Bár Magyarországon is vannak lehetőségek az érvényesülésre; a művészeti tantárgyak óraszáma rohamosan csökken; miközben elengedhetetlen lenne a művészetek iránti kritikai gondolkodás és vizuális érzékenység fejlesztése – fogalmaztak lapunknak még pályakezdés előtt álló fiatal képzőművészek, akiket többek között arról kérdeztünk, hogyan alakult a jövőképük, amióta felsőfokú oktatásban tanulnak, milyen állapotok uralkodnak a hazai művészeti szcénában, és mit jelent ma Magyarországon képzőművésznek lenni.
Boruzs Boglárka, Dicső Eszter, Hurai Adél, Kis-Deli Zsombor, Lebeda Dániel harmad-, negyed- és ötödéves grafikusművész-, festőművész- és szobrászhallgatók. Öt fiatal, akik a hazai képzőművészeti oktatás legjavát kapják a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Gyermekkoruk óta arról álmodtak, hogy művészként keresik majd kenyerüket. Boruzs Boglárka kivételével mindannyian vidékről költöztek Budapestre, azért, hogy álmaiknak élhessenek.
Az országos átlagot tekintve kiváltságos helyzetben vannak, már ami a művészeti ismereteiket illeti. Egyikük szavaival élve
az egyetem miatt a belpesti értelmiségi körökben „tocsognak”, elismert mesterektől tanulhatnak, szabadon kísérletezhetnek, kiállításokon vesznek részt, pályázatokon indulnak, műveikre már vevők is akadtak.
Bár pozitív jövőképük van szakmájukkal kapcsolatban, és úgy érzik, a diplomaszerzés után meg fognak élni az alkotásból, mindannyian egyetértenek abban, hogy a képzőművészet hazai megbecsültségén és a vizuális közízlésén is lenne mit javítani.
Dicső Eszter végzős képgrafikus-hallgató szerint nem könnyű Magyarországon művésznek lenni, ha azonban valaki tényleg szívvel-lélekkel alkot, akkor nagyon hálás foglalkozás az övék. Ráadásul – a közhiedelemmel ellentétben – itthon is vannak lehetőségek az érvényesülésre.
„Azt tapasztalom, hogy Magyarországon egyre jobban »felvilágosodik« a képzőművészet. Ha megnézzük a külföldi nagyvárosokat – Londont, Párizst –, ahol tényleg virágzik a művészet, úgy Budapestre és Magyarországra is egyre jobban integrálódik, hogy miért fontos az ember életében a művészet” – mondja a hallgató, aki később autonóm alkotóművészként szeretne jelen lenni a hazai művészeti szcénában.
Nem mondom azt, hogy ez százból száz ember, de ha valaki tényleg kellő energiát fektet abba, hogy hirdesse, menedzselje magát mondjuk az Instagramon, és kihasználja például a pályázatok adta lehetőségeket, akkor van mód arra, hogy ebből meg lehessen élni. Össze lehet ezt hozni, én is próbálom a feltételeket megteremteni magamnak, de nagyon eltökéltnek kell lenni.
Boruzs Boglárka az Egyesült Királyságban kezdte meg felsőfokú tanulmányait, de a brexit és a koronavírus-járvány keresztülhúzta számításait. Hazatérése után jelentkezett a Képzőre, ahol már a harmadik évét végzi. A fiatal hallgató jelenleg Indonéziában tanul, Erasmusszal utazott ki Délkelet-Ázsiába.
„Szeretnék a nemzetközi színtérre kikerülni. Igaz, éltem már Angliában, de az rossz élmény volt, akkor megfogalmazódott bennem, hogy nekem itt van az otthonom, nagyon fontos, hogy Magyarországon alkossak. Ettől függetlenül el tudom képzelni, hogy lesz olyan hely, ami nagyon beragad. Egy hete vagyok kint Erasmuson, kíváncsi vagyok, hogy Indonézia olyan hely lesz-e, ahová később is visszatérnék. Ha Angliában maradtam volna, akkor lehet, hogy még ennél is több lehetőségem lenne, de ott például sokkal több ember is van. Ilyen szempontból könnyebb Magyarországon boldogulni” – fogalmaz a harmadéves festőművész-hallgató.
