A Betlehemezés és más téli játékok című kiállítás színesen mutatja be a téli ünnepkört az 1800-as évek végétől az 1960-as évekig. A Müpában megtekinthető tárlaton nemcsak a szorosan karácsonyhoz köthető népszokások elevenednek meg, hanem a tél egyéb szokásai, hagyományai is, például a Mikulás-járás vagy a Luca-napi kotyolás.
„Manapság úgy tekintünk a betlehemezésre, mint a gyerekek »játékára«, gyerekek által gyakorolt szokásra, azonban, noha jellemzően gyerekcsoportok is jártak betlehemezni, felnőtt férfiak szokása is volt a betlehemezés, és a fényképek arról árulkodnak, hogy ilyenkor minden szereplőt – Máriát és az angyalt is – férfiak játszottak” – mondja az Indexnek Gebauer Hanga, a Néprajzi Múzeum muzeológusa.
Magyarországon a betlehemezés színes, változatos, hagyományaiban földrajzilag eltérő sajátosságokat mutató házaló népszokás. Legismertebb az élő szereplős változata, de több helyen, elsősorban a Felső-Tisza vidékén, illetve a Balaton környékén a bábtáncoltató betlehemes terjedt el, ahol a szereplők egy templom alakú, általában falécekből és színes papírból készült betlehemet – amelyet belülről is gyönyörűen kidíszítettek, és benne vagy előtte gyertyát gyújtottak – vittek háztól házig, és ebben vagy ez előtt, bábokkal adták elő a karácsonyi jeleneteket.
Gebauer Hanga megfogalmazása szerint a templom alakú betlehem hordása az élő szereplős betlehemeseknél is jelen volt. Ezekből a kívül-belül gazdagon díszített betlehemekből nagy gyűjteménye van a Néprajzi Múzeumnak, amelyeket a 2010-es évek elején gondosan restauráltak, és egy látványos kiállítás keretében meg is tekinthette a közönség még a múzeum budapesti, Kossuth téri épületében, illetve egy gyűjteményi katalógus is készült belőle, amelyből apró részletekig megismerhetőek ezek az alkotások.
A Betlehemezés és más téli játékok című kiállítás színesen mutatja be a téli ünnepkört – mind földrajzilag, mind pedig nemzetiségileg –, az ünnepi időszakot az 1800-as évek végétől az 1960-as évekig. A Müpában megtekinthető tárlaton így nemcsak a szorosan karácsonyhoz köthető népszokások elevenednek meg a felvételeken, hanem az egyéb szokások is, például a Mikulás-járás vagy a Luca-napi kotyolás.
Földrajzilag a fényképek az egész Kárpát-medence területét felölelik, nemzetiségek szempontjából pedig találkozhatunk román kolindálókkal és turkajárókkal, szlovák jaslicskárokkal, német krisztkindlizőkkel, bunyevác betlehemesekkel, de megjelennek különböző néprajzi csoportok is, mint a matyó betlehemesek, a bukovinai székely csobánolók vagy a moldvai csángó betlehemesek is.
A képek túlnyomó része a falusi ünnep- és mindennapokat mutatja, de néhány kép erejéig feltűnnek városi, polgári környezetben készült felvételek is.
A Néprajzi Múzeum munkatársa elmondja azt is, hogy a betlehemezés során a különböző földrajzi területeken a karácsonyi történet más-más jellegzetes momentumára helyeződött a hangsúly. A Dunántúlon például a pásztorok jelenete alkotta a betlehemezés központi részét, az erdélyi típusban nagy hangsúlyt kapott a szentcsalád szálláskeresése, vagy a felvidéki területeken a napkeleti bölcsek találkozása Heródessel.
További regionális változatok alakultak ki, ahol pluszfigurák is bekerültek a betlehemezésbe, például a Felső-Tisza vidékén és az alföldön a betyár vagy a huszár alakja. Illetve jellemző volt a nevettetés, a pásztorok tréfás párbeszédei, az angyal által mondott latin szavak félrehallása, illetve a fiatalabb pásztorok évődése az öreggel, aki nagyothallva, vicces félrehallásaival mulattatta a közönséget.
Miért énekeltek, kántáltak a karácsonyt megelőző éjjel? Gebauer szerint alapjában egy jókívánságmondó házaló népszokásról van szó, ahol cserébe adományokat – elsősorban élelmiszert – kaptak a kántálók. Ha tehát a miértet firtatjuk, akkor a háziak köszöntése, a jókívánságmondás a központi eleme ennek a szokásnak, valamint az adománygyűjtés, amit aztán sok esetben közösségileg, a karácsonyi bálok, összejövetelek során együtt fogyasztottak el.
A karácsonyi kántálásnak valóban a 24-e délután, illetve az este, éjszaka volt a fő ideje. Kora délután a gyerekek, késő délután a fiatalok, késő este a házas emberek jártak, de volt, ahol már korábban az adventi időben is kántáltak, illetve – elsősorban a kalotaszegi falvakban – karácsony napjain végig kántáltak, ami ekkor már összekapcsolódott a névnapi (István, János) köszöntőkántálással, jókívánságmondással is.
A Néprajzi Múzeum fotógyűjteményéből jól látszik, hogy nem nagyon volt szükség különösebb eszközökre, hogy a telet, havat, jeget élvezni tudják a gyerekek, de akár a felnőttek is. Egyszerű, összetákolt szánkók, esetleg fakutyák mellett leginkább korcsolya nélkül csúszkáló gyerekeket látunk, ahogyan a havon vagy jégen botokkal lökik, hajtják magukat, de egyszerű sílécek, korcsolyák vagy ezeket helyettesítő fatalpak is megjelennek a fotókon.
A jellegzetes téli munkák közül a nádvágásról, a téli fakitermelésről és a fa havon, lóval történő elvontatásáról vannak fotók, illetve számos felvétel mutatja a jeges halászatot és a jégvágást, jéggyűjtést.
Gebauer Hangát arról is kérdeztük, hogy a betlehemezés hagyománya hogyan alakult az elmúlt 20 évben. Megfogalmazása szerint erre egy olyan szokáskutató tudna válaszolni, aki a jelenkor és közelmúlt betlehemezési szokásait kutatja.
Azt tapasztaltam, hogy a betlehemezés szokása a hetvenes, nyolcvanas években inkább a templomi betlehemes játékokban élt tovább, nagy részben elveszítette a falvakban házaló és adománygyűjtő jellegét, azonban már korán, a ’80-as évekből tudunk olyan városi értelmiségi kezdeményezéseket, amelyben rekonstruálták és »újrakezdték« a házaló betlehemes szokását, néhány család összeállva, egymás lakásait meglátogatva betlehemeztek.
Gebauer Hanga szerint ilyen kezdeményezésekről ma is tudunk. Valamint az újjáéledő cserkészmozgalom hozta vissza valamelyest a házaló betlehemes szokását, az egyházi iskolák, így „intézményesült” keretek között ma is népszerű.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)