A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült alkotások a hazai moziközönség mellett a nemzetközi fesztiválokat is meghódították: világszerte több mint 170 fesztiválra kaptak meghívást és több mint 60 rangos díjat nyertek el. A nemzetközi sikert jól mutatja, hogy a 2024-ben megkötött külföldi forgalmazási szerződések értéke meghaladta a 350 millió forintot.
Magyarország, mint nemzetközi gyártóbázis, őrzi regionális vezető szerepét és folytatódott a növekedés a filmipar volumenében. A magyar mozgóképipar volt a fókuszban a cannes-ifilmvásáron, Káel Csaba filmügyi kormánybiztos Budapesten széleskörű együttműködési megállapodást írt alá a China Film Administration vezetőjével, Londonban és Los Angeles-ben pedig a 2024-ben először megrendezett Made In Hungary szakmai fórumokon erősítette meg a nemzetközi kapcsolatokat.
Hollywoodban jelentette be, hogy 2030-ig biztosított a hazai filmipar sikerének alapját szolgáló támogatási rendszer, amelynek legfontosabb eleme a 30 százalékos filmszakmai adókedvezmény – olvasható a Nemzeti Filmintézet közleményében.
A magyar filmek és sorozatok alkotói mellett 2024-ben is a legnagyobb nemzetközi gyártók és világsztárok forgattak Magyarországon, munkájukat több száz kiválóhazai szakember segítette. Közülük Mihalek Zsuzsa berendező BAFTA- és Oscar-díjat kapott a Magyarországon forgatott Szegény párák című film lenyűgöző látványáért.
A hazai és nemzetközi produkciók sikereihez az NFI Filmlabor is hozzájárult, kiválószakemberei hívták elő a négy Oscar-díjjal kitüntetett Szegény párák negatívjait, és többmás nemzetközi produkció utómunkájában is részt vettek. Az NFI Filmarchívum gondozásában felújított magyar klasszikusok is rangos nemzetközifesztiválokra kaptak meghívást: Bolognába, Lyonba és Párizsba.
Igazi filmtörténeti szenzáció, hogy a Filmarchívum szakembereinek sikerült megmenteniük néhány részletet az Egri csillagok 1923-as, száz évvel ezelőtti mozgóképes változatából,
életre keltve ezzel amagyar filmművészet egy ritka és rendkívül értékes darabját.
2024-ben a magyar animáció születésének 110 éves jubileumát izgalmas programokkal ünnepelhette a közönség és a szakma egyaránt. Elkészült az animációs stratégia, amely a világszínvonalú magyar animáció további fejlődését szolgálja, izgalmas honlapot indított a Filmintézet, amely a kezdetektől bemutatja a hazai animáció alkotóit és alkotásait. A közönségkedvenc animációs klasszikusok egész évben ingyenesen érhetők el az NFI streamingplatformján, a Filmio hétről-hétre bővülő kínálatában.
Rekordszámú nézőt vonzott a Budapesti Klasszikus Film Maraton, a programokon 21 ezren vettek részt.
A fesztivál díszvendége az Oscar-díjas Costa Gavras görög-francia rendezővolt, a kortárs filmművészet meghatározó alakja, Wim Wenders pedig a filmmegőrzésért tetterőfeszítéseiért a budapesti rendezvényen vette át a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetsége díját.
Négy vadonatúj stúdióval bővült az NFI gyártóbázisa Fóton: 2025 januárjától 10 ezernégyzetméternyi új műterem, 20 ezer négyzetméternyi produkciós és egyéb kiszolgálóhelyiség várja a hazai és külföldi filmkészítőket. Ezzel országos szinten 22százalékkal nőtt a stúdiókapacitás. Az NFI képzési csapata az alkotótáborok és hiánypótló Fast Forward Programok mellett újtábort is szervezett pedagógusoknak, és 11 új, támogatott szakmai képzés indult el.
A Filmesleszek! online pályaorientációs kérdőívet több ezren töltötték ki. Komoly érdeklődés övezte az ígéretes, fiatal alkotókat támogató Inkubátor Program Pitch Fórumát is, amelynek nyertesei tovább fejleszthetik forgatókönyveiket. A Nemzeti Filmintézet csaknem 300 pályázatot bírált el, a filmtervek közül 60 kapott gyártásitámogatást, összesen több mint 14 milliárd forintot. Ennek köszönhetően a nagyszabásúmozifilmek mellett újabb tévéfilmekkel, sorozatokkal, dokumentumfilmekkel és animációsalkotásokkal gazdagodott és gazdagodik 2025-ben is a magyar film kultúra.