A miskolci adventi villamos több mint egy évtizede színesíti a várost a karácsonyi időszakban. A tervezők évről évre új tematikában díszítik fel a különleges járatot, ami hét éve Európa kedvencének is számít. Az MHD86 nevű cseh portál nemzetközi közönségszavazásán is töretlen sikernek örvend Miskolc karácsonyi járata. Most megkerestük a fejlesztésért felelős MVK Zrt. csapatát, hogyan tudnak évről évre új ötletekkel előállni, és miként képes egy mozgó mesekastély megelevenedni valódi villamosjáratként.
„Két fő célt tartunk szem előtt minden évben. Az egyik, hogy hűek maradjunk az eredeti koncepcióhoz, vagyis a villamos kívül-belül teljesen megújuljon. A másik pedig, hogy mindig igyekszünk egy kicsit többet, valami újat mutatni, mint az előző évben – meséli Csüriné Ficsura Andrea, az MVK Zrt. munkatársa. – A csapatunk nagy gondot fordít arra, hogy az utasok számára emlékezetes élményt nyújtsunk, és úgy tűnik, eddig sikerült is ráéreznünk arra, hogy mivel varázsolhatjuk el az embereket.”
Az adventi villamos 13 éve színesíti a város életét a karácsonyi időszakban, a tervezőcsapat pedig évről évre új tematikával áll elő. Nem egyszerű a kihívás, hiszen az MHD86 cseh portál nemzetközi közönségszavazásán már hétszer hozták el az első helyet, az Európa legszebb adventi villamosa címet, így a folyamatos megújulás több mint egy évtizede alapvető cél, ráadásul a mércét is mindig egy kicsit feljebb kell vinni.
A kreatív folyamat június végén indul, amikor mindenki összeállít egy ötletgyűjteményt. Az ötletek alapján kiválasztunk néhány tematikát, színvilágot vagy akár mesét, amelyek az adott év koncepciójának alapját adhatják. Ezután készítjük el a külső látványtervet, amit a belső dekorációk kidolgozása követ. Az anyagok beszerzése sokszor nehézséget okoz, hiszen egy harmincegy méteres szerelvény esetében nagy mennyiségekre van szükség, ami nem mindig elérhető
– részletezi Csüriné Ficsura Andrea. Mivel egy valós, használatban lévő szerelvényről beszélünk az idei „Csipkerózsika” tematika esetében is, különös figyelmet kell fordítsanak arra is, hogy biztonságos, mégis különleges környezetet hozzanak létre, amiről így fogalmaz:
A dekorációk és elemek rögzítésekor elsődleges szempont, hogy minden stabil legyen, hiszen egy mozgó járműről van szó. Ennek érdekében több ezer gyorskötözőt és sok-sok ragasztót használunk. Az ünnepi időszakban állandóan jelen vannak a jegyellenőrök és járatseriffek, akik ügyelnek a rendre, de az utasok is nagyon figyelnek a villamos tisztaságára és épségére. A legtöbben úgy vigyáznak rá, mintha a sajátjuk lenne.
Bár a nemzetközi versenyen való győzelem sosem volt elvárás, csapatával együtt örül, hogy sokan buzdítják ismerőseiket, szavazzanak a villamosukra, megmutatva, hogy valódi értékként tekintenek a több mint egy évtizedes munkájukra.
A nyári kreatív időszak után már ősz elejétől megkezdik a díszítést, sok karácsonyi dekoráció azonban csak október közepétől érhető el, így nincs túl sok idejük, hogy advent első hétvégéjére menetkész állapotba hozzák a járművet. Ebben közrejátszik az is, hogy rengeteg látványelem – az idei villamos fésülködőasztala és kandallója vagy a tavalyi vízesés – nem „berendelhető”, így házon belül alkotják meg ezermester kollégáik segítségével.
„A villamoson közvetlenül 25-30 ember dolgozik, de ha hozzávesszük azokat, akik biztosítják az üzemeltetést – például a villamosvezetőket és a jegyellenőröket –, akkor összesen több mint százan vesznek részt a projektben” – részletezi Csüriné Ficsura Andrea.
Az évek során a miskolci adventi villamos nem csupán hagyomány lett, hanem turisztikai látványosság is, hisz vannak, akik csak emiatt utaznak a városba. Ennek elismeréseként megkapták a Miskolc Város Turizmusáért-díjat, amire nagyon büszkék. Bár az érdeklődés már ősz elején is tapasztalható, a tematikát egészen advent első vasárnapjáig titokban tartják, hogy még nagyobb legyen a meglepetés.
A szerelvényt idén is jelölték az Európa legszebb adventi villamosa címre.
A versenyben 12 ország 36 járata mérkőzik meg, de a csapat hét győzelmével idén is jó eséllyel indul a cím megvédéséért. Csüriné Ficsura Andrea külön kiemeli, hogy hálásak mindenkinek, akik ebben az évben is rájuk szavaznak, és a céljuk továbbra sem változik: „A legfontosabb, hogy minden évben megújulva még különlegesebbé tegyük a villamost.”
(Borítókép: MVK Zrt. – A megbízható útitárs / Facebook)