Egyszeri, megismételhetetlen zenei megmozdulásra készül a magyar énekes-dalszerző, Hevesi Tamás. Az előadóművész harmincéves szólókarrierjét ünnepli 2025. február 14-én, Valentin-napon a RaM-ArT Színházban. A fellépésen dalai különleges környezetben és hangszerelésben szólalnak meg, ráadásul több vendégművészt is meghívott az eseményre, hogy még inkább egyedülálló koncert szülessen. Az esemény apropóján ültünk le beszélgetni a dalszerzővel, aki a koncert mellett többek között mesélt az elmúlt harminc évről, sikerekről, megpróbáltatásokról, családról és a mai zenei világról.
„Olyan ember talán még nem született, akinek minden működött, minden vágya teljesült. De olyan sem született, akinek semmi sem sikerült” – kezdi a beszélgetést Hevesi Tamás.
A zenész lendületes mesélési stílusa szinte legendás, ha elkapja egy érzés, intenzíven merül el az emlékekben, akár órákon át. Az sem tudja megakasztani, amikor egy rajongó odaköszön neki, felhőtlenül viccelődnek, majd egy pillanat alatt ott folytatja történeteit, ahol éppen abbahagyta.
Nekünk is így festette le élettörténetét, amelyben sajnos nem csak határtalan öröm volt. Érték csalódások és súlyos veszteségek is, de igyekezett mindig a lehető legtöbbet kihozni a lehetőségekből.
A dalszerző szólókarrierje 1994-ben indult be igazán, amikor megjelent az Ezt egy életen át kell játszani című dala.
Úgy érzi, érdemes lenne ezt a jubileumot megünnepelni, ezért elkezdett egy saját szervezésű koncertet összerakni ennek a harminc évnek a megünneplésére. Elmondása alapján, bár folyamatosan vannak fellépései, mintegy 15 éve nem rendezett saját szervezésű koncertet, mivel az élet másfelé sodorta. Emiatt a mostani esemény több szempontból is ritkaságnak számít. A koncerten szeretné felidézni teljes pályáját. Onnantól, hogy a kis Hevó (ahogy Gyulán ismerték) a nappaliban elkezdett dalokat fabrikálni a különböző ötletekből.
A zenei hátteret szüleinek köszönheti, mivel otthon a zene- és hangszertanulás szinte kötelező volt. Sosem érezte ezt pressziónak, neki is természetesen jött belülről, de közben arra is unszolták, hogy valami más, polgári szakmát is válasszon magának.
Édesapám jogász volt, szóval gondolhatod. Azt mondta: »Tomikám, valami komoly szakmát is tanulj már, ne csak ezt a zenebonát!« Mert a szülő szeret, véd és oltalmaz. Jót akar neked, hogy te is azon a biztos úton haladj, hogy két lábbal légy a földön, és legyen pénzed, amit elkölthetsz.
Véleménye szerint nem azzal volt a gond, hogy benne ne hittek volna, hanem inkább azzal, hogy nem látták maguk előtt, miként tudna egy vidéki srác és zenekara versenybe szállni a fővárosi bandákkal. Ennek ellenére akkori csapatával, a Névtelen Nullával az egyik legtöbbet koncertező zenekar voltak itthon, az egyetemi klubok visszatérő fellépői. Hasonlóan sikeres volt bátyjával közös formációjuk, aminek viccesen a Hevesi Nővérek nevet adták.
Ezekhez a zenei sikerekhez azonban sokat hozzátett a korábban említett rengeteg tanulás és a szakmai háttér, amelyet otthonról hozott. Művészetekre érzékeny családból származott: édesapja tangóharmonikán játszott, édesanyja kórusokban énekelt, nővére rajz–ének szakos tanár lett, bátyja pedig gitározott, később matek–testnevelés szakos tanári diplomát szerzett.
