Index Vakbarát Hírportál

Tíz könyv, amit a karácsonyfa alá ajánlunk

2024. december 17., kedd 17:01

Az ünnepek közeledtével – a gasztronómiai kötetekhez hasonlón – összegyűjtöttünk tíz idén megjelent non-fiction könyvet, amelyet akár a karácsonyfa alá is tehetünk.

1. Angela Merkel: Szabadság

A korábbi német kancellár, Angela Merkel könyve hamarosan SZABADSÁG Visszaemlékezések 1954–2021 címmel jelenik meg. A régóta várt emlékiratokat világszerte több mint 30 országban adják ki november 26-án. Magyarországon az Animus Könyvek gondozásában jelenik meg Németország első női kormányfőjének memoárja.

2. Alekszej Navalnij: Hazafi

Alekszej Navalnij 2020-ban kezdte írni a memoárját, nem sokkal azután, hogy kis híján végzetes merényletet kíséreltek meg ellene. Elmeséli a teljes élettörténetét: ifjúkorát, politikai tevékenységének kezdeteit, mesél a házasságáról és családjáról, arról, ahogy mind keményebben és hatékonyabban szállt szembe a világ egyik szuperhatalmával, amely el akarta hallgattatni, és a meggyőződéséről, hogy Oroszországban a változás elkerülhetetlen – s neki, a munkatársaival együtt, mindent meg kell tennie érte.

„Ez a könyv Alekszej életének s egyben a diktatúra elleni elhivatott küzdelmének testamentuma – a meggyőződésének, amiért feláldozott mindent, végül az életét is. A könyv oldalain keresztül az olvasó megismerheti az embert, akit annyira szerettem: a makulátlanul tisztességes és rendületlenül bátor férfit. Történetének közreadása nem csak tisztelgés az emléke előtt; inspirációval szolgálhat másoknak is, hogy álljanak ki az igazukért, és soha ne veszítsék szem elől azokat az értékeket, amelyek igazán számítanak.”

3. Lovas Dániel: A Városliget története – A kezdetektől napjainkig

A Városliget nem csupán egy fővárosi park a sok közül, jóval több annál: a nemzeti történelmünk eleven lenyomata. A nehéz időkben előfordult, hogy elődeink méltatlanul magára hagyták, de amint erre lehetőség nyílt, újból nagy odafigyeléssel gondozták és fejlesztették. Európa első közparkjában az egymást követő nemzedékek olyan egyedülálló kulturális és szórakoztató-központot hoztak létre, amely világszerte párját ritkítja.

4. Sereg András: Leporolt akták – Perben a XX. századdal

Mi vezérelte a frankhamisítási ügy magasrangú vádlottjait? Mit kerestek irodalmunk nagyjai a biatorbágyi merénylő tárgyalásán? Miért kellett jegyet váltani Szálasi büntetőperére? Miért tettek felelőssé egy egész falut egy rendőr haláláért? Hogyan bántak el az egyházi vezetőkkel? Tényleg rendőrspicli volt Kádár János, egy korszak névadója? 

A Leporolt akták – Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig. Sokat elárul a korról, hogy kik ellen és miért emeltek vádat, és hogyan tálalták az ügyeket a közvéleménynek. Hiszen nem mindegy, hogy zárt ajtók mögött hirdettek ítéletet, vagy a Zeneakadémia nagytermében; ország-világra szóló hírverést csaptak, vagy rövid közleményben számoltak be róla; igazságot akartak szolgáltatni, vagy azt megkerülve, szolgalelkűen csak politikai céloknak megfelelni.

5. Tisza Kata: A semmi megszelídítése

Vida Gábor, író, a Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztője szerint Tisza Kata könyvét olvasni kaland, mert a szakma által felhalmozott tudást és a terápiás gyakorlatot a pontos, eleven írói nyelv nemcsak közvetíti, hanem előtte jár, felismerésekhez vezet, mintha mindig is tudta volna ezt az ember, csak épp nem gondolta vagy nem mondta.

„A semmi alapélmény, mint a sivatag és a tenger. Van-e túlja, át lehet-e lábalni rajta, ez a kérdés. Az olvasót kibillenti, szembesíti önmagával, és nem csak – a többiekkel is szembe kell nézni, ha nézünk. Kádencia van, és ritmus – varázs. A nyelv többet tud, mint az egyén, többet, mint mindenki, többet, mint a tudomány. Azzal a valamivel érintkezik, amiről keveset beszélünk. A lélek is azzal a valamivel egy. A semmi egyedülség és kollektív élmény. Aki az értelmét keresi, a szabadságot keresi.”

