Van egy bár a Moszkva téren – oké, a Széll Kálmán téren –, ahol a legfurcsább művészeket fújja össze a szél. Akad itt színész, építész, kaszkadőr és rendező is, most pedig épp egy díszlettervező mesél életéről egy zöldfülű zenésznek, hogy miként lesz egy magyar tervezőből óriási, nemzetközi produkciók art directora.

Tölgyesy Csaba még csak a harmincas éveiben jár, az előző években pedig a filmipar díszlettervezői szamárlétráján harcolta feljebb magát lépésről lépésre. Gyerekkorában nem is álmodott arról,

2011-ben ipari formatervezőként, belsőépítészként végzett a Bécsi Iparművészeti Egyetemen (Universität für Angewandte Kunst Wien), Hartmut Esslinger keze alatt. Mindig is találmányokat akart feltalálni és formatervező lenni. Nem akart specifikusan ráállni egyetlen dologra, hanem minden érdekelte: a használati eszközöktől a sporteszközökön át egészen az orvosi és műszaki felszerelésekig. Sokáig nem is gondolta, hogy épp a filmszakma lesz az, ahol megtalálja a számítását, ahol leginkább otthon érzi majd magát.

Hogy a filmbe kerültem, tulajdonképpen véletlennek mondanám. Jóbarátom, Poci révén történt, akivel 11 évig oktattunk közösen szörföt, és együtt versenyeztünk is kölyökkorunk óta. A felesége, Németh Paula egy nagyon tehetséges építész, már akkoriban filmes art director volt. Baráti társaságban, egy grillezés alkalmával beszélgettünk, és felmerült, hogy miért nem megyek el tervezni filmbe díszleteket. Mindig más a feladat, egy nagyon színes tervezői világ, ahol állandóan új dizájnnyelvezetnek kell megfelelni, amit én mindig is imádtam. Kértem tőle egy kontaktot, hogy hova tudnám elküldeni az anyagaimat, és kaptam is egy e-mail-címet, aztán másfél év szélcsend következett. Nem keresett tulajdonképpen senki, csak azt a tipikus választ kaptam, hogy »köszönjük az anyagaidat, majd ha úgy alakul, hogy van neked való projekt, akkor hívunk«

– emlékezett vissza Tölgyesy Csaba.

Egy esélyed van

Álomszerű élmény volt számára, amikor először csörrent meg a telefonja egy filmes munka miatt. A feladat az volt, hogy a Tolvajtempó című film legendás Shelby GT 500-as Ford Mustangját különleges formában megalkossa. Mivel a film alapból is a kedvencei közé tartozott, kapva kapott az alkalmon, és belevágott, bár a feladat nem volt sétagalopp.

Nicolas Cage A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya című filmjéhez kellett elkészíteni a Shelby őrült változatát. A színész nagyon szereti a Dr. Caligarit, és a film egyik jelenetébe szánták a kocsit, ahol egy 1920-as horrorfilm stílusában, egy fekete-fehér, filmre vett, origamivilágból kibújt horrorköntösben kellett újratervezni az autót és egy Ducati 999-es motort, ami az eredeti filmben Angelina Jolie gépe volt.

A film kezdete óta már a harmadik dizájner próbálta megcsinálni úgy, hogy az a rendezőnek tetsszen. Sorban nem fogadták el ezt a Mustangot, mert vagy a production designernek, Kevin Kavanaugh-nak, vagy a rendezőnek, Tom Gormicannek nem felelt meg. Egyszer csak kaptam egy telefont, hogy lenne-e kedvem megpróbálni. Sajnos nem maradt rá sok idő, mivel ennek a Mustangnak 25 nap múlva forognia kellett, ami azt jelentette, hogy kb. három hét múlva felvételre készen kellett álljon. Nyilván igent mondtam. Masszív, 16 órás filmes munkába csaptam bele, ahol bizonyítani is akartam, nagyon. Hatalmas kihívás volt

– mondta. Hozzátette:

„A sors fintora, hogy a Lionsgate túl művészinek tartotta a fekete-fehér jelenetsort, ezért a vágószobában lekapták a moziba került filmből, Nicolas Cage és a kollégám, Pataricza Kristóf sajnálatára is. Kristóf tervezte a díszletet, ahol az említett járműveim rongyoltak. Azonban kiadták a kivágott jelenetet külön, állítólag Nicolas kérésére.”

