Angyalföldön szenzációs aranyleletre bukkantak. Azok, aki megtalálták, nem tudták, micsoda kincs van a kezükben, jelentős részét széthordták. Minderről bizonyíték is van. Nem is akármilyen. Ugyanis éppen száz éve annak, hogy Magyarországon megindult a rendszeres, heti filmhíradózás. A Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum most elővette a régi kópiákat, és megmutatja nekünk, milyenek voltunk, milyenek vagyunk mi, magyarok. Ugyanis ahogyan az internet, a celluloid sem felejt. Az agyalföldi aranylelet történetét is megőrizte a múltból. Az arútluK, az Index kulturális rovatának podcastvendége a Filmarchívum igazgatója, Ráduly György és Kurutz Márton filmmegőrzési projektvezető.
A történelemkönyvek arról írnak, amit az éppen aktuális központi tanítási, oktatási irányelvek meghatároznak, a múltnak azonban van olyan szelete, ami nem változik, nem módosul, hiszen leforgatták. Ott van a filmszalagon.
Magyarországon 1924-től kezdődően, négy évvel a trianoni békediktátum után a filmet szerető és a filmet nem szerető közönség a heti filmhíradókból tájékozódott arról, mi történik az országban. Filmhíradókat egészen a rendszerváltásig vetítettek a mozikban, az operatőrök forgattak a fontosabb politikai, társadalmi és kulturális eseményeken, vagyis
mozgóképen örökítették meg a magyar történelmet.
A Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum most elővette a kópiákat, és vele együtt a múltat. Láthatjuk azt, ami volt, ahogyan volt, és ahogyan meséltek a jelenről. Az akkoriról.
Az egykori híradósoknak köszönhetjük azt is, hogy ma már tudjuk, hogy a mai Duna Pláza környékén élő szegény család szenzációs lelet nyomára bukkant, aranyásók lepték el a területet. Kurutz Márton így beszél erről:
Mire a Nemzeti Múzeum információt szerzett erről, az aranyat elhordták, nagy részét beolvasztották, mert először azt hitték, réz. Csak később derült ki, hogy a halstatti kultúra része, több ezer éves...
A magyar történelemben az 1924-es év különleges, mert nem csupán az államilag támogatott filmhíradózás indult el, de a rádió abban az évben sugározta első koncertjét, megalakult a Magyar Nemzeti Bank, és ahogyan Ráduly György mondja, ennyi év kellett ahhoz, hogy az ország magához térjen az 1920-as trianoni békediktátum sokkhatása után.
A Filmarchívum igazgatója azért örül annak, hogy most terítékre kerülnek a régi filmhíradók, mert lehet belőlük tanulni, rekonstruálni lehet a múltat. Szavai szerint ez az az időszak, amikor Adolf Zukor, azaz Cukor Adolf komoly és gazdag filmgyártó vállalat tulajdonosaként (Paramount Pictures) visszatér Amerikából, és szeretne Európában is filmeket gyártani, és aki magyarként azt is tudta, hogy a háború előtt milyen magas színvonalon készültek itt filmek.
A Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum a mozgóképes riportokat és híradóeseményeket idén, pontosan száz év elteltével, havi bontásban publikálja abban a hónapban, amikor megtörténtek. Ahogyan a honlapjukon fogalmaznak: „A hozzájuk fűzött kommentár pedig a múlt feltárásának azt az Ariadné-fonalát adja az olvasó kezébe, amelyen elindulva megismerkedhet Magyarország huszadik századi történelmével. Ha pedig egy vagy több hétig nem jön szembe vele a MA 100 ÉVE című sorozat, annak az az oka, hogy az adott időszakból nem maradt fenn a Magyar Filmhíradó kópiái közül egy sem.”
A beszélgetésből az is kiderült,
Aki lemaradt volna az arútluK előző részéről, vagy újra meghallgatná a beszélgetést, az ide kattintva megteheti.
(Borítókép: Kurutz Márton és Ráduly György 2025. január 22-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)