Nyáron jelent meg Lukács Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész tizedik verseskötete, Amit őrizni tudsz címmel. 1985 óta jelennek meg a költő versei, a legutóbb kiadottban az elmúlt két év benyomásait rögzítette. A művész az InfoRádióban beszélt új kötetéről, annak forrásairól, de kitért a Vígszínházban végzett feladataira, valamint a nagy elődökkel és a fiatal kollégákkal való viszonyára is.

Lukács Sándor számára az írás teljesen egyenértékű a színészettel. Kiemelte, hogy harminckilenc éve jelent meg első könyve a Magvető Kiadónál, azóta pedig rendszeresen kiadják verseit.

A beszélgetésben a színész a következő témákról értekezett:

• Utalt rá, hogy további versesköteteket tervez kiadni, valamint a költészet a színészmesterséggel egy szinten áll, utóbbit pedig fel tudja használni az írásnál.
• A költészet magányos tevékenység, és akkor végzi az ember, amikor éppen úgy érzi, hogy egy vagy több gondolatot le kell írnia.
• 1972 óta a Vígszínház tagja, ez volt a legnagyobb vágya, hogy itt játszhasson. A hetvenes években itt volt Közép-Európa egyik legerősebb prózai társulata.
• Több színészt és rendezőt is kiemelt, akivel szívesen játszott, előbbiek közül Őze Lajos, utóbbiak közül Várkonyi Zoltán szerepét hangsúlyozta.
• A korábbi kollégáinak 80 százalékával jó viszonya volt, Bilicsi Tivadart nagyszerű embernek nevezte, Darvas Ivánnal, akit hatalmas színésznek tartott, kilenc évig egy öltözőben öltöztek.
• A fiatalabb színészeknek igyekszik segíteni, ahogy korábban őt is támogatták a nagy elődök. Velük is baráti viszonyt ápol, de nem tölt velük annyi időt.
• A színpadi játék változásáról úgy véli, hogy az öntörvényű dolog, de a végeredményben nincs nagyon sok különbség.

A beszélgetést azzal zárta, hogy felgyorsult a világ, sokkal könnyebb elérni egymást. A digitalizáció pedig lehetővé teszi, hogy gyorsabban jussunk ismeretekhez, de hátránya, hogy elidegenednek egymástól az emberek, és a személyes kapcsolatok szegényebbek és rövidebbek lettek.