„A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) célja, hogy minél több írói, szerzői hagyaték az intézményhez kerüljön” – mondta az Indexnek Török Petra, a PIM főigazgatója, aki szerint minden olyan hagyaték, amely nem Magyarországon kerül elhelyezésre, az a magyar kultúra és irodalomtörténet számára veszteség. Radics Péter, a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) vezetője úgy véli, hogy szakmai okok egyik esetben sem merültek fel, amikor külföldre mentek magyar anyagok.
Berlin a mi Párizsunk – Magyar írók és hagyatékaik a Berlini Művészeti Akadémián címmel tartottak előadást 2024. december 4-én Budapesten. Az eseményről szóló tudósításunkban egyebek mellett ezt írtuk: „Magyarországon nincs megfelelő intézményi háttér ahhoz, hogy itt tárolhassák az említett írók hagyatékát, hangsúlyozta Madácsi-Laube Katalin, a Berlini Művészeti Akadémia Archívumának tudományos munkatársa nemrégiben a »Berlin a mi Párizsunk – Magyar írók és hagyatékaik a Berlini Művészeti Akadémián« című rendezvényen a budapesti FSZEK Körúti Könyvtárban.”
A szóban forgó cikkben lehet, hogy félreérthetően fogalmaztunk, Madácsi-Laube Katalin, az AdK tudományos munkatársa egy Magyar Narancs-interjút idézve nem a saját gondolatait, hanem Esterházy Marcell szavait foglalta így össze: „El kell mondjam, hogy minket elsősorban az érdekelt, hogy egy stabil intézményi környezetbe kerüljön a hagyaték. Egy kiszámítható, felkészült helyre, ahol magas szinten foglalkoznak vele, ez nem politikai, hanem intézményi kérdés számunkra. Másfelől nem álltak sorban az intézmények. Volt néhány opció, de az elfogadhatók nem itthoniak voltak.”
A témában korábban Prőhle Gergely, a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója fejtette ki véleményét, most pedig Török Petra, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója és Radics Péter, a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) vezetője szólalt meg az Indexnek. Török Petra szerint a PIM célja, hogy minél több írói, szerzői hagyaték az intézményhez kerüljön.
Minden olyan hagyaték, amely nem Magyarországon kerül elhelyezésre, az a magyar kultúra és irodalomtörténet számára veszteség.
Radics Péter egyetértett a gondolattal, majd hozzátette, hogy Budapesten három olyan gyűjtemény van – a Petőfi Irodalmi Múzeum mellett az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Tudományos Akadémia kézirattára –, ahol jelentős irodalmi anyagokat őriznek. És a sor még itt sem áll meg, hiszen más intézmények is foglalkoznak ezzel, gondoljunk csak a Kertész Imre Intézetre, az egyházak gyűjteményeire vagy akár a Nemzeti Színház könyvtárára, amelyek szintén magas szakmai színvonalon dolgoznak.
Azt hiszem, hogy szakmai okok egyik esetben sem merültek fel, amikor külföldre mentek magyar anyagok
– jegyezte meg a DIA vezetője.
A Berlini Művészeti Akadémiának (németül Akademie der Künste, röviden AdK) 1945 óta számos magyar író volt a tagja, így Konrád György, Esterházy Péter, Kertész Imre, Nádas Péter és Dragomán György neve is kapcsolódik az intézményhez. De jó helyen vannak-e a Berlini Művészeti Akadémián az említett írók életművei, vagy jobb lenne, ha Magyarországon őriznék, gondoznák azokat? Török Petra felidézte, hogy több mint egy évvel ezelőtt a Goethe Intézetben volt egy kerekasztal-beszélgetés, amelyen Madácsi-Laube Katalin, a Berlini Művészeti Akadémia Archívumának tudományos munkatársa, a magyar szerzők anyagainak gondozója is jelen volt. A PIM főigazgatója szerint a feldolgozás folyamatáról és körülményeiről szóló prezentáció alapján a gyűjteményezés, majd az archívumi rendezés protokollja nagyban megegyezik a magyar múzeumi módszerekkel.
A fizikai infrastruktúrát tekintve ezek az anyagok ott is tökéletesen vannak rendszerezve, digitalizálva. Ugyanakkor felmerült a kérdés, mi a következő lépés, vagyis a gyűjtemény hogyan hasznosul a kutatás, a kultuszápolás, a magyar irodalom jövője szempontjából. Tekintettel arra, hogy jelenleg csak bizonyos ösztöndíjak szolgálják azt a célt, hogy ezek az anyagok kutathatóvá váljanak a magyar irodalomtörténészek, egyetemi oktatók számára, így kevesen engedhetik meg maguknak, hogy ezt az anyagot elkezdjék feldolgozni Berlinben élve és az Akadémia Archívumába bejárva.
