„Én meg csak úgy kihugyozom, b.zmeg” – Nagy Feró ezt feleli nevetve a vidéki olasz étterem pincérének, aki hosszan ecseteli (a meglehetősen finom) birsalma pálinkájuk készítésének különleges módszerét. Mire megérkezünk a vacsora helyszínére, Feró már túl van egy élénkítő presszón, és első pálinkájának fele is elfogyott, pedig az a hír járja, hogy ezt már nem issza. A mai vacsorán kivételt tesz. Megtisztelő.

Meglepő, de mediterrán hangulat uralkodik az ipari hó födte háztető alatt. Gondtalanul, jókedvűen vacsoráznak a közelünkben ülő családok, baráti társaságok. Dél már régen elmúlt, a Kossuth-díjas előadó bőszen ajánlgatja a ház birsalmapárlatát. Nem hagyhatjuk, hogy egyedül igyon. Egyet, esetleg kettőt? A beszélgetésnek mit sem árthat.

Nem tudjuk, milyen messze még az előétel, így arról kérdezem Ferót, milyen körülmények között született a mai napig frissnek, üdének ható Hamlet-feldolgozása, de a szívélyes koccintás után szinte rakétagyorsasággal a közélet, a politika lesz a téma. Nem szabadulunk.

Magyarországon senkinek sem kell részletesen ismertetni, hogy Nagy Ferót a szíve mely politikai párthoz húzza, de őt az sem zavarja különösebben, ha meggyőződése miatt bekiabálnak neki (Kötcsén), vagy azzal vádolják, hogy az alacsony nyugdíja, és anyagi okok miatt áll egyik vagy másik oldalra. A hatalom természetét a Garázs című rádiós műsor készítése és elvesztése közben értette meg. A rendszerváltás előtt úgy érezte, hogy egyeseknek mindent, neki semmit sem lehet.

Csurka István és a sólet

Feró élete nemcsak művészeti, hanem politikai értelemben is sokszínű, jelentős fordulatokkal teli. Kezdetben az SZDSZ szimpatizánsa volt, majd rövid ideig az MDF támogatójaként köszönt vissza – tévesen – a címlapokról, később a MIÉP-nél kötött ki, ma pedig már a Fidesz elkötelezett támogatója.

Hogy lehet mindezt összeegyeztetni? – kérdezem tőle a vacsoraasztalnál, amíg az előételnek szánt padlizsánkrémre várunk.

Az SZDSZ-ből akkor ábrándult ki, amikor felvetette, hogy konstruktív ellenzékként segíteniük kellene Antall Józseféket, de erre Pető Iván, a párt egyik alapítója azt válaszolta neki, hogy „kitűnő zenész vagy, de ne foglalkozz a politikával”. Ehhez a témához azért szorosan kapcsolódik az örök visszatérő kérdés, hogy egy művésznek kell-e ennyire aktívan politizálnia, oldalt, pártot választania. Jót tesz-e egyáltalán jelentős életművének, mit szólnak hozzá a rajongók?

„Mindig kell választani, ezért vannak a választások. Tényleg liberális vagyok abban az értelemben, hogy tisztelem és elfogadom mások véleményét. De az elfogadáson van a hangsúly. Sosem fogom azt mondani másra, hogy ő hülye vagy egy barom, mert eltér a véleményünk. Olyat se hallhattál tőlem, hogy Gyurcsány Ferencet vagy Magyar Pétert fennhangon szidom. A világ folyamatosan változott, de én ott maradtam középen” – mondja Nagy Feró, miközben nem hagy nyugodni, hogy a Csurka István vezette MIÉP hogyan, milyen vonalakkal köthető össze az említett elfogadással, a liberális gondolkodással.

Már a második kör birsalmapálinkát isszuk, amikor arról kérdezem, hogy mit gondol Csurka antiszemitizmusáról, a cigánysággal kapcsolatos gondolatairól.