Ő maga ének-zenei általános iskolába járt, komolyzenét tanult hegedűn és vadászkürtön, de a népzenéhez is volt némi köze. Nagyapja citerázni tanította, és háromhúros nagybőgőn is játszott a Békés Bandában Vargó Sándor prímás mellett, amivel a gyulai Köröstáj Néptáncegyüttest kísérték.
A kis Hevó igazi sikertörténete azonban akkor kezdődött, amikor első gitárját megkapta
– a februári koncert is itt veszi fel története fonalát. Hevesi Tamás elmondása alapján nem konvencionális dalszerzőként indult. Folyton akkordokkal kísérletezett, sokszor olyan fogásokat is kitalált, amelyekről azt sem tudta, micsoda, de a hangzás passzolt az adott dalba. Ezekkel időről időre a gitáron addigra már nagyobb tudással rendelkező bátyját is meglepte, nem beszélve azokról a számokról, amelyeket igencsak rendhagyó módon szerzett.
A komolyabb dalszerzés mégis később jött, eleinte (akár bárki más) csak saját kedvenceit játszotta. Otthon pörgött a lemezjátszón az LGT-től kezdve a Beatlesen át az ABBA-ig és az AC/DC-ig minden, ő pedig hallás után tanulta Carlos Santana és a Fleetwood Mac dalait, de óhatatlanul felmerül egy idő után a kérdés:
Azt mondtam magamnak: »Oké, Tomi, nagyon jó, hogy ezeket el tudod játszani, de hol vagy ebben te? Hol van Hevesi Tamás?«
Így hát belevetette magát a szerzői szerepbe. Fiatalkori énjét avantgárd alkotóként aposztrofálja, akinek minden inspiráció volt a családi autón át a nyilvános WC-n keresztül a Muszorgszkij-művekig, és minden hangszerként, illetve show-elemként is funkcionált, írógéptől kezdve a biciklipumpán át a plüsskígyóig. Olyan polgárpukkasztó, játékos humorú dalokat írt kölyökként, mint a Skodall című szerzemény, amelynek szövegét a mai napig fel tudja idézni:
„Apám, anyám, én,
Hátul egy tehén,
Így négyen jól megfértünk.
Jó, hogy van ez a gép,
Hátulján Muszorgszkij-kép,
Legalább így hátranézünk.”
De nyilvános illemhelyről is írt anno pofás kis szerzeményeket, akár a Béke sugárút – ott laktak Gyulán, és velük szemben volt egy nyilvános WC lejárata, az ihlette a dalt:
„Szemben velünk ez a föld alatti WC,
Legalább ez az egy a városé,
Benne ezernyi hang és bűz terjeng,
Nem tudom. Utánozni merjem?”
Az avantgárd világ azonban hamar lecsengett, ami elsősorban külföldi tapasztalatai miatt alakult így. A Peace Caravan kezdeményezés kapcsán lehetősége adódott bejárni Nyugat-Európát, ahol Magyarországot képviselte gitáros előadóként. Bátyjával kettejüknek ajánlották fel a lehetőséget, de végül csak egyikük mehetett, így pénzfeldobással dőlt el az eredmény. A pénzérmén az „írás” mindent megváltoztatott számára.
„Akkor láttam először a nyugati világot, akkor jártam életemben először – úgymond – igazából nyugaton.
Ausztriába persze elmerészkedtünk, de tovább nem. Inkább a keleti blokkot ismertem. Ez akkor baromira kinyitotta a világot, és rájöttem, hogy ez engem érdekel, ide vissza kell térnem” – idézi fel emlékeit Hevesi Tamás.
Később visszatért: utcazenészként járta be a világot. Először Budapesten, aztán Belgiumban, Dániában, Németországban, majd Ausztráliában zenélt, ahol egyre nagyobb koncertlehetőségeket kapott, szép sikerei voltak:
Ez egy vizsga volt. Egy visszajelzés, hogy amit csinálok, az mennyire jó. Ott már saját dalokat is énekeltem, meg persze Beatlest és Phil Collinst. Azt vettem észre, hogy a kicsit populárisabb dalaim arattak nagyobb sikert. Úgy tűnt, hogy nekem az ilyen típusú dalok mennek, de nem tudtam megmagyarázni, hogy miért.