Bár mentora, tanácsadója, akinek ezt a lehetőséget is köszönhette, Kismarty-Lechner Zsuzsa és az alkotók is elfogadták a Tölgyesy által tervezett dizájnt, ami a rendező tetszését is elnyerte, a szakember úgy véli, ha elbukik, talán be sem került volna a filmes körökbe:

Ha nem sikerül, nem tudom, hogy lett volna-e következő lépcsőfok. Ha az első akadályt nem ugrod meg, akkor valószínűleg a másodikig el sem jutsz, legalábbis én így éreztem.

A filmes szakma ritkán ad második esélyt, de szerencsére Tölgyesy Csabának erre nem volt szüksége. Bekerült a nagyobb filmes körökbe, így legközelebb már azzal hívták fel, hogy volna-e kedve dolgozni a Borderlands című film járműveinek dizájnján, szintén Kismarty-Lechner Zsuzsa art department csapatát erősítve. Ez már nem egy egy hónapos kifutású munka volt, hanem egy kilenc hónapos folyamat.

Nincs rövidebb út

Ezalatt rengeteget tanult a szakmáról, a mentora pedig megmutatta neki, hogyan épül fel tégláról téglára a filmes hierarchia és közeg. Elmondása szerint:

„Rengeteg alázat és rengeteg munka kell ahhoz, hogy itt valaki előre tudjon lépni. Azt tanácsolnám a jövő generációjának és az utánpótlásnak, aki tervezőként arra adná a fejét, hogy filmeken kezdjen el dolgozni, hogy értse meg: nincs alacsony szint. Egy amerikai sci-fiben, ahol több 10 millió dollár értékben készítenek díszleteket, ott rajzolónak lenni is már alapból egy magas szint, ahonnan pedig bőven van feljebb. Még egy profi, tapasztalt tervező se lepődjön meg azon, ha a filmben rajzolóként kezdi. 4-6 év, mire eljutsz a következő szintekig, cserébe egyre nagyobb alkotói szabadságod lesz, egyre jobban bíznak benned.

Elmondása alapján a filmes hierarchiában akárhonnan jön az ember, rajzolóként kezd el dolgozni. Ebből lesz valaki assistant art director vagy junior art director, aztán art director, majd lead vagy senior art director, és végül supervising art director. A hierarchiában felettük áll sorban a production designer, majd a rendező és annak kreatív koncepciója, végül pedig a produceri stáb, amely az egészért fizet, így ő rakja le a sarokköveket, hogy mi fér bele, és mi nem.

Tölgyesy szerint nagyon fontos, hogy ez a lépcsőzetesen felfelé haladó rendszer megmaradjon a díszlettervezők szakmájában, mert mindenki akkor kezdi el megtanulni a szakma valódi működését, amikor kikerül az egyetemről és elkezd dolgozni. A filmes hierarchiát azért is látja jó dolognak, mert szerinte biztosítja azt a szakmaiságot, hogy ne tudjanak felkészületlen emberek hirtelen magas pozíciókhoz jutni, ezzel idővel akár a nemzetközi minőséget is aláásni.

A magyar filmiparban a tervezőket nézve nem nagyon találkozott olyannal, hogy bárki úgy vált volna art directorrá, hogy nincs azon a szinten. Véleménye szerint nem is állná meg a helyét egy ilyen személy, nem volna képes egy külföldi stábnak szakmai prezentációkat készíteni, eladni azt, egy projektet levezényelni, a határidőknek és elvárásoknak megfelelni, miközben állandóan kreatívan kell alkotnia.

