Új szelek fújnak az Emmy-díj körül, miután a Televíziós Akadémia a napokban nyilvánosságra hozott néhány új szabályt, köztük egy olyat is, amely a vendégszereplő kategóriákra lesz hatással.
Az új szabály értelmében az a színész, akit korábban fő- vagy mellékszereplő kategóriában jelöltek a díjra, esetleg meg is nyerte azt, a következő években már nem „indulhat” ugyanazzal a szereppel a vendégszereplői kategóriák egyikében – írja a Variety.
A jelenség egyre gyakoribbá vált a presztízstévézés korában. A színészek gyakran évekig játszanak egy-egy kiemelt szerepet, mielőtt távoznának a sorozatból − ugyanakkor megígérik, hogy a következő évadokban még visszatér(het)nek vendégszereplőként.
Jó példa erre Claire Foy, aki 2018-ban elnyerte a legjobb női főszereplő (dráma) Emmy-díját a fiatal II. Erzsébet királynő megformálásáért A korona című sorozatban. Mivel a középkorú uralkodót már Olivia Colman, az idősebb királynőt pedig Imelda Staunton alakította, Foy a második évad után távozott a szériából.
Ugyanakkor több későbbi évadban is feltűnt a visszaemlékezésekben. Ezekért a jelenetekért 2021-ben újabb Emmy-jelölést kapott legjobb női vendégszereplő (drámasorozat) kategóriában, amit meg is nyert, majd 2024-ben újabb jelölést kapott ebben a kategóriában.
Ron Cephas Jonest, a This Is Us sztárját szintén jelölték a legjobb mellékszereplő (dráma) kategóriában 2017-ben, amikor még állandó szereplő volt. Azonban 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban, amikor már vendégszereplő volt, szintén jelölték abban a kategóriában. (2018-ban és 2020-ban el is nyerte a díjat.)
A szabálymódosítás így szól:
Ha egy előadóművészt jelöltek vagy nyert fő- vagy mellékszereplő kategóriában, akkor a következő Emmy-évben nem pályázhat vendégszereplő kategóriában, ha ugyanabban a sorozatban ugyanazt a karakterszerepet játssza. A főszereplő vagy mellékszereplő kategóriában továbbra is nevezhet.
A változtatás 2025-ben, a 77. Emmy-díjátadón lép életbe. Idén szintén változás lesz a rendezői versenyben, ahol egy jogosult egyén vagy az azonos csapat mostantól kategóriánként több alkotással is nevezhet, ha azok különböző műsorokhoz köthetők. Az akadémia szerint a rendezők korábban kategóriánként csak egy pályázatot nyújthattak be.
A 2026-ban megrendezendő 78. Emmy-díjátadón is több új változtatásra lehet majd számítani. Jövőre a szereposztást, valamint a főcímdalt érintő kategóriákban vezetnek be újításokat.