A pozitív visszajelzés ellenére mégsem gondolkodott nemzetközi karrierben. Némileg szkeptikusan áll a kérdéshez, szerinte túl sok tényezőnek kell egyszerre érvényesülnie ahhoz, hogy valaki megvethesse odakint a lábát. Kell a pénz és a kapcsolati tőke, mindkettőnek híján volt az ottani előadókhoz mérve. Bár angolul jól beszélt, még a dialektusokat is ismerte, úgy véli, akkoriban oda kellett születni ahhoz, hogy valaki igazi, átütő sikert érjen el, és azt képes legyen fenntartani.
„Ott csilliárdokba kerül egy projekt. Van egy team, aki felépít téged nulláról a száz pontig, és utána nagyon sok pénzt keres rajtad, de persze te is. Mégis, mindenkit nekik sem sikerült felépíteni. Gondoljunk bele, hány énekes van, akiről azt gondoljuk, hogy világsztár kéne legyen, de mégsem lett az. Ez nem csak a tehetségen múlik. Az üzlet, az iparosodás sokkal előrébb tart most már, mint a produktum. Hogy ki milyen tehetséges, az már kutyát-macskát sem érdekel.”
Amikor az első dala, az Ezt egy életen át kell játszani című alkotás elkészült, már elbúcsúzott a Névtelen Nullától, túl volt az ausztráliai zenei időszakán, és hazatérve azt vette észre, hogy korábbi ikonjaival, Presser Gáborral, Sztevanovity Dusánnal és Sipeki Zoltánnal dolgoztak. Bekerült az amerikai MTV csatornájára a dal, ahol 12 hétig volt műsoron, továbbá a slágerlisták élére is tört. Bár már előtte is volt két dala korábbi formációival, ami a slágerlistát vezette – egyik a Jeremy, amit 14 évesen írt, másik a Diadal (Csíkos napernyő) című szám –, mégis ez az alkotás lett a legnagyobb durranás.
A siker miatt adta magát, hogy egy lemezt készítsenek, de még nem volt elég dala hozzá.
Presser Gábor közreműködésével egyfajta feldolgozáslemezzel oldották meg a kihívást, így lett első kiadványa LGT-feldolgozások válogatása. Második albuma, az Abo/Abo, és harmadik lemeze, a Másnak látsz, azonban már saját szerzeményeire épített. Utóbbira azért is kiemelten büszke, mert a teljes kiadványt analóg módon rögzítették, semmilyen dobgép vagy digitális eszköz nincs rajta, csakis hangszerek és hús-vér emberek.
A Másnak látszra azért is voltam büszke, mert az volt a legérettebb lemezem. Az Abo/Abón még kerestem az utamat. Nem feltétlen a popularitás volt lényeges. Sokkal fontosabb volt, hogy én hol tartok lelkileg mint zeneszerző-szövegíró
– idézte fel akkori gondolatait az alkotó.
Hevesi Tamás szerint manapság még inkább értékesebbé váltak az efféle analóg alkotások, mivel a mesterséges intelligenciával pillanatok alatt lehet teljes dalokat leképezni. Szerinte az ember nem versenyezhet ezzel a tempójú gyártási folyamattal, az egyedüli, amiből előnyt kovácsolhat, az az érzelmi világ, az emberi és lelki tényező. Nemrég ő is kipróbálta, és úgy véli, valóban jó eszköz lehet, hiszen képes meggyorsítani bizonyos folyamatokat, például a hangszerelést, de fontos, hogy milyen kereteket szab neki a társadalom.
Az lenne a jó, ha valahogy le lehetne ellenőrizni, hogy egy dal nyolcvan százalékban hús-vér ember legyen, és csak húsz százalékban mesterséges intelligencia, ne pedig 99 százalékban gép, és egy százalékban megtanulja azt a zenekar
– fogalmaz. Hozzáteszi:
„A mesterséges intelligencia egyik legnagyobb hibája, hogy hiába dolgozik tökéletesen, sokkal jobban, mint az ember, nem képes katartikus pillanatokat okozni.”