A szakember azt látja, hogy jelenleg a hazai oktatásból kikerülő tervezői utánpótlás jelentős része nincs felkészítve az egyetemen az őket váró valódi piacra, a valódi tempóra, az elvárásokra, az eszközökre és a gyártástechnológia számos dolgára. A kreativitás nem elég, egy szakembernek meg is kell vetnie a lábát a piacon, ahol könnyen szembesülhet azzal, hogy a munkájára nincs rögvest igény, vagy olyan eszközökkel kell dolgozzon bizonyos cégeknél, amilyenekkel korábban még nem is találkozott.

Ha valaki díszlettervezésre adná a fejét, azt tudnám első körben javasolni, hogy küldje el a nagy hazai filmgyártó cégeknek a portfólióját, ilyen például a Pioneer Stillking vagy a Mid Atlantic Films. Az ilyen cégeknek van olyan e-mail-címe, ahol befogadják a portfóliókat. Lehet, hogy őket sem fogják keresni másfél évig, úgy mint engem, de aztán megeshet, hogy egyszer csak megcsörren a telefon, és nagyon fognak örülni neki. Az elsőt meg kell ugrani, bizonyítani kell a megfelelő helyen, de ha mondjuk valaki elküldi a Pioneernak az anyagait, akkor biztos, hogy meg fogják nézni, és elő is fogják venni, mert ezen dolgozik ott például egy külön szakmai stáb

– fogalmaz a szakember.

Mel Gibson nem a Mikulás

A Shelby és a Borderlands után a következő nagyobb melója A Continetal: John Wick világából sorozatban volt, ahol Mel Gibson díszleteit tervezhette meg. Többek közt ő készítette a „The Escape Pod” nevű vonatot, amit nemrég be is fogadott a vasúttörténeti múzeum, ahol meg lehet tekinteni a járművet:

„Itt a sínpályától kezdve a vonatig mindent felépítettünk egy az egyben olyanra, mintha egy működő vonat lenne. Sőt, olyannyira működő dolog lett, hogy ezzel a hiperszonikus vonattal érkezett 2024-ben a Mikulás a vasúttörténeti múzeumba a gyerekekhez, ami egy nagyon jóleső dolog, tekintve, hogy a díszleteket általában megsemmisítik, ez viszont ott van, és bármikor megtekinthető, igaz a Mikulás nem Mel Gibson rajta.”

Tölgyesy Csaba számára, amikor a szettben megjelenik az általa készített díszletelem, az már nem hat az újdonság erejével. Addigra annyit látja kollégáival, hogy nem vált ki olyan intenzív élményt, mint amikor a műhelyben megszületik, és ott azt mondhatják rá, hogy „kész” a több héten át, heti hét napnyi, éjjel és nappal tartó munka után azokkal az emberekkel közösen, akikkel apait, anyait beleadva, véres verejtékükkel készítették el a díszletet a műhelyben.

Az egy katartikus élmény. Ilyenkor még csak a tiéd, de amikor kikerül a kezeid közül a forgatásra, és körbeugrálja száz másik személy meg a komplett stáb, ott van az ember gyomrában a görcs, hogy »minden úgy legyen, ahogy azt elterveztem«. Kevesebb energiád marad örülni. De amikor elkészül minden, az egy nagyon jó érzés, viszont ezeket általában megsemmisítik, ami pedig olykor fájdalmas

– fogalmaz a tervező.

A szakember sokat beszélgetett arról kollégáival, hogy Magyarországon miért nincs egy olyan hely, ahol az itt készült hollywoodi filmek kidobásra szánt díszleteit meg lehetne őrizni, a látogatók pedig úgy körbejárhatnák azokat, mint a Universal, a Paramount vagy a Disney stúdióiban, ahol a látványosság turisták százezreit vonzza be évente. Persze sokszor ezeket az eszközöket nem arra tervezik, hogy évtizedekig álljanak, így csak olyan díszleteket lehetne megtartani, amelyeket alapból úgy terveznek, hogy később kiállított tárgyak legyenek, ezért időtálló alapanyagokat használnak fel hozzájuk.