Ezzel kapcsolatban Radics Péter hozzáfűzte, hogy Németországban, főképp a Berlini Művészeti Akadémián jogi megfontolások miatt a digitalizált anyagok hozzáférhetősége rendkívül korlátozott. Török Petra ekkor jegyezte meg, hogy a virtuális gyűjteményegyesítés fogalma korábban felmerült, amelyet ő relevánsnak tart. „Ezekből az irodalmi hagyatékokból bizonyos elemek Magyarországon vannak, például egy másik szerző levelezéséből kerültek a PIM gyűjteményébe: a Mészöly Miklós-hagyatékot mi őrizzük, de jelentős Mészöly-levelezésrészek vannak Berlinben is” – fogalmazott a főigazgató, aki szerint a két gyűjtemény virtuális egyesítése révén érdekes levelezéskötetet lehetne kiadni. Ehhez arra volna szükség, hogy a két anyagot egy gyűjteményi adatbázison keresztül lehessen szolgáltatni, kutathatóvá tenni.
Az ott elhangzottak alapján ugyanakkor egy zárt, regisztráció után hozzáférhető felület kialakítására a jogi környezet nem ad lehetőséget. Ennek alaposan utána lehetne menni, hogyan oldható meg, de ebben a pillanatban ezek a tárgyalások megakadtak.
A múzeum gyűjteményének gyarapítása folyamatos, a munkatársak minden héten mennek szemlézni valahová, és azok az informális gesztusok, például meghívások, beszélgetések és közös események is rendszeresek, amelyek reményeik szerint, akár évtizedek múltán a PIM gyűjteményének gyarapodását eredményezik.
Hol válik el, hogy mi gyűjteményezhető, és mi az, ami nem? Török Petra elmondta, hogy számukra azok a hagyatékok tekinthetőek muzeológiai szempontból a legteljesebbnek, amelyeknek nemcsak kéziratanyaga, de könyvtári részei, a személyes tárgyak vagy éppen a baráti-kapcsolati hálót felidéző műalkotások egységként kerülnek a PIM-be. Egy legutóbbi példát említve így lehetnek egyaránt fontosak Tandori Dezső kéziratai, madarainak kalitkái, a mackógyűjteménye vagy éppen az általa viselt sapkák – amelyek a Tandori-univerzum egy-egy szeletét jelentik a PIM gyűjteményében.
A szerzeményezésről, a gyűjteménygyarapításról szóló döntés sohasem annak mentén születik, hogy az adott szerző mennyire népszerű, hol áll az eladási listán, vagy éppen az első 10 év után kitermelte a nagy műveket, majd lezárult. Ahogy politikai vagy közéleti szempontok sem merülnek fel
– fogalmazott Török, aki szerint a PIM nemcsak a mának gyűjteményez, hanem a jövőnek is: néhány életműről, szerzőről most ki így, ki úgy gondolkodik, de néhány évtizeddel később lehet, hogy egészen máshogy olvassuk majd őket. Ennek esélyét kell megteremtenünk a múzeumi őrzéssel.
A Digitális Irodalmi Akadémia munkájáról Radics Péter elmondta, digitális könyvtárt építenek, a munka kortárs jellegéből következően a szövegkiadás pedig egyfajta bizalmat kíván a szerzők részéről. Bár rengeteg alkotóval dolgoznak együtt, az esetek jelentős részében a közös munka átfordul egy jó, személyes kapcsolatba. „Ha az ember elég időt tölt egy gyűjteményben, rájön arra, hogy minden, amit csinál, egy nagyobb egész része. Megörököltem a Páskándi Géza hagyatékával való törődést, évtizedekig tartó folyamat volt, hisz a szerző ’95-ben halt meg, míg az utolsó hagyatékrész két éve érkezett be. Ez így megy.”
A Digitális Irodalmi Akadémia nemrégiben rendes tagjai közé választotta Nádasdy Ádámot és Tamás Menyhértet. A Petőfi Irodalmi Múzeum által fenntartott szervezetnél tiszteletbeli tag címet kapott Fried István, valamint posztumusz taggá vált Ferdinandy György.