Szerinte érdekes kihívás elé állítja a világot ez az új lehetőség. Elmesélte, hogy felesége, aki egyetemen oktat, most még kiszúrja, ha valaki AI-val készíti el dolgozatát, de pár éven belül már nem valószínű, annyira alkalmazkodni fog a rendszer.
Úgy véli, jelenleg a szabályozással van a legnagyobb probléma, mivel gyorsabban fejlődött a mesterséges intelligencia, mint ahogy ennek társadalmi kereteket tudott volna szabni az emberiség. Szerinte hazánkban is van olyan top előadó, aki szimplán ezzel írja dalait, életműve nem több, mint mesterséges intelligenciával elvégeztetett munka, amit úgy ad el a menedzsment, hogy milyen eredeti dolog. Közben csupán mesterségesen generált sikerről beszélünk, amiben az érdem elsősorban nem az előadóé, hanem a menedzsmenté és a legenerált produktumé.
Én abban hiszek, hogy a dalok a hangszerrel való közös lélegzésben születnek meg. Ehhez kell egy lelkiállapot. Én nem tudok úgy dalt írni, hogy »na most írj már három dalt«. Írtam már másnak, de vért izzadtam. Nekem kell a külső hatás, ami meggyújtja bennem a szikrát, hogy most nekem kell odaülni
– részletezi a művész.
Abban is hisz, hogy mindig lesz igény az emberi tényezőre a zeneművészetben, és ha jól alkalmazzuk, akkor egy remek eszközként szuperálhat mellettünk az MI. „De vigyázat!
Nem tudjuk, hogy milyen dzsinnt engedtünk ki a palackból.
Zseniális találmány, nagyon hasznos, de a hús-vér embert ne válthassa fel!”
Hevesi Tamással sok dolog történt a közelmúltban, rengeteg érzelmi hatás érte, amit egy gép nem feltétlen tudna hitelesen leképezni. Három hete elvesztette nővérét, sógora egyedül maradt, és felidézi, hogy hasonló helyzet volt, amikor édesanyja orvosi műhibából bekövetkezett halála után apja maradt magára:
Ugyanezt éltem meg három héttel ezelőtt a nővéremmel. A sógorom pedig ott maradt egyedül. Három nap alatt vitte el a semmi. Semmilyen baja sem volt. Egy szimpla mandulagyulladás, ami ráhúzódott a tüdejére, jött az ödéma, műteni kellett azonnal, de már nem lehetett megmenteni.
Szerinte egy férfinak elképesztően nehéz, amikor a szeretett nő elvesztése után magára marad – Apa című dalát is azért írta anno, hogy édesapjának erőt adjon a nehéz időkre. Dalaival (amelyek most is folyamatosan születnek) támaszt szeretne nyújtani az embereknek a legkülönfélébb, olykor nehéz élethelyzetekhez is. Örül, hogy segíteni tud a közönségének, néha meg is könnyezi a köszönőleveleket.
Legutolsó dala 2023-ban jelent meg Mondd, hányszor? címmel.
Nem tartja magát termékeny szerzőnek, alkotásai lassan forrnak ki, de erre a közelmúltban az is rátett, hogy úgy érezte, nincs olyan felület, ahol ezek a számok megjelenhetnének. Ezen próbált változtatni az elmúlt időszakban, hiszen podcastcsatornáját építette, ahol már több mint 30 művésszel és különféle értéket képviselő személlyel beszélgetett.
Igyekezett távol tartani magát a közösségi médiától, de rájött, hogy haladni kell a korral, lépést tartani, és felépíteni a saját platformját.
Bár a Retró Rádió több dalát is rendszeresen játssza, az új szerzeményeinek nincs igazán platformja.