Az ezredik lökhárító

Az viszont megnyugtató Tölgyesy Csaba számára, hogy bár megsemmisülnek ezek a díszletek, a vásznon fennmaradnak, így pedig sokszor tovább élnek, mint az olyan használati tárgyak és épületek, amelyeket nemcsak pár napnyi forgatásra készítettek, hanem többéves vagy évtizedes célzattal. Az ő alkotásaik 50 év múlva is ugyanolyan állapotban láthatók, a rajongókra pedig sokszor olyan hatást gyakorolnak, hogy akár fejből is le tudják rajzolni az ikonikus díszletelemeket, amelyek kedvenc filmjeikben vannak. „Kérdezz meg egy Star Wars-rajongót az Ezeréves Sólyomról, biztosan le tudná rajzolni neked. De ismerek olyat, például Toppler Zoli kollégámat, aki fejből meg is építené egy hétvége alatt.

Az elmúlt években olyan projektekben dolgozott még, mint az Alien: Romulus, ahol űrbázisokat, és klasszikus Alien-űrcsodákat tervezett, vagy a Dűne: Prófécia, ahol pedig concept designerként vett részt az Art Department munkájában. Bár a mai napig tervez piaci használati tárgyakat – évekkel ezelőtt készítettünk is egy cikket akkori munkáiról –, prototípusokat fejleszt a home stúdiójában, és barátjával, Kókai Mártonnal közösen fejlesztenek egy SLA 3D nyomtatóstúdiót is, Tölgyesy Csabát a filmes munkái mozgatják igazán.

Ha tervezel a Porschénál valamit, akkor sosem lesz odaírva hozzá a neved. Senki sem fogja tudni, hogy egy százfős csapat részeként te egy lökhárítót csináltál, úgy, hogy az épp az ezredik lökhárítód volt, úgyhogy nem is fog ez a dolog különösen lázba hozni. Ha elmész egy céghez, ahol például autókat terveznek, akkor van, hogy valaki nagyon jó tervezőként is tíz évig lökhárítókat és visszapillantó tükröket készít, vagy nem is látható konzolokat a műszerfal alatti kiépítésekhez, ami nekem nagyon száraz munka. Hosszú távon biztosan nem tudnám csinálni. Néha – ha kell és megfizetik – megcsinálom, de lássuk be, sokkal izgalmasabb megtervezni például egy űrhajót, két hétre rá pedig építeni és tervezni egy ponyvás szekeret vagy egy atom-tengeralattjáró belsejét

– fogalmaz az alkotó.

Elmeséli, hogy amikor egy olyan képzelt univerzum építészetében kell elmerülnie, mint a Dűne, vagy az Alien világa, az egy sokkal másabb feladat:

„Amikor valami díszletelem elkészül és tetszik, van egy olyan fura szokásom, hogy odamegyek, és megköszönöm »neki«. Hiába én terveztem, amikor ott van előttem, akkor vállon veregetem, és megköszönöm neki, hogy létezik, mert sokszor kicsit olyan, mintha nem te vezetnéd a saját kezedet, és élőben egyszerűen más, amikor teste tölt. Jobb. Öröm, amikor egy ilyen megszületik, és néha meg is lep egy csomó olyan része, amit száz, néha ezer órán át tervezel 3D-ben, ismered minden porcikáját kívül-belül, és amikor eléd áll, akkor azt mondod, »hú, b****a meg, köszönöm! Nagyon jól nézel ki!«”

Már nem friss a kukorica

Tölgyesy Csaba elmondása szerint szívesebben élt volna a kilencvenes években, mert manapság kevés az eredeti ötlet a filmek és történetek terén. „Minden film valaminek az előzménye, a folytatása, a spin-off-epizódja, 74. szuperhősrokona, de a kilencvenes években úgy pattogtak ki a filmiparból a korszakalkotóan új ötletek, mint a kukorica a mozi büféjében.” Az a terve, hogy 42 éves korára szeretne összerakni egy olyan díszletépítő, -tervező csapatot, és saját műhelyt, amely bárhol, bármikor, bárminek a megépítésére bevethető. Elmondása alapján a hazai szakembereknek ez az egyik erősségük, azért is szereti Hollywood annyira Magyarországot a nagy produkciók gyártásánál,

