Kár lenne temetni a költészetet, főleg azért, mert vannak olyan fiatalok, akiknek valóságos kapaszkodót jelent. Konkoly Dániel, a Fiatal Írók Szövetségének (FISZ) társelnöke az Indexnek elmondta, azt tapasztalja, hogy manapság sok fiatal a traumafeldolgozás miatt ír. Márton Gábor Csaba, a Pro Progressione munkatársa úgy véli, pont azzal tolhatjuk el a leginkább a fiatalokat a kortárs költészettől, ahogy minden mástól is, ha rájuk erőszakoljuk.
A költészet nincs könnyű helyzetben a mai Magyarországon, ezért is jó látni, hogy vannak fiatalok, akiknek fontos, előlegezzük meg: menő. Ezt tavaly nyáron saját bőrünkön is megtapasztaltuk a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) nyári táborában, ahol több líracsoport indult, és mindegyik fullon volt.
Szóval igény az van, ahogy közösségek és szervezetek is, akik zászlójukra tűzték a költészet fontosságát, népszerűsítését. A FISZ mellett ilyen a Pro Progressione nevű szervezet, amely hazai és nemzetközi kulturális együttműködések révén köti össze a különböző művészeti ágakat és képviselőiket. Számos nemzetközi projektet valósítanak meg az Európai Bizottság támogatásával. Megkerestük a két szervezetet, mert kíváncsiak voltuk arra, hogyan lehet megnyerni a fiatalokat.
Konkoly Dániel, a Fiatal Írók Szövetségének társelnöke úgy véli, a nyilvánosság szerkezete annyira átalakult, hogy már az sem elég, hogy valaki egy jó verseskötetet tesz le az asztalra, az illetőnek önmagát is menedzselnie kell. És azt tapasztalja, hogy manapság sok fiatal a traumafeldolgozás miatt ír.
Az utóbbi időben többen azzal keresték meg a FISZ-t, hogy segítsünk nekik a saját történetüket papírra vetni, mert úgy érzik, erre van szükségük. Vagyis az irodalmi alkotás folyamatán keresztül igyekeznek feldolgozni a saját, esetleges traumáikat.
Konkoly úgy véli, hogy az ifjúság a közvetettsége miatt használja eszközként az irodalmat. „Vagyis nem egyértelműen beszélnek önmagukról, hanem az alkotáson keresztül. Emiatt van szükség a befogadó, elfogadó és támogató közegre, hogy az alkotási folyamat működhessen. A FISZ műhelyeiben éppen ezt szeretnénk megteremteni.”
Márton Gábor Csaba kulturális menedzser, a Pro Progresione munkatársa elmondta, hogy a Poets of Today – Voices of Tomorrow (POT-VOT) nevű projektben a bevont tanárokkal közösen fejlesztettek ki módszertani eszköztárat arra, hogyan találhatják meg a kortárs költészet helyét az órák alatt, megismertettek velük kortárs költőket. „Az ismerettágításra azért volt szükség, mert a tanárok ilyen jellegű képzést az egyetemen nem kapnak, valamint a kortárs költészet a Nemzeti alaptanterv (NAT) érdemben nem jelenik meg, ezért kevés tudásuk van” – fogalmazott Márton Gábor Csaba, hozzátéve, hogy egy másik workshopon a költők a tanárcsoportokkal rendhagyó irodalomórák létrehozásán dolgoztak.
A Poets of Today – Voices of Tomorrow (POT-VOT) egy 2022 és 2025 között öt országban megvalósuló nemzetközi projekt. Célja, hogy közelebb hozza a költészetet és a kortárs költőket a fiatalokhoz, tanárokhoz és helyi közösségekhez. A projekt során országonként 10 kiválasztott költő és 20 pedagógus dolgozott együtt műhelymunkákon 4 mentorral, akik olyan új irodalmi performatív formákat kerestek, amelyek az iskolában, a közösségi médiában, vagy akár a nyílt utcán adnak teret a kortárs költészetnek. A POT-VOT-projekt Magyarország mellett Finnországban, Lengyelországban, Szerbiában és Szlovéniában valósult meg.
