Index Vakbarát Hírportál

Hőse egy szál bugyiban száll szembe a szörnnyel, egyedül ő menekül meg

2024. december 1., vasárnap 06:11

Kevés rendező mondhat magáénak több nagy klasszikus mozis sikert, mint az 1937. november 30-án született Ridley Scott, aki ugyanolyan otthonosan mozog a történelmi korok és helyszínek, mint a tudományos-fantasztikus, utópisztikus történetek világában. Születésnapján kvízzel tesztelheti, mennyit tud az életéről és a munkásságáról.

A nyolcadik utas: a Halál, Szárnyas fejvadász, Thelma és Louise, Gladiátor, Hannibal, A Sólyom végveszélyben, Trükkös fiúk, Mennyei királyság, Amerikai gengszter, Hazugságok hálója – csupán néhány film, amit Ridley Scott rendezőként jegyez. Sokféleképpen lehetne elemezni a filmjeit a sci-fiktől a nagy történelmi tablókig, a látványvilágtól a monumentális filmzenékig, most mégis egyetlen momentumot emelnénk ki: a munkáiban megjelenő feminizmust.

Ridley Scott első Alien-filmjét A nyolcadik utas: a Halál (1979) címmel mutatták be nálunk, és a rendező alaposan megelőzte a korát azzal, hogy egy nőt tett meg filmje főhősének. A Sigourney Weaver által alakított Ellen Ripley hadnagy független, erős és cselekvő nőként jelent meg a filmvásznon, de azt is láthatjuk, amikor

semmibe veszik az utasításait, és ezért az egész űrhajó bajba kerül.

Ő volt az első olyan női mozis karakter, akit nem a körülötte lévő férfiak vagy a velük való kapcsolata határoz meg. Szerepében teljesen háttérbe szorul a szexualitás, nincs rajta smink, ugyanúgy öltözik, ahogy a férfi társai, a film végén azonban egy szál bugyiban és trikóban száll szembe a szörnyeteggel, és a robbanás előtt visszamegy a cicájáért.

Az első női road movie

Ripley hadnagy egyfajta feminista ikonná is vált, Ridley Scott Thelma és Louise című filmje 1991-ből azonban már igazi feminista alkotásként vonult be a filmtörténetbe. Az alkotás az első női road movie, amelyben két nőt hajt a szabadságvágy az útjuk során. Itt is erős női karakterek állnak a középpontban, akik nem a szexualitásuk révén érik el, amit akarnak: barátságuk, kiszolgáltatottságuk és kódolt bukásuk nem sablonosan feminista, csak azt érezzük, hogy Ridley Scott olyasmiről beszél, és olyan formában, amit addig filmvásznon nemigen láttunk.

Nincsenek erőltetett áthallások Az utolsó párbaj (2021) című történelmi filmdrámában sem, mégis érezzük a mai korra utaló gesztusokat. A film megtörtént események alapján, a XIV. századi Franciaországban játszódik, ahol a nők elnyomott szerepben élnek. A párbaj a főhősnő, Marguerite becsületéért zajlik, aki okos és művelt,

egyetlen tragédiája, hogy nőnek született.

Ridley Scottot a királynő 2003-ban lovaggá ütötte, 2015 óta pedig a Royal College of Art díszdoktora. Születésnapján most ön is tesztelheti, mennyit tud a jeles rendezőről.

(Borítókép: Ridley Scott filmrendező 2015. november 11-én. Fotó: Michael Kovac / Getty Images)

Rovatok