Véleménye szerint a hazai filmipar sokat köszönhet Andy Vajnának, akinek ha az Origo Filmstúdióban jár, ő is mindig odaköszön. Persze csak átvitt értelemben, a stúdióban fenntartott emlékirodájánál, mert sajnos nem ismerte személyesen a szakembert. Véleménye szerint Vajna öröksége az, ami a mai napig idevonzza a külföldi produkciókat:

Neki köszönheti a magyar filmipar a nemzetközi alapköveit. A szakmaiság, a rendszer, a bevezetett adókedvezmény mindaz, ami miatt idejönnek a külföldiek, ahogy azt kiharcolta Andy. Az amerikai és angol cégek azért jönnek ide, mert olyan színvonalat kapnak olyan áron, amiért megéri ideköltöztetni a több száz fős stábjaikat. Ebben Magyarország, bár nem mondom, hogy verhetetlen, de az elsők közt van. Egyre több a konkurencia, úgy mint Litvánia, Csehország, Szlovákia, Románia vagy Dél-Afrika, de az a szakmai stáb, ami itthon van, az kimagaslóan jó ár-érték arányú. Az alkalmazkodóképesség, a kreativitás, az alázat és a jó ár Magyarországon a hollywoodi filmipart még hosszú-hosszú évekig ki tudja szolgálni, legalábbis nagyon remélem.

Elmondása alapján ezek a szakemberek kicsit mesterségesen is itthon vannak tartva, hisz nem könnyű kijutni Amerikába, és ott érvényesülni. Neki is volt ilyen ambíciója, de azt a tanácsot kapta, hogy még várjon vele egy kicsit. Szeretné előbb itthon felépíteni csapatát, amit kint nem tudna megtenni. Sosem volt végcélja a külföldre költözés, nagyon szereti Magyarországot, a családját, a barátait, a Balatont, így ezt hosszú távon nem biztos, hogy hátra akarná hagyni. Persze nem tett le róla, hogy pár évre kimenjen ide-oda, de ez csak bakancslistás terv.

Szerelem

Véleménye szerint ritka, hogy valaki kimegy egy-egy film után, és ott dolgozik a Universal stúdiójában, úgy, hogy amerikai szakszervezeti tagként kap zöldkártyát is, és onnantól kint él, persze nem lehetetlen ez sem. De itthonról is lehet Oscar-díjat nyerni, példának hozza a 2022-es Oscar-díjas Sípos Zsuzsannát, és a 2024-es Oscar-díjas Mihalik Zsuzsannát, akik már „megvalósították ezt az álmot”.

Ehhez sok türelem, kitartás, alázat kell, meg hogy az ember ne ijedjen meg attól, hogy valamikor heti hét napot dolgozik, 14 órában, és most nem túloztam, van ilyen bőven. Sokszor aludtam hálózsákban a műhelyben, ebben nincs semmi kivetnivaló. Egyrészt szakmai elhivatottságból teszem, másrészt meg mert szeretjük, amit csinálunk. Olyan ember viszont ne menjen filmes tervezőnek, díszlettervezőnek, aki nem imádja ezt csinálni. Ehhez azért kell a szerelem, és kicsit dilisnek is kell hozzá lenni

– részletezi.

Szerinte sokan félreértik, hogy mit is csinál egy art director. Ez nem arról szól, hogy az ember csupán a tervezőasztal mögött ül, rajzolgat, tervezget egy kávé mellett, hanem rengeteg szervezés, háttérmunka, kommunikáció és logisztika van benne. Sok frusztrált és megfáradt emberbe kell lelket önteni, hogy valami megszülethessen. Amikor napok óta ki sem lépett a csapat a műhelyből, akkor az art director feladata, hogy visszaadja a lendületüket, de el is tudja venni az életkedvet, ha rosszul teszi, amit tesz. Példának mentorát hozza fel, aki átlátja, hogy kinek milyen képességei vannak, és ahhoz mérten osztja fel a feladatokat, úgy, hogy a végén minden a lehető legjobb minőségben készüljön el.

