, ha Magyarországon valaki betokosodik egy műfajba, amelyet ráadásul nem fogadnak el, akkor annak semmi esélye nincsen. „A krimi, a sci-fi is ilyen volt, és sokan még most is ott tartanak, hogy a Nemere sci-fiket ír szakmányban” – fogalmazott a szerző, aki írt dokumentumköteteket, társadalmi regényeket és monográfiákat is.

Harmincévesen jelent meg az első kötete, és soha nem vették fel a Magyar Írószövetségbe, pedig talán az egyetlen író, aki igazán akarta a tagságot, nyolc éven át jelentkezett, az első három évben el sem utasították. Az akkori elnöknek 4 könyve volt, Nemerének akkor már 18. „Egyszer mentem el egy írószövetséges találkozóra, az rettenet volt, pedig ott voltak a nagy neveink Gyurkovics Tibortól kezdve Bella Istvánig mindenki, és menekültem onnan. Az én szememben nagyon leégtek.”

Volt még mondanivalója

Nemere István nemrég ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. Az eseményre kiadója, kollégái és barátai meglepetést szerveztek az írónak, akit az Országos Széchényi Könyvtárban köszöntöttek fel. Az alkotó úgy hitte, 795. kötetének, a Letört szárnyak című könyvnek a bemutatójára érkezik, azonban helyette a Történelmiregény-írók Társasága és a Világóceán kiadója fogadta barátaival és szeretteivel közösen. Élete legfantasztikusabb születésnapi meglepetéseként beszélt az eseményről az alkotó, aki a Blikknek mosolyogva azt is elmondta:

Van még mondanivalóm bőven! A konkurensek már mind kihaltak körülöttem. Önmagammal versenyzek.

Az esemény jó hangulatban zajlott, ahol a kiadó azzal is meglepte a nyolcvanéves művészt, hogy öt újabb, hétvégén megjelent kötetének példányait is kezébe foghatta, így a kerek születésnap mellett írói jubileum is érkezett az immáron 800 megjelent művel. Innen az alkotó a Duna Plazába ment dedikálásra, azonban onnan hazafelé a kocsiban rosszul lett. Mentővel kórházba szállították, ahol mélyaltatásban tartották, orvosai küzdöttek az életéért, de nem tudták megmenteni. Nemere István, aki a világ legtermékenyebb szerzői közé tartozik, haláláig hű volt korábban jól elhíresült mondatához: „Addig írok, amíg élek, és addig élek, ameddig írok.”

(Borítókép: Nemere István 2015. május 3-án. Fotó: Czimbal Gyula / MTI)