Három elképzelt történet, hat személy, egy helyszínen. Eredménye egy olyan színdarab, amelynek középpontjában egy motel és sok-sok gondolat áll. Kritika a Motel – Álmatlan utazók című alkotásról.
Motel. Szálláshelytípus, amit számtalan okból felkereshetünk. Pihenésre, menekülésre, titkos tervek kiötlésére és a befelé fordulásra egyaránt alkalmas, az ott történtek pedig örökre a szoba falai között maradnak. Egy motel tehát sokféle okból nyújthat menedéket, praktikus és egyszerű, éppen ezért működik. De szolgálhat-e rejtekhelyként olyan álmatlanok számára, akik nem is különbözhetnének jobban a másiktól, és akiknek a találkozására mikroszkopikusan is kicsi az esély? Nos, a válasz: igen. Méghozzá egy színházi előadás keretében.
Október 15-én mutatták be a Motel – Álmatlan utazók című zenés színdarabot Galler András „Indián” rendezésében, a budapesti Dohány utcában található Like The Gypsies Club színpadán. A Duba Gábor és Csernus János által írt alkotás – amelyben örökzöld dalok hangzanak el zongorakíséret mellett – középpontjában három elképzelt találkozás és egy fiktív, eldugott budapesti motel áll, amiben a vendégek akarva akaratlanul, de folyton egymásba botlanak.
A két színészre írt, hat (plusz egy) szereplős darab női szerepeit Kozma Orsolya, férfi karaktereit pedig Kerényi Miklós Máté kelti életre a színpadon. A moteles szerepében Rácz László zenei producer, a Like The Gypsies Club megálmodója is megmutatja színészi képességeit, jelentősen hozzájárulva a darab nézése közben folyamatosan érzékelhető jó hangulathoz.
A motelben minden esetben egy nő és egy férfi kerül egymás mellé, akiknek pont itt, pont ekkor, pont ilyen körülmények között kell találkozniuk, és akik a valóságban talán sosem futhattak volna össze. Eképp és a folyamatos humorforrást biztosító moteltulajdonos közbenjárásával kerül egymás mellé a popkultúra talán legismertebb szőkesége, Marilyn Monroe, a XX. század egyik legnagyobb tudósának tartott Albert Einstein szomszédjaként; a Montaguék Rómeójával zátonyra futott kapcsolata után éppen a Gozsdu Udvarba igyekvő Capulet Júlia, és a Budapesten pihenni szándékozó hadvezér, Bonaparte Napóleon; valamint az új krimijéhez a magyar fővárosban ihletet kereső Agatha Christie, és a Karmelitában festészeti megbízást kapó Leonardo da Vinci.
A darab szereplői közt lévő kapcsolat fő elemét a karakterek különbözősége és egymástól teljesen eltérő személyisége adja. A második történetben például a szerelmi bánattal küszködő Júlia folyamatosan igyekszik őrizni a tisztességét az őt egyfolytában ostromló Napóleonnal szemben. A hölgy ellenáll a férfi próbálkozásainak, látszanak köztük a különbségek, ám ennek ellenére valamilyen összekapcsolódás is, ezáltal kialakul közöttük az egymás iránti nyitottság és kíváncsiság, aminek köszönhetően lassan leomlanak a kettejük közé emelt falak. A távolság a beszélgetésük előrehaladtával közelséggé alakul át, mert időközben mindketten felfedik valódi személyiségüket, és rádöbbennek: a másik is ember, aki ugyanúgy követ el hibákat, legfeljebb a helyzetek és az abból fakadó következmények mások.
A szereplők lelkének és személyiségének megismerését még inkább segíti az az érzékenységgel tarkított humor, ami a párbeszédek ívéhez van igazítva, és amely lehetőséget nyújt a másik lelkében rejlő fájdalom, érzés és remény megismerésére. Ennek a humornak az egyik legfőbb erénye, hogy nem lépi át azokat a határokat, amelyek valamilyen módon kellemetlenek lehetnének. Nem esik túlzásba, mert a szereplők úgy humorizálnak egymással, hogy közben
végig megmaradnak a tisztelet talaján, és nem akarják felülmúlni a másikat riposztokkal.
A három történetben mind a hat szereplő eltérő miliőből érkezik. Azonban a motelben megszállva mégis mindegyikük hétköznapivá és emberivé válik a másik iránt mutatott nyíltsággal és őszinteséggel. Esendő és természetes lények, akik azt üzenik: mindannyiunk életében akadnak sötét foltok, senki sem tökéletes, ezért vagyunk emberek. S talán ezért, és a két főszereplő-színész alakításának köszönhetően lesz a végére a motel nem csak az álmatlan utazók, hanem lényegében mindannyiunk szálláshelye.
(Borítókép: Kozma Orsolya és Kerényi Miklós Máté. Fotó: Menyhárt-Török Adél)