Index Vakbarát Hírportál

Amerikai–japán koprodukció érkezik a Magyar Zene Házába

2024. december 19., csütörtök 06:22

Új időszaki kiállítás nyílik a Magyar Zene Házában 2025 februárjában, ami rendhagyó zenei utazásra hívja a látogatókat. A LISTEN. – Zenei utazás a világ körül címmel rendezett tárlat a bolygónk élő, különleges zenei hagyományait hozza el Georgiától és Izlandtól Belizén át Krétáig, Patagóniáig és Magyarországig.

 „A zenei és kulturális különbözőségeink, közös gyökereink ünneplése ez a kiállítás” – idézi a szerkesztőségünknek eljuttatott közlemény Batta Andrást, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatóját, aki hozzátette: „A LISTEN. a Zene Háza harmadik időszaki kiállítása, és örülünk, mert úgy látjuk, hogy a korábbi tárlatainkhoz – a közönségkedvenc Nekünk írták a dalt! és a rekord látogatottságot elért Dívák és Ikonokhoz – hasonlóan ismét egy élményekkel, izgalmakkal és új ismeretekkel teli kiállítás születik.”

Több tucat ország

A LISTEN. alapanyagát Garry Bassin amerikai filmrendező és Jamagucsi Tomoko japán színész-producer-író zenés dokumentumfilmjei adják. A páros 10 éven keresztül több mint harminc országban mintegy száz előadóval forgatott filmeket, amelyek egyedi látásmódon keresztül mutatják be a Földet és annak zenei kultúráját. Ritkán tapasztalható, intim közelségben hallható, tradicionális muzsikálás és zenei hagyományok mutatják meg, hogy

az emberek, éljenek bárhol a világon, az életüket meghatározó eseményeket, érzelmeiket a zene segítségével fejezik ki.

A LISTEN. mindannyiunk számára ismert helyzeteket, pillanatokat elevenít meg, miközben megélhetjük azt is, hogy az ezekhez az életképekhez, ünnepekhez kapcsolódó zenék eszközeikben és hangzásukban mennyire sokféle módon jelennek meg a világ különböző pontjain. A kiállítás emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy az egymásra figyelés és a kommunikáció kulcskérdés az emberiség fejlődése szempontjából, továbbá a zene mint egyfajta kommunikációs eszköz, az életünk minden aspektusában jelen van.

A kiállítást a film alkotóival közösen tervezzük, amely nemcsak témájában izgalmas, hanem a megvalósításában is egyedi lesz. A világban nincs sok példa arra, hogyan formálható egy film vagy filmsorozat érdekes tárlattá, így azt is mondhatjuk, hogy a LISTEN. egy izgalmas kísérlet a film kiállítássá alakítására. A vetített képek mellett nagy hangsúlyt kapnak a többérzékszervi élményt támogató audiovizuális, tárgyi és térszervezési eszközök, installációk is. Ez nem egy tudományos kiállítás, hanem egy látványos zenei utazás Földünk sokszínű zenei tradícióiban

– mondta Horn Márton, a Zene Háza intézményigazgatója.

A látogatók atmoszferikus hangok, különleges installációk és nagy méretű vetítések által ismerhetik meg, hogyan formálódnak és élnek tovább a zenei hagyományok a világ minden táján. A különböző hangulatú, tematikus termekben felfedezhetik a természet és az ember kapcsolatát, a grúz templomokon és izlandi barlangokon vagy portugál fadón és görög dallamokon keresztül

az emberi élet melankóliáját és életszeretetét fedezhetik fel egyszerre.

A kiállításban szerepel többek közt a Garifuna Collective, Carminho, Ivan Duran, Marjan Vahdat, Boban és Marko Marković, magyar részről pedig Sebestyén Márta, Lajkó Félix, a Parno Graszt, vagy éppen Roby Lakatos és Lakatos Miklós. Garry Bassin dokumentumfilm-sorozata, a The Listen Project megvalósításában Csoboth Attila operatőr és Rákossy Péter fotós is közreműködött. A kiállítást a Zene Háza szakmai csapata hozta létre a Báger András vezette BAHCS Architects építészeti tervei alapján, az installációk tervezője Bodóczky Antal.

Rovatok