Seress Rezső életútja egyszerre volt mesébe illő, ugyanakkor végtelenül szomorú. A világhírű Szomorú vasárnap zeneszerzője 57 évvel ezelőtt követett el öngyilkosságot. A tragikus évforduló apropóján most egy kvízzel tisztelgünk a zongorista emléke előtt.
Seress Rezső 1899. november 3-án született Budapesten, zsidó felmenőkkel rendelkező keresztény családban. A barátai csak „kis Seressnek” hívták, hiszen mindössze 156 cm magas volt. Alacsony termete előnyt jelentett, amikor az iskolát hátrahagyva megszökött otthonról, és egy vándorcirkuszhoz szegődött. Bár édesanyja hazavárta a fiút, Seress a társulattal maradt. Egy szerencsétlen baleset miatt azonban fel kellett hagynia a „cirkuszolással”, és a színészet felé fordult.
1920-ban végezte el Rákosi Szidi színitanodáját. Több belvárosi és vidéki társulatban játszott, ám színészként sosem futott be igazán. Örömét egyedül a zongorázásban lelte, esténként gyakran a színpadon muzsikált. Mivel az élő zene hódított a szegényebb emberek körében, Seress híre egész Budapesten elterjedt.
Nádor József zeneszerző 1925-ben vette szárnyai alá. A VII. kerületi Kulacs vendéglőben rendszeres fellépési lehetőséget biztosított a zongoristának, akinek hamarosan megszületett az első dala, amely később 16 ezer példányban kelt el. Sorra születtek a népszerűbbnél népszerűbb slágerek, amelyek melankolikus hangulata elvarázsolta a közönséget.
Igazi hírnévre azután tett szert, hogy 1935-ben zenét szerzett a Szomorú vasárnap című vershez.
Seress Rezső szerzeményét több mint 100 különböző nyelven adták elő, és a legnagyobb sztárok – Louis Armstrong és Billie Holiday – is feldolgozták.
A jogdíjaiból Seress hatalmas vagyonra tett szert a tengerentúlon, de a pénzhez sosem jutott hozzá. Származása miatt a zsidótörvények őt is érintették: fellépéseit betiltották, dalait nem játszhatták a rádiók. Bár túlélte a második világháborút, a munkaszolgálat után visszatért Budapestre, a kommunista hatalomátvétel sem kímélte.
Amerikában még mindig népszerű volt, de ő nem akarta elhagyni az országot. Az 1950-es évek második felében már letaszította a trónról Elvis Presley és a The Beatles, Seress pedig továbbra is a háború borzalmain agyalt. Nem látta értelmét az életnek, 1968-ban kiugrott lakásának erkélyéről. Bár a zuhanást túlélte, a kórházban néhány nappal később, a begipszelt végtagját tartó dróttal megfojtotta magát.
Ha segítségre van szüksége
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.