Index Vakbarát Hírportál

Van olyan ország, ahol a kormány 23 milliárd forintot sem sajnál kiadni egy szoborért

2025. január 10., péntek 17:06

Akár 46 millió fontba, azaz 23 milliárd forintba is kerülhet II. Erzsébet királynő nemzeti emlékművének megépítése. A brit kormány pályázatában vezető művészeket, építészeket és mérnököket szólított meg, hogy tervezzék meg az emlékművet.

Az Egyesült Királyság leghosszabb ideig regnáló uralkodójának, a 2022-ben meghalt II. Erzsébetnek állítanának emlékművet London központjában, a Buckingham-palota közelében. A projekt célja, hogy egy „érzelmileg erős helyet” hozzon létre, amely az „ünnepi tereket”, a gondolkodásra ösztönző területeket és egy önálló emlékművet is magában foglalna – írja a BBC.

Az út szélén maradtak

A pályázat két szakaszra oszlik, az első 2024 decemberében indult, és 2025. január 20-án zárul. A második körbe öt kiválasztott versenyző egy tízhetes tervezési szakaszban mérettetik meg egymással. A győztest jövő nyáron hirdetik ki. 

Az Egyesült Királyság kormánya 23 és 46 millió font (mintegy 11 és 23 milliárd forint) közötti költségvetést határozott meg a projektre, amelyet közpénzből fedezne.

Bár lehet, hogy ilyen mértékű anyagi ráfordítás méltó a néhai királynőhöz, a brit történelem jelentős alakjához, a kritikusok mégsem értik, hogy a kormány miért dob ki az ablakon ennyi pénzt erre a szoborra, miközben az országot még mindig megszorítások sújtják. Szinte minden ágazat, különösen a kultúra súlyos helyzetben van, miután az Egyesült Királyság művészeti és kulturális költségvetését az elmúlt években jelentősen csökkentették.

Csak 2017 óta az önkormányzati finanszírozás 48 százalékkal csökkent Angliában.

Az Art News cikke a Tate múzeumi hálózatát vette górcső alá, amely az Egyesült Királyság legnagyobb intézményeit felügyeli. A Tate költségvetésének 30 százalékát az Egyesült Királyság kormánya állja. A múzeum 2023–24-es decemberi jelentéseiből kiderül, hogy a hálózat immár második éve költségvetési hiánnyal küzd. A beszámolókban az a javaslat is szerepel, hogy „új, pénzügyileg fenntartható üzleti modellt kell kidolgozni”.

A lap szerint a kormány nem hagyná, hogy a Tate bezárjon, a regionális kulturális intézmények viszont az út szélén maradtak. 2024-ben a hampshire-i Eastleigh Múzeumot és a West Midlands-i Crannock Chase Múzeumot sem sikerült megmenteni, hogy csak néhány elveszett intézményt említsünk. De ez csak kettő a 2000 óta bezárt több mint 500 brit múzeum közül.

Igazságos-e?

Az Art News levelet írt Sandy Nairnek, a londoni Nemzeti Portré Galéria egykori igazgatójának, a most futó projekt egyik zsűritagjának, és arról érdeklődött: „Igazságos-e, hogy most több millió fontot szánnak egy halott uralkodó szobrára, miközben az Egyesült Királyság számos művészeti intézménye a túlélésért küzd?” Nair a kérdést a kormány sajtóirodájának továbbította, amely a következő választ küldte:

„Az ország leghosszabb ideig regnáló és legelismertebb uralkodójának nemzeti emlékhelyére a kormány ideiglenes építési költségvetést határozott meg. Ez a tervezők számára egy útmutató a javaslatok kidolgozásához. Valamennyi beadványt számos kritérium alapján bírálunk el, beleértve az ár-érték arányt.”

A sajtóiroda szóvivője hozzátette, hogy az emlékmű megépítésére irányuló kezdeményezést a legutóbbi konzervatív kormány indította el, és a jelenlegi munkáspárti kormány is támogatja.

Rovatok