A FISZ elnökségében többen tanárként dolgoznak, felsőoktatásban vagy középiskolában tanítanak. Konkoly Dániel úgy véli, az az óra rég halott, amelyik úgy kezdődik, hogy az irodalomtanár bemegy az osztályba, előveszi a könyvet, és az egyik diákkal felolvastatja a verset. Ennél innovatívabb szemléletre van szükség.
Ismerek olyan tanárokat, akik elővesznek egy dalszöveget, amelyről azt feltételezik, hogy a diákok is ismerik – például Beton.Hofi valamelyik szövegét –, de van benne olyan rész, amely egy kanonikus magyar nyelvű alkotáshoz viszonyul. Először a dalszövegről beszélnek, majd a klasszikus műre terelődik a figyelem. Ezzel általában meg lehet nyerni a diákokat.
Konkoly Dániel megfogalmazása szerint ennek a multimedialitás lehet a kulcsa, hiszen ingergazdag mediális környezetben élünk, ettől az ingerküszöbünk is elég magas. „Sokan ha látnak egy verset a papíron, az sajnos nem biztos, hogy elindít bennük valamit, ha viszont ehhez egy másik médiumot is társítunk, például a zenét, s onnan csatolunk vissza az irodalomhoz, akkor talán nagyobb esélyünk van arra, hogy az érdeklődést felkeltsük” – magyarázta Konkoly Dániel, aki szerint sokan azt hiszik, hogy az irodalom nem más, mint rég meghalt bácsik, akik szövegeket vetettek papírra. De erre is van recept: a diákokhoz vagy hallgatókhoz időnként kortárs, fiatal költőket is be lehet vinni, akiknek már kötetük is megjelent.
„Rá kell mutatni, hogy a szerző nem egy szobor, hanem élő ember is lehet.”
Sőt, vannak olyan irodalomtörténeti kötetek, amelyek az írók életének érdekes, magánéleti részeire mutatnak rá. Ilyen Milbacher Róbert Ködképek az irodalom láthatárán című kötete is. Márton elmondta, hogy a bevont tanárokkal közösen fejlesztettek módszertani eszköztárat arra, hogyan találhatják meg a kortárs költészet helyét az órákon, megismertettek velük kortárs költőket.
Az ismerettágításra azért volt szükség, mert a tanárok ilyen jellegű képzést az egyetemen nem kapnak, valamint a kortárs költészet a Nemzeti alaptanterv (NAT) érdemben nem jelenik meg, ezért kevés tudásuk van
– fogalmazott Márton Gábor Csaba, hozzátéve, hogy egy másik workshopon a költők a tanárcsoportokkal rendhagyó irodalomórák létrehozásán dolgoztak.
Márton Gábor Csaba arról is szót ejtett, mit tapasztalnak Európában. Megfogalmazása szerint a szerb, szlovén és lengyel fiatalok olvasáshoz való viszonya hasonlít a magyarokéhoz, valamint változó, hogy a tanároknak mekkora döntési szabadsága van abban, hogy mit taníthatnak az órákon, és mit nem. „De a finneknél nincs olyan keretező dokumentum, mint nálunk a NAT, vagyis a tanárok teljes szabadságban dolgozhatnak. Megjegyzem, ez a másik véglet, mert ez esetben kizárólag a tanár érdeklődése határozza meg, hogy az irodalomórák miről szólnak.”
A kulturális menedzser úgy véli, mindenekelőtt azt a kérdést érdemes tisztázni, hogy mi a cél. Vannak országok, ahol a csapatok azt tartják fontosnak, hogy a gyerekek mindennap olvassanak, és legyenek tisztában azzal, milyen mozgalmak léteznek, amelyek által a kortárs költészettel megismerkedhetnek. Erről ő mást gondol.
Így jött létre például A jövő hangjai podcastsorozat-epizód a