„Vajon elérkezett-e az idő, hogy hitelesen mutassuk be Latinovits Zoltán pályafutását?” – teszi fel a kérdést rögtön a fülszövegben a nemrégiben megjelent Latinovits emlékezete fél évszázaddal halála után című kötet.

Bevalljuk, itt mi is megálltunk az olvasásban, és eltöprengtünk az önkritikus kérdésen. Mint írják, a megjelent írásokat, a fellelhető forrásokat, a vele készült interjúkat, a kritikusok szerepelemzéseit és bírálatait felhasználva össze lehet ugyan állítani életének kronológiáját, szerepeinek katalógusát, filmjeinek jegyzékét; de a leglényegesebb kérdésre, hogy milyen volt Latinovits színháza, nem biztos, hogy pontosan válaszolhatunk.

Még most is él

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet termében megrendezett kötetbemutató sem ezt a célt tűzte ki maga elé. Gajdó Tamás színháztörténész, a könyv szerkesztője moderátoraként fogadta az érdeklődőket. Széles közönség előtt pedig elmondta, arra gondolt, hogy az eseményen Latinovits családjának legifjabb nemzedéke szólaljon meg.

A választása Bujtor Balázs hegedűművészre és Frenreisz Zsófiára esett. Először arról kérdezte őket, a színészlegenda hogyan élt a mindennapjaikban. Bujtor elmondta, nem emlékszik rá, de találkoztak, amikor egyéves volt. Ettől függetlenül gyerekkora óta gyűjti a filmjeit, gyakran nézi azokat.

Bánt, hogy nem találkoztunk, de gyakran érzem, hogy még most is él.

Frenreisz Zsófia nehezen szólalt meg, részben azért is, mert elmondása szerint az unokatestvérek közül ő a legfiatalabb. Úgy nőtt fel, hogy már a hétköznapi családi miliőben is érezte, valami nagyon gyanús. 

Édesapámnak (Frenreisz Károly) vadidegenek mutatkoztak be, és szólították meg úton-útfélen. Fura család, gondoltam, de ezzel egy hatalmas szeretetenergia is együtt járt, amely a mai napig kitart, tölt

– mondta Frenreisz, hozzátéve, mivel sohasem találkozhattak, az ő emlékezete kollektív nagybátyjáról, Latinovits Zoltánról. Bujtor Balázs is így van ezzel.

Maradjon az emlékezet

A Bajor Gizi Színészmúzeumban 2021 őszén Embernek röpülni boldogság címmel nyílt kiállítás. A tárlat arra tett kísérletet, hogy a Latinovits-legendán áttörve megidézze az alkotás minden gyötrelmével, örömével, bánatával küzdő, teremtő ember alakját. A múzeum látogatói megismerkedhettek Latinovits Zoltán életével, legjelentősebb szerepeivel. S arra is választ kaptak, a művész mit tartott a kortárs színházról, s milyen volt a kapcsolata a szellemi élet szereplőivel.

Gajdó Tamás elmondta, a kiállítás szervezésekor rengeteg ember tért be hozzájuk, hogy megmutassa vagy felajánlja a Latinovitshoz köthető ereklyéjét, legyen az színházi belépőjegy vagy könyv. Frenreisz Zsófia és Bujtor Balázs egyetértett abban, hogy az olyan kezdeményezésekre, mint a kiállítás vagy a napokban megjelent kötet, szükség van, mert életben tartják az emlékezést.

A Fecsó Andrea által tervezet kötetben Gajdó Tamás írásai szerepelnek mint Latinovits emlékezete és életrajza. Emellett olyan kortársak emlékeznek a színészlegendára, mint a testvére, Frenreisz Károly, Keleti Éva, Cserhalmi György vagy Gryllus Dániel.

(Borítókép: Gajdó Tamás, Bujtor Balázs és Frenreisz Zsófia. Fotó: Mult Roland / Index)