6. Holló Bettina: Máshogyan ugyanúgy – Hétköznapi emberek, különleges sorsok

A Máshogyan ugyanúgy – Hétköznapi emberek, különleges sorsok című kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel, kivétel nélkül olyan személyekkel, akik életük egy pontján akadályokba ütköztek. Kit a genetikai hajlam, kit egy transzgenerációs trauma, kit a cseppet sem idilli gyerekkor kényszerített arra, hogy megküzdjön a legsötétebb démonaival. Az egyébként önmagában is különleges húsz emberi sorsot húsz szakértői megszólalás teszi teljessé. Többek között olyan szakpszichológusok, pszichiáterek járultak hozzá a kiadvány elkészítéséhez, mint dr. Lukács Liza, dr. Kapitány-Fövény Máté vagy dr. Belső Nóra.

A könyv hátoldalán Orvos-Tóth Noémi neve is felbukkan. Az ismert klinikai szakpszichológus ajánlójában azt írta: „Történeteket kell mesélni. Olyan történeteket, amelyek lebontják a szégyen falait, amelyek felszámolják a pszichés nehézségek és függőségek körül kialakult tabukat, amelyek gyógyítják az egyént és vele együtt az egész társadalmunkat. Holló Bettina könyve éppen ezt teszi.”

7. Robert Greene: The 48 Laws of Power

Robert Greene, a New York Times #1 bestsellerszerzője, a hatalmi stratégiák világszerte elismert szakértője. A The 48 Laws of Power amorális, dörzsölt, kíméletlen és tanulságos mű, amely a hatalom történetének háromezer évét sűríti negyvennyolc, részletesen kifejtett törvénybe. Merész könyv, amely kendőzetlen mivoltukban írja le a hatalom törvényeit, összegezve Machiavelli, Szun-ce, Carl von Clausewitz és más nagy gondolkodók filozófiáját.

„A szelídebb lelkűek megriadnak majd tőle, míg azok, akiknek az erkölcsi iránytűje kizárólag a hatalom felé mutat, tökéletes útikalauzt kapnak kézhez” – Publishers Weekly.

8. Pécsi Balázs: Stílusgourmand

A Stílusgourmand azért íródott, hogy a XXI. századi hölgyeknek és uraknak útmutatóként szolgáljon, hogy hogyan tudják magukat fejleszteni azokon a területeken, amelyeken hiányosságot éreznek, de leginkább azért, hogy a sikeres előmenetelükkel járó új szituációkban is helyt tudjanak állni. Olyan témákra is kitér, amelyeket egy hagyományos protokollkönyvben biztosan nem találhatunk meg. Mindezt átlátható, fogyasztható és laza formában, rengeteg tipp segítségével, mintha csak egy receptkönyvet olvasnánk a sikeres élethez.

9. Walter Isaacson: Elon Musk

Walter Isaacson két éven át követte Elon Muskot, részt vett a megbeszélésein, együtt végigjárták a gyárait, és hosszú órákon át tartó beszélgetéseket folytatott vele, de kérdezte a családját, a barátait, a munkatársait és az ellenfeleit is róla. Az életrajzi könyve különleges betekintést nyújt Elon Musk sikereinek és kudarcainak történeteibe, és soha nem látott közelségből vizsgálja meg, hogy Musk démonjai vajon zálogai-e az innovációnak és a kreativitásnak.

10. Kordos Szabolcs: Egy város legújabb titkai

Budapesten minden utcasarok rejt titkokat, érdekességeket, csak tudnunk kell, hogy mire figyeljünk. És még annál is izgalmasabb, mint amilyennek gondolnánk. 

Kordos Szabolcs bestsellersorozata harmadik darabjának segítségével benézhetünk az ország első számú primadonnájának villájába, Ady Endre életének egyetlen „saját” lakásába, és Jókai Mór körúti fészkébe, ahol öt évtizeddel fiatalabb feleségével töltötte utolsó éveit. Megismerjük egy mániákus műgyűjtő tragédiába torkolló életét. A Hotel Nemzeti falai bevezetnek Rigó Jancsi, a Corinthia lakosztályai pedig Krúdy Gyula botrányos szerelmi életébe.

Rovatok