Persze a rendkívül intenzív tempó miatt fáradt lehet az ember. Régen ő is úgy tekintett a kiégés jelenségére, mint kifogás a lustaságra, de idővel rájött, hogy tényleg létezik az a pillanat, amikor valaki úgy kel fel, hogy nincs több ötlete, ami végzetes lehet a kreatív szakmában. Szerencsére nála ez csak pár napig szokott tartani, ilyenkor pedig megpihen, két lépést tesz hátra, és megpróbál regenerálódni.

Emellett folyamatosan továbbképzésekre jár, online egyetemek előadásait bújja, vagy YouTube-tutorialokat néz, hogy tanuljon, fejlődjön, inspirálódjon. Szeret a csillagászattal is foglalkozni, és asztrofotózással. Amikor a végtelen világegyetemen gondolkodik, majd olyan racionális dolgokba ütközik, mint hogy tetszeni fog-e a rendezőnek az egyik díszletben a fal színe, elneveti magát, hogy „te jó ég, ne vegyük már ilyen komolyan magunkat, azt sem tudjuk, hogy mi honnan vagyunk és miért jöttünk ide. Just keep it easy!”

Hot dog árusból Brad Pitt?

Úgy véli, nagy hiányossága, hogy magyar filmben még nem dolgozott, bár sosem kapott felkérést. Ennek egyik oka, hogy elejétől fogva olyan közegben kezdett el mozogni, ahol külföldi produkcióknak dolgoznak, de szerinte az is gondot okoz, hogy itthon nem nagyon ismerik egymást a szakemberek. A bárt, ahová beültünk, a törzshelyét hozza fel példának, és nevetve jegyzi meg, hogy szerinte azon ritka fővárosi klubok egyike, ahová „összefújja a szél a művészeti szemetet, persze jó értelemben”. Sok különböző kulturális körből érkeznek oda alkotók sok különféle megközelítéssel, a tervezőktől a színészeken és zenészeken át a festőkig, kaszkadőrökig és építészekig.

Itthon kicsit hiányolom az egymás megismerésére való törekvést, meg azt, hogy az emberek úgy kommunikáljanak egymással, hogy az konstruktívan előremutató legyen, és ne öncélú. Például nem tudom, hogy született-e már világhírű forgatókönyv itt a Nemdebárban, de nem csodálkoznék rajta. Ha valahol, akkor itt fog születni

– fogalmaz. Hozzáteszi:

Kimész Hollywoodba, és szinte minden második kocsmában született már egy világsikerű film, vagy annak a forgatókönyve, sztorija. Ott akadnak olyan castingok, hogy a hot dog árusból Brad Pitt lesz, vagy az éppen fellépő gitárosból a Nicolas Cage által felfedezett Johnny Depp. Vannak olyan sztorik, amelyeket szeretnék magyar álomnak hívni, úgy mint az amerikai álmot, amiről sokan azt mondják, hogy van is, meg nincs is. Az a helyzet, hogy van, és nagyon jó lenne, ha itthon is létezhetne.

Véleménye szerint sokkal nyitottabbnak kell lenni ehhez, elfogadóbbnak egymás iránt, és a gőg meg az apátia az igazi rákfenéje, akadályozója ennek a célnak. Rendkívül tehetségesnek és profinak látja a magyar szakembereket, és szeretné, hogy ez a szakma az összefogás révén továbbfejlődjön.

Tölgyesy Csaba jelenleg az FBI International sorozaton dolgozik Michael Fleischer production designer keze alatt, illetve nemrég tervezett helikopterbelsőt egy új projekthez, amit barátja, Toppler Zoltán műhelyében építettek meg. A jövőben is kész az új kihívásokra és hollywoodi projektekre, bármire, ami szembejön, és szerinte ez így is van helyén.

(Borítókép: Tölgyesy Csaba 2024. december 13-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)