A Paramount bejelentette, hogy a Sonic franchise-ának negyedik része 2027. március 19-én debütál a mozikban, ugyanakkor Magyarországra feltehetően már egy nappal korábban, azaz március 18-án megérkezik a mindenki kedvenc kék sündisznójának legújabb kalandjait bemutató film.
A Paramount még a harmadik Sonic-film mozivászonra kerülése előtt bejelentette a Sega videójátékok által inspirált sorozat negyedik részét, és a döntés előrelátónak bizonyult, hiszen a decemberben debütált Sonic, a sündisznó 3. hivatalosan is a franchise legnagyobb bevételt hozó alkotása lett 422 millió dollárral világszerte – írja a Variety.
A 2020-as Sonic meglepetéssiker lett, 319 millió dollárt hozott világszerte, és akkor rekordot állított fel a legtöbb bevételt hozó videójáték-adaptációként Észak-Amerikában. A 2022-es folytatás még az első részt is felülmúlta a 405 millió dolláros globális bevétellel. Január elején
a Sonic-franchise együttesen meghaladta az 1 milliárd dolláros bevételt világszerte.
Mindez csak a moziktól származó bevétel, a Paramount jelentése szerint a Sonic világszerte több mint 180 millió dollárt hozott a kölcsönzésből és a digitális vásárlásokból.
A szereplőgárdáról egyelőre semmit sem tudni, viszont Jim Carrey már jelezte, hogy ezúttal is szívesen eljátszaná Sonic ellenségét, Dr. Robotnikot.