Hurai Adél ötödéves tervezőgrafikus, aki Borsodból került fel Budapestre. Azért választotta ezt a szakot, mert közel akart maradni a klasszikus grafikához, miközben olyan szakmát tanul, amellyel meg tudja keresni a kenyerét. Igaz, tanulmányai elején sokszor nem mert arra vágyni, hogy egyszer tényleg megél majd a képzőművészetből. Ma már nem gondolkozik azon, hogy másodállásokból kell fenntartania magát.
Mindig attól tartottam, hogy majd kell egy kiegészítő állás, de idővel rájöttem, hogy az iskola megadja a kellő lehetőséget ahhoz, hogy ezek a gondolatok már ne gyötörjenek. A tervezőgrafika számomra a társadalmi felelősségvállalásról szól, mind a mesterek, mind a jelenlegi tanulók részéről. Abban reménykedünk, hogy a társadalmunk vizuális látásmódját megemeljük.
Mint mondja, ma már nem nagyon tanítják a közoktatásban a művészettörténetet, miközben kiemelkedően fontos lenne, hogy az emberek tudják, hogy mit látnak, mit éreznek, amikor ránéznek egy műalkotásra.
„Csak ehhez nincs meg a megfelelő háttértudásuk. Emiatt rögtön diploma után elkezdem a tanárszakot is. Nem kifejezetten művészeket oktatnék, nem az a vágyam, hogy a diákok rajzilag is megnyilvánuljanak, hanem azt szeretném elérni, hogy a művészet hozzátegyen az önismeretükhöz, az önkifejezésükhöz, esetleg a stresszfaktoruk levezetéséhez” – emeli ki.
2023 decemberében írtuk meg, hogy a művészettörténet kikerül a Nemzeti alaptantervből. A Belügyminisztérium akkor úgy fogalmazott, a NAT utoljára 2020 elején változott. A tantárgy megszűnése a közismereti tantárgyakat tanító középiskolákat érintette, a művészeti szakgimnáziumok esetében azonban a szakirányú szakképesítés megszerzéséhez a művészettörténeti tanulmányokat továbbra is el kell végezni.
Az MTA szerint a tárgy kivezetése a gimnáziumi oktatásból ellehetetleníti az évtizedek óta nagy sikerrel folyó Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek e témában való megrendezését. Mindez a művészettörténeti egyetemi képzésre felvételizők számának csökkenését vonja magával, veszélyezteti az oktatás színvonalát, valamint a muzeológiai, műemlékvédelmi, múzeumpedagógiai, tudományos szakemberek utánpótlását.
„Én egyébként anyagilag biztonságban érzem magam, mert nemcsak a művészeti területen, hanem amúgy is előtérbe került az önmagunkon való dolgozás, az önmenedzsment, az önismeret. Annyi a szemét körülöttünk, hogy mostanában rengeteg segítő szakma tör fel” – mondja a terveiről.
Kis-Deli Zsombor harmadéves szobrászhallgató személyes élményével támasztja alá, mennyit számít a minőségi oktatás. Már az egyetem előtt képzőművészetet tanult, de majdnem feladta az álmát egykori tanára miatt.
„Nem jöttem ki jól a gimnáziumi szobrásztanárommal, aki akkor ment nyugdíjba, amikor én ötödéves voltam. Ott volt egy nagy felismerés, rájöttem, hogy nem a szakmát nem szeretem valójában, hanem a mesterem vette el tőle a kedvemet. Az egyetemen szerencsére kifejezetten támogatnak az oktatóim” – mondja.
A művészet fontos szerepet játszik a társadalom kulturális fejlődésében, a harmadéves szobrászhallgató szerint ugyanakkor a művészeti oktatás egyre inkább háttérbe szorul, a művészeti tantárgyak óraszáma rohamosan csökken.
Pedig elengedhetetlen lenne a művészetek iránti kritikai gondolkodás és vizuális érzékenység fejlesztése, pláne gyerekkorban.