– De te szereted a zsidókat is, nem?

– K.rva sok barátom az, szerintem az egyetlen nép, amellyel érdemes összefogni, olyan fegyverük van, hogy besz.rsz.

De akkor mégis mit látott Csurkában? Nagy Feró azt, hogy a MIÉP egykori elnökének számos kérdésben – például a bankokkal kapcsolatban – igaza volt, vátesznek, nagy írónak tartja őt.

Szerinte máig él a közhiedelem, miszerint kidobták a MIÉP-ből, de akkor mi lehetett a szakítás oka? „Csintalan Sándor betelefonált a Pannon Rádióban futó, baromi népszerű műsoromba, később kérdőre vontak, hogy »mi volt ez a kvaterkázás ezzel a szocival«, miközben én boldog voltam, hogy egy jobboldali rádióban is elmondhatja a véleményét. Miért ne mondhatná? Csintalan később fideszes lett, most újra szocialista, végül visszakerült a helyére. De a rádiós affér után egyszer Dörner Gyuri meghívott egy vacsorára, ahol Csurka is ott volt. Kicsit már jó idő volt, vagyis iszogattunk is. Elkezdtünk irredenta dalokat énekelni, mert jólesett. Akkor Csurka azt súgta nekem, hogy látja, mégsem vettek meg. Emiatt akár össze is verekedhettem volna vele, de annál sokkal jobban tiszteltem” – mondja Nagy Feró, miközben pálinkától enyhén égő gyomorral vígan falatozzuk a padlizsánkrémes pirítósokat, sok-sok lila hagymával, paradicsommal, paprikával, ahogy a nagykönyvben is írva vagyon.

Finom falatokhoz nem illik a politika, így a gasztronómia felé terelem a szót. Elárulja, hogy imád főzni, a mézes-chilis rák a kedvenc étele, és azt is megtudom tőle, hol lehet normális paellát enni Pesten, illetve, ha jó sóletre vágyom, akkor a Spinozát válasszam. Még a mézes-chilis rák titkos receptjét is elmondja, de leragadok a sóletnél.

– Sóletet is készítesz otthon?

– Persze, 12 órán át főzöm.

– Libacombbal? Sábátkor?

– Komolytalan kérdés. Egy másik újságírót kérek.

– Na, de akkor teljesen kóser az egész?

– Figyelj, a sólet nagyon komoly dolog, füstölt libacombbal kell, de természetesen teszek marhahúst is alá. Este 10-kor felteszem, másnap reggel megnézem, mi történt vele. Egyszerűen imádom a sóletet.

– Már csak azzal tudnál meglepni, ha kijelentenéd, hogy maceszgombócot is szoktál csinálni.

– Nem tudok, de nagyon szívesen ennék. Szóval szólj, ha van rá lehetőség.

A sóletről való további mélyreható értekezést az elmaradhatatlan borválasztás szakítja meg, talán jobb is, mint egy újabb birsalmapálinka. A rocklegenda egy testesebb olasz (pedig a dél-afrikait és az egrit is szereti) syrah mellet dönt, jómagam beérem egy új-zélandi sauvingnon blanc frissességével, hátha magasabb fokozatba kapcsolja a már így is hangulatba hozott vacsorát. „Na igen, ez emberi fogyasztásra alkalmas” – jelenti ki a borról Nagy Feró.

Zelenszkij szája

A zenész újabb tévhiteket oszlat el, miközben a főételen gondolkodom. Ő már választott, betéve tudja kedvenc étterme étlapját. Szicíliai hallevest kér. Csak egy pillanat erejéig gondolkodom el azon, hogy nem veszélyes-e együtt a hal, a syrah és a birsalmapálinka. De ki vagyok én, hogy egy rocklegenda gyomra felett ítélkezzem? Arról nem is beszélve, hogy ismét előjön a politika, s hogy szerinte az internet népe messze túlbecsüli az Orbán Viktorral való kapcsolatát. „A miniszterelnök rajongója vagyok. Ha egy eseményen találkozunk, akkor meghallgatja a véleményem, de ennyi az egész” – mondja a Kossuth-díjas alkotó, aki Fradi-szurkolóként egyszer megszólta a Karmelitában a miniszterelnök lila nyakkendőjét.

