Szerb Antal 1933 és 1938 között lakott Pasaréten, a Torockó utcában. Civil kezdeményezésre és forrásból emléktáblát helyeznek el a háznál halálának 80. évfordulóján.
Január 27-én lesz 80 éve, hogy tragikusan elhunyt a máig egyik legnépszerűbb magyar író, Szerb Antal. Alig néhány héttel a háború vége előtt, az egyik utolsó Auschwitz felé indított munkaszolgálatos csoport tagjaként Balf mellett táboroztak, amikor nyilas keretlegények agyonverték az ekkor már végletekig legyengült művészt – írja a Kultúra.hu.
Szerb Antal halálának évfordulóján, 2025. január 27-én emléktáblát helyeznek el a pasaréti Torockó utca 6/B számon álló ház falán, ahol 1933 és 1938 között élt.
Ebben az időszakban született meg számos komoly műfordítása, jelentek meg olyan jelentős munkái, mint a Pendragon legenda vagy a Budapesti kalauz marslakók számára, és itt írta meg a sokak által főművének tartott Utas és holdvilág című regényét is.
Január 27-én 17 órakor az Írók Boltjában Turai Barnabás és Urbán Dániel (Bermuda) beszélgetnek Szerb Antal életéről, közreműködik Olasz Renátó (Aranyélet, A Király) színművész és Mórocz Tamás (Bermuda). Január 29-én pedig a Müpában lesz Az Utas: Szerb Antal címmel megemlékező koncert a Bermuda zenekarral, közreműködik Schoblocher Barbara (Blahalouisiana), Vitáris Iván (Ivan and the Parazol), Poniklo Imre (Amber Smith) és Olasz Renátó.