Nemcsak a művészeti közeg fiatalítása, de az ifjú, pályakezdő alkotók érdekeinek képviselete is kulcsfontosságú lenne, ehhez azonban mindenképp változások szükségesek. Alkotói oldalról az aktuális témák feldolgozása elengedhetetlen, a művészeknek sokkal tudatosabbnak kell lenniük munkáikkal, és azzal kapcsolatban is, hogy valójában mi rezonál a közönséggel: az esztétikai élmény mellett a mélyebb tartalom fontossága sem kerülhető ki az átütő élményhez.
Kis-Deli Zsombor a magyar művészeti közösséget zártnak és elitistának érzékeli, a tendenciát különösen a szobrászat esetében figyelte meg. A közönséget szűknek látja, mint mondja, legtöbbször ugyanazok az emberek jelennek meg egy-egy megnyitón, kiállításon. A művészetet szélesebb közönség számára is hozzáférhetővé, befogadhatóbbá kellene tenni.
Egy focimeccsre elmennek tízezren, akkor egy műcsarnokos kiállításra miért csak ezer ember megy el? Ez szerintem ilyen szempontból kicsit az állam hibája is. Bár az is lehet, hogy inkább reklámozások kellenek. A művészek is rosszul állnak ehhez hozzá, főleg az idősebb generáció. A mai művészeknek már nagyon más a világnézete, mint a régebbi mestereknek, akiknek még mindig sokkal nagyobb a terük
– fogalmaz a hallgató, aki szerint jó, ha az embernek azért van egy másik állása is – esetében a fotózás –, hiszen a szobrászatból pályakezdőként nemigen lehet megélni. Ami az önmarketinget illeti, ő is az instagramos megoldást preferálja, hiszen vele is megtörtént már, hogy laikusok ott figyeltek fel a munkáira. És persze a pályázatok. Ha valaki nem pályáz, akkor nem is adja meg magának az esélyt. Hiába vannak jó munkái, ha nem tudja megmutatni magát.
Számomra az egyetemen nagyon kinyílt a világ, rájöttem, hogy mennyire sokrétű a művészvilág. Régebben volt egy elképzelésem, hogy miből lehet megélni, de aztán felkerültem Pestre, meg az egyetemről beszéltem másokkal, hogy ők miből élnek. Ma már tudom, hogy nem lehet konkrétumokat mondani, teljesen egyedi és egyéni, hogy kinek mi való, miből keresheti meg a kenyerét művészként
– hangsúlyozza Lebeda Dániel negyedéves grafikusművész-hallgató, aki jelenleg a pályázatok adta lehetőségeket aknázza ki. Mint mondja, Magyarországon is rengeteg a pályázat, a különböző rezidenciaprogramok remek lehetőségek a pályakezdők számára.
„Igazából az vált be nekem eddig a legjobban, hogy különböző helyekre pályázok, akár nonprofit, közösségi dolgokra is. Szeretek találkozni, együttműködni más művészekkel. Most ebben érzem jól magam, ezt tudom így fenntartani” – mondja a hallgató, aki szerint
fontos, hogy a művészetet ápoljuk, hiszen abból fakad a kultúra is.
A kultúra, amit szintén kimondottan fontos lenne ápolni mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten. A fiatal hallgató úgy érzi, nagy szükség lenne a fejlesztésekre, mivel egyre kevesebb ilyen irányú törekvés van a szakmán belül. Szerinte edukálni kellene az embereket, amit már gyerekkortól el lehet kezdeni.
„Nem feltétlenül a művészeti képzésen van a hangsúly, hanem azt kellene megmutatni, hogy mi értelme van egyáltalán a művészetnek, miért jó alkotni, miért fontos múzeumokba járni, különböző múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartani, hiszen ezektől lesz tudatosabb, kritikusabban gondolkodó az ember. Manapság trendi az önreflexió, ugyanakkor olyan tendenciákat látunk, amelyek nem feltétlenül azt igazolják, hogy kellő önreflexió van a világban” – vélekedik a fiatal tehetség.
(Borítókép: Németh Emília / Index)