Elmondása szerint ha a régi nagy nevek Pressertől Charlie-ig új dalokkal jönnének elő, nem volna hová menniük, hisz a hazai rádiózás nem teljesen kompatibilis már a szakma ezen rétegével és hangzásvilágával.
Elmesélte, hogy a közelmúltban azért némileg jobban érzi magát. Polgár Odett segítségével, aki szerkesztőként vesz részt a munkákban, felépítette saját YouTube-csatornáját, így most már aktívan foglalkozik új dalokkal is. Elmondása szerint ő az egyik legjobb a megtekintéseket nézve a sok podcastcsatorna között, olyan elvek mentén, hogy a politikát és az értéktelen celebritásokat sem preferálja.
Szeretne fontos értékeket képviselni, a fiatalokat felkarolni, élményt átadni, így mostani, jubileumi és Valentin-napi koncertjével is ezt az üzenetet akarja közvetíteni. Akusztikus fellépésre készülnek, ahol életműve legnagyobb slágerei mellett elővesznek olyan dalokat is, amelyeket ritkán hallhat a közönség, a mostani formában pedig csak egyetlenegy alkalommal.
Szeretném, hogy olyanok is eljöjjenek most egy Hevesi Tamás-koncertre, akik nem voltak még. Sokan el sem tudják képzelni, hogy valójában milyen is vagyok színpadon. Nem fognak csalódni. Egy olyan programot raktam össze, amin megmutatom a sokszínűségét a zenei világnak, a pályámat a kis Hevótól egészen a jelenkorig, és ennek a mérföldköveit elhelyezem. A velünk fellépő vendégek pedig egy teljesen más atmoszférát tudnak hozzáadni saját művészetükkel. Megismételhetetlen, egyszeri alkalom lesz.
Vele együtt egy nyolctagú zenekar lép színpadra, amit négy vonós és három meglepetésvendég egészít még ki. A vendégek között különböző generációk és művészeti megközelítések képviselői lesznek majd. Színpadra lép Kövi Bálint csellóművész, Ferenczi György szájharmonika-virtuóz és Gubik Petra mint énekesnő. Hevesi Tamás a Podcast stúdiójában jött rá többek között, hogy a színésznő milyen tehetséges, tiszta lelkű és szorgalmas ember. Önazonos, „nem érzem rajta az izzadságszagot”.
A koncertre színházi tematikát tervez a dalszerző, intim zenei élményt szeretne adni. Hálás a Broadway Jegyirodának, az egész közeg és a támogatás hatalmas inspiráció volt számára. Az előadás formája miatt nem minden Hevesi Tamás-sláger fog elhangzani, és lesz néhány meglepetésdal is, de a cél az volt, hogy egy egységes, intenzív zenei élményt kapjon a közönség.
Azért lett Szeretem a címe, mert szeretem a közönségem, szeretem a zenekarom, szeretem a zenét és szeretem a feleségem – mégiscsak Valentin-nap lesz. Minden erre a szóra hajaz. Remélem, nem giccses, én így éreztem jónak
– mondja a zenész, hozzátéve, hogy hálás zenekarának, amiért elviselik a nehezebb napokon is, és együtt dolgozhat velük, továbbá nagyon sokkal tartozik közönségének és családjának is:
„Köszönöm azoknak, akik megtisztelnek ezen a jubileumi koncerten azzal, hogy eljönnek. Hálás vagyok elsősorban szüleimnek: édesanyámnak, aki nem élhette meg sikereimet, édesapámnak, aki kevesebbet, de megélhetett, és testvéreimnek, akikből nővérem már nem él. Szörnyű érzés, hogy az öttagú családunkból ketten maradtunk, de úgy gondolom, hogy köszönettel tartozom nekik és a hallgatóimnak is, hiszen a világ legjobb énekese is lehetnék, ha nem lenne a közönségem. Várok mindenkit szeretettel!”
(Borítókép: Hevesi Tamás 2025. január 8-án. Fotó: Tövissi Bence / Index)