A kései órára való tekintettel cézársalátát kérek. Ennek megfelelően igyekszem könnyedebb témák, a számára kedves filmek, zenék, könyvek felé terelni a szót, de szinte megmagyarázhatatlan módon az ukrajnai háború témájánál kötünk ki.

– Az orosz kultúra sokkal kifinomultabb, mint az ukrán. Annak drukkolok, hogy verjék szét Zelenszkij száját, aki a saját népét irtja. Hogy lehet nekimenni egy Oroszországnak? Próbálták már páran, de senkinek sem sikerült.

– De Feró, az oroszok támadták meg az ukránokat.

– Tévedés, Ukrajnában irtották az orosz lakosságot. Csak erről nem beszélünk. Putyin többször elmondta: stop. Sírtak a határon túli oroszok, amikor a nácik gyilkolták őket.

– Azt szeretnéd, hogy az oroszok győzzenek?

– Szeretném, igen! De az oroszok nélkülem is győzni fognak.

Egyre szenvedélyesebb hangnemben beszélgetünk a témáról, majd újból megpróbálom eltéríteni a beszélgetést, csak éppen egy bodicsekkel Trump beiktatásánál kötünk ki. S közben megérkeznek a főételek. „Várom, hogy Trump a zsebébe nyúljon, és küldjön nekem egy vagon dollárt” – fogalmaz Nagy Feró, akit arra kérek, hogy az összeg felét küldje el nekem, amint megérkezik. Megígéri, hogy így tesz, amint a két szemével látja a több tonnányi százdollárost.

Isten és az unokák

Elfogy a syrah, a sauvignon blanc, és hol van már a cézár és a szicíliai halleves. Nagy Feró meg van róla győződve, hogy egy kilépő birsalmapálinkát is kéne innunk. Nem ritka, hogy a rocklegendák megtérnek, a Nemzet Csótányával is ez történt. Miközben a kilépő pálinkára várunk, elmeséli, hogy mi történt, amikor Tusványoson egy koncert előtt betért egy katolikus templomba.

„Tudod, nekem személyes kapcsolatom van Istennel. Azért akartam katolikus lenni, mert ott közelebb van az Úristen. Egy dolog nem tetszik, amikor a pap azt mondja, hogy ti, bűnösök. Nem, én nem vagyok bűnös. Amit tegnap tettem, abban az Úr is vastagon benne van. A lelkiismeretem is ő. A lényeg az, hogy tíz évvel ezelőtt bementem a templomba Tusványoson, elmondtam neki, hogy mi a teendő. Eddig mindent jól csináltál, most adok 100 lejt, Szent Antallal, de becsüld meg, mert visszaveszem. Istenem, most olyan bulit kell csináljak, hogy beszarjanak. Segítsél, hogy én legyek az igazi Nagy Feró, aki mindig is voltam, vagyok és leszek.”

Lehajtjuk a kilépő pálinkát, de még maradunk egy picit, van egy utolsó kérdésem.

 – Feró, mire vagy a legbüszkébb, mi a legnagyobb örömöd az életben?

– A családomra és a négy unokámra. Sohasem gondoltam volna magamról, hogy idáig elérek. Amikor gyereket szültek nekem, akkor mindig azt gondoltam, nem élem meg, hogy felnőnek. Tessék, megéltem, sőt négy unokát csináltak nekem. Életem legnagyobb öröme.

És ma már biztos, hogy nem iszunk több pálinkát.

A sorozat első vendége Kemény István József Attila-díjas költő volt, a cikket ide kattintva olvashatja el.

(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)