Index Vakbarát Hírportál

Ha ez a liget mesélni tudna, még az is lehet, hogy elpirulnánk

2024. december 5., csütörtök 18:26

A Városliget Budapest egyik legnagyobb parkja, mégsem a klasszikus értelemben vett, egyszerű zöldterület. Majd háromszáz éves története során egyszerre biztosított lehetőséget a közemberek és a nemesi réteg szabadidős kikapcsolódásához. Ez idő alatt megannyi történetet gyűjtött magába, számos eseménynek adott otthont, amiket most Lovas Dániel rendezett kötetbe.

„Tegye fel a kezét, aki szerelmével csókot váltott már a Városligetben” – valami hasonló felkiáltás hangzott el az eseményen, ahol bemutatták a nagyközönségnek A Városliget története című könyvet. 2024. december negyedikén a Néprajzi Múzeumban a kötet szerzője, Lovas Dániel és a könyvet kiadó Múlt-kor főszerkesztője, Bartal Csaba meséltek az alkotás hátteréről, hogy miért is rendhagyó ez a nem éppen rövid olvasnivaló.

Talán könnyűnek sem könnyű (már súlyát tekintve sem), hiszen több mint 370 oldalt töltöttek meg képekkel, történetekkel, illetve történelmi háttérrel, a szerző mégis arra törekedett, hogy a ligetet szívén viselő írók és újságírók (Nagy Ignác, Jókai Mór, Krúdy Gyula és Karinthy Frigyes) hagyatékát vigye tovább, ehhez mérten pedig olvasmányos, szórakoztató és gazdagon illusztrált alkotást hozzon létre.

Ez a könyv tulajdonképpen az első olyan munka, amely a teljesség igényével próbálja feldolgozni a Városliget történetét

– fogalmazott Lovas Dániel, bár a sajtótájékoztatón Bartal Csabától elhangzott, hogy amennyiben kiadnának egy bővített változatot, a szerzőnek lenne ötlete, hogy mivel egészítse még ki alkotását.

Majd 300 év

A kötet kronologikusan halad, papíron a 18. század közepén indul, de valójában a mai Városliget területének több ezer éves múltját festi meg először, ebből váltunk át az 1700-as évek fásítására, Terézváros létrejöttére, és a Városerdő, majd a mai Városliget első változatának kialakulására.

Lovas Dániel összesen hat szerkezeti egységre bontja a könyv tartalmát. Ezek sorrendben:

A szerzőnek már évtizedekkel ezelőtt is jelent meg írása a Városligetről más kötetben, de a Múlt-kor folyóiratában és a Rubiconban is publikált a fővárosi zöldterületről. A Múlt-kor főszerkesztője, Bartal Csaba (aki a csókos költői kérdést is feltette az eseményen) köszönetet mondott a közös munkáért, amelyről elmesélte, hogy nem volt sem könnyű, sem rövid, de látva a végeredményt, valóban különleges alkotás született. Szerinte fontos a Városligetről ilyen formában is beszélni, mivel a hely különlegessége, hogy létrehozása óta szinte töretlenül népszerű:

Rajongásig szeretik az emberek, és nagyon ritka a magyar történelemben, hogy valaminek ilyen pozitív íve legyen.

Elmondása alapján így is majd 25 százalékkal több tartalom került a kötetbe, mint tervezték, de a park és intézményeinek története szinte kifogyhatatlan forrás. Lovas Dániel elmondta, hogy a könyvbe sikerült beleszőni „minden olyan fontos eseményt, ami a Városligethez és a Városliget intézményeihez kapcsolódik.” Továbbá A Városliget története nem egy klasszikus tudományos munka lett, hanem egy olyan irodalmi alkotás, amely szándéka szerint a mindennapi olvasóknak szól.

Közös hely

A liget eredeti tervei alapján egyszerre akart testi és lelki felüdülést biztosítani a fővárosban az odalátogatóknak, plusz egy Panteon is került volna bele. Végeredményben különböző funkcióival valóban a köznép és a nemesség szórakozásának, szabadidejének egyik kiemelt színhelye lett.

Lovas Dániel szerint mintegy százévente kerül sor a park átalakítására, felújítására,

és ezeket az eseményeket mindig hasonló viták és eszmecserék, társadalmi diskurzusok kísérik. Ez alól nem volt kivétel a Liget Budapest Projekt sem. A bemutatóeseményen jelen volt Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója is, aki úgy fogalmazott:

A Városliget mindig is speciális közterület volt. Sosem volt klasszikus értelemben vett közpark.

Elmondása alapján a tervek kialakításakor számításba vették ezt is, továbbá történeti kutatásokat is végeztek, hogy eldöntsék mi az, ami nem lenne test- és tájidegen a városban, a ligetben. 

A Városliget története 1752-től napjainkig vizsgálja a park történetét, számos korabeli fotót, forrást és beszámolót felhasználva. A majd négyszáz oldalas kötet alkotói igyekeztek a lehető legrészletgazdagabban és leginformatívabban átadni, hogy valójában mit is jelent a Városliget a magyar történelemben és a budapesti lakosok mindennapjaiban, lassan háromszáz éve.

(Borítókép: Németh Kata / Index)

Rovatok