Index Vakbarát Hírportál

Gobbi Hilda ezt foglalta végrendeletébe

2024. december 17., kedd 09:33

Gombos Judit, Urbanovits Krisztina, Gados Béla és Sirkó László kapta a 2024-es Aase-díjat. Az ünnepélyes díjátadón a Bálint Lajos-vándorgyűrűt, illetve a Prológ-díjat is átadták.

Az Aase-díjat 2024-ben Gombos Judit, Urbanovits Krisztina, Gados Béla és Sirkó László kapta. Gobbi Hilda végrendelete alapján adják át 1987 óta a magyar színművészet egyik legjelentősebb szakmai elismerését. Az Aase-díj Ibsen Peer Gynt című darabjában szereplő Aase anyóról kapta a nevét, akinek szerepében Gobbi Hilda színháztörténelmi alakítást nyújtott.

A díjátadó ünnepségen Bodor Johanna, a Magyar Színházi Társaság elnöke beszédében felelevenítette Gobbi Hilda nagyvonalú szakmai-társadalmi szerepvállalásait. 

Gobbi Hilda művészi ereje és emberi nagysága a jelenben is hatással van az egész színházművészeti kultúránkra és a közös emlékezetre.

Az elismerést az emlékezetes színházi percek, pillanatok, szavak, mozdulatok főszereplői, az epizodisták részére alapította azzal a meghagyással, hogy évente két színészt és színésznőt díjazhat a neves művészekből álló kuratórium.

Két nő, két férfi

Bodor Johanna arról is beszélt, hogy több más mellett ő kezdeményezte, hogy Bajor Gizi egykori villája legyen Bajor Gizi Emlékmúzeum, amely helyszíne például az Aase-díj átadásának is. Gobbi végrendeletébe foglalta: epizodisták elismerésére hozzák létre az Aase-díjat, amelynek a nevét is ő adta híres szerepe után. Végrendeletében így fogalmazott:

Sajátossága a színészi munkának, hogy a főszereplő több felvonáson keresztül vonja magára a figyelmet. Az epizodistának csak néhány perce, pillanata van; tömörít, mint az író, amikor epigrammát alkot.

Az Aase-díjat minden évben 4 művész kaphatja meg, két nő és két férfi, két-két vidéki és budapesti. A díjazottakat – a beérkezett javaslatok alapján – független kuratórium választja ki, amelynek jelenlegi tagjai: Bajcsay Mária, Nagy Mari, Bezerédi Zoltán, Kuna Károly, Mertz Tibor.

Ezt követően átadták a Bálint Lajos-vándorgyűrűt, amelyet a legendás színházi ember, színházi titkár, dramaturg, műfordító özvegye, Spiegel Anni alapított azzal, hogy egyik évben egy dramaturg, másik évben egy színházi titkár kapja.

2024-ben a Színházi Titkárok Társasága tagjainak javaslata alapján Szinai Eszter kapta az elismerést.

A díj megalapítása, 1977 óta ez az első alkalom, hogy független színházaknál dolgozó szakemberhez jutott a gyűrű. Szinai Eszter laudációját Kulcsár Viktória, a Jurányi Produkciós Ház vezetője mondta el.

Végül a Drámaíró Kerekasztal által 2022-ben alapított Prológ-díj átadására került sor, amellyel olyan pályakezdő színházi szerzőket ismernek el, akik írói tevékenységükkel a jelenlegi vagy az elmúlt évadban felhívták magukra a figyelmet. Horváth János Antal, a Prológ-díj idei kitüntetettje Németh Ákostól vehette át a díjat, és Németh Gábor író laudálta őt.

Rovatok