Index Vakbarát Hírportál

Új filmen dolgozik az Oscar-díjas Deák Kristóf

2024. december 21., szombat 11:27

Az Egykutya című magyar színdarabból készít filmet az Oscar-díjas rendező, Deák Kristóf. A színházi sikertörténetként jegyzett alkotást idén decemberig több mint 100 alkalommal, folyamatos telt házzal játszották. A színdarabból készülő mozi főszereplői Döbrösi Laura, Tenki Dalma, Bakonyi Alexa és Tóth Károly, az eredeti előadás színészei lesznek.

Nagy sikerű magyar színdarab filmváltozatán dolgozik a 2016-ban Oscar-díjjal jutalmazott Mindenki című rövidfilm, valamint az Unoka alkotója, Deák Kristóf. Az Egykutya Varga Lóránd elsődarabos szerző pályázatnyertes színdarabja, amelyet Bakonyi Alexa szervezésével gyúrt sikeres előadássá a PopUp Produkció. 

„2020-ban láttam egy kis, független társulat kortárs darabját, elsöprő élmény volt. Még aznap este bedobtam, hogy szerintem a sztori remekül működne moziban is” – idézte a sajtóközlemény Deák Kristóf szavait.

Nem kell támogatás

A darabot játszóhelyként befogadó ACG Reklámügynökség 2024 tavaszán produkciós cégével, valamint szakembereinek támogatásával is beállt Deák Kristóf filmötlete mögé, ezután merült fel valós lehetőségként a film fejlesztése.

Az ügynökség állami támogatás bevonása nélkül, pusztán a közönség szimpátiájára támaszkodva szeretné sikerre vinni az Egykutya történetét.

A rendező kiemelte, hogy négy évig nem hagyta őket nyugodni a film ötlete, így nagy öröm, hogy sikeresen lezajlott a forgatás.

A film a színdarabhoz hasonlóan valós időben meséli el egy viharos este történetét. Egyikük váratlan meghívására hosszú évek után találkozik négy kollégiumi jóbarát, akik azt hitték, sosem állnak újra szóba egymással. A nézők a csavaros, csípős humorú szócsatákból lassan összerakhatják a rejtvény megfejtését: hogyan is lehetett négy ennyire különböző ember ekkora hatással egymás életére? 

Olyan filmek voltak a példaképeim, amelyek néhány remek színésszel és egy jó forgatókönyvvel képesek maradandó hatást elérni. Az Egykutya sztorija rejtéllyel teli és fordulatos, miközben szétveti az energia, szemtelenebb és maibb, mint bármelyik korábbi filmem. A színészek pedig egytől egyig új szintre tudták emelni a színpadi verzióból hozott virtuóz alakításukat

– hangsúlyozta Deák Kristóf. 

A forgatókönyvet Varga Lóránd színdarabja alapján Vörös András készítette. A film producere Mentes Endre, co-producerei Angyal Gergő és Katona Tamás, executive producerként közreműködik Deák Kristóf, kreatív producerként pedig Bakonyi Alexa, a PopUp Produkció alapítója. 

A forgatás szeptemberben befejeződött, a produkció jelenleg az utómunka fázisában van. A filmet az ACG Reklámügynökség gyártja, és várhatóan 2025 márciusában kerül a mozikba.

 (Borítókép: ACG Reklámügynökség)

Rovatok