Van, aki visszafelé fejti meg a KFT zenekart, és vagyunk mi, akik már az első koncerteken is ott voltunk 1980–81-ben. Akinek a Besúgó magyar minisorozat Bábu vagy! című betétdala akadt be, az kíváncsian lapozgat visszafelé az időben, hogy megtalálja: ki volt az a négy fazon, aki 40 éve egy ilyen ütős slágerrel állt ki, ami akkoriban felért egy finom rendszerkritikával és megért egy díjat az 1981-es Táncdalfesztiválon.
Persze fel lehetne most mondani a lexikonos adatokat, hogy Laár András, Márton András, Bornai Tibor első körben, akik még anno Koncz Zsuzsa és Tolcsvay, Bródy János kísérőzenészei voltak azok NDK-turnéján, majd II. Lengyelfi Miklós 1980. októberi csatlakozása után megcsinálták a magyar újhullám egyik legfontosabb zenekarát, a KFT-t. A hazai new wave azon válfaját, amely teljesen más módon közelítette meg a korabeli lázadást.
Egészen más zenei világot honosítottak meg a Bábu vagy! című daluk után kiadott lemezeikkel, amelyekkel párhuzamosan elérték azt is, hogy a hatóságok csendes fékezése ellenére 1981-ben már több száz fellépést tudtak maguk mögött országszerte. Szóval más volt ez, mint a másik magyar alternatív világ, a punkból indult URH vagy az abból kiszakadt utódzenekarok (Sziámi, Kontroll Csoport, Európa Kiadó) kíméletlen, vegytiszta korkritikája.
És mondjuk a hazai new wave egy harmadik irányától is teljes mértékben eltértek, bár operáltak billentyűsökkel és popbetétekkel, de nem azonosíthatók a Második Emelet vagy Bonanza Banzáj képviselte britpoppal.
Ahogyan érkeztek az új lemezek – négy évtized alatt több mint egy tucat – , úgy gyarapodtak a slágerek, amelyek folyamatosan a magyar könnyűzene élvonalában tartották a KFT-t. Tízévente jöttek szünetek, amelye k – így utólag visszagondolva – teljesen normálisak kellenek hogy legyenek egy ilyen szédítő koncert- és sikerszériát befutott zenekarnál. Persze a hazai és a külföldi sikerek lehet, hogy már későn jöttek, és bár volt „ a zért ennek megvolt az ára.
Laár András sem véletlenül kezdett keresni valami más fogódzót, kapaszkodót, ami az ő esetében a hitet, a vallást, a buddhizmust jelentette. De voltak ezzel így mások is abban az időben, elég ha Pajor Tamásra gondolunk az Ámenből vagy Víg Mihályra a Balatonból és a Hit Gyülekezetére. Ez persze később Laár életét nagyban meghatározta, amikor éveken át tanított buddhizmussal kapcsolatos dolgokat.
2006-ban már Best of… válogatás jött ki 25. születésnapjukon, a Szigeten 2008-ban először szervezték meg a Magyar Dal Napját, ahol sikerrel léptek fel. Volt 30 éves évforduló 2011-ben és töretlen zenélés, megújulás azóta is.
Ha gonoszkodnék, akkor azt mondanám, hogy a legjobban üvöltött slágerek némely szövegrésze biztosan okozna némi kellemetlenséget, no, nem éppen a XXI. századi Erdős Péter-féle cenzorok, hanem az utóbbi évek Nyugaton indult és mára a kultúra szinte egészét megfertőző, a politikai korrektségen már fényévekkel túlmutató woke ideológia miatt.
Persze tudom, hülyeség, hiszen úgy jó ez, ahogyan megíródott anno, de az Afrika című szám ikonikus szövegrészén lehet, hogy ma már kiakadnának első hallásra a píszít foggal-körömmel védő íróasztalhuszárok:
A lányokat majd a bozótba csábítom, egy négercsókért mindenem odaadom…
Aki viszont úgy gondolja, hogy a KFT úgy van jól, ahogyan eddig volt az elmúlt 44 évben, akkor azoknak mindenképpen ott a helyük a január eleji Erkel Színházba tervezett fellépésen, hogy még egyszer ugyanaz a négy muzsikus az elmúlt 40 év zenéjét ugyanúgy adja vissza, ahogyan az volt.
(Borítókép: II. Lengyelfi Miklós, Laár András és Bornai Tibor 2019. október 22-én. Fotó: Zih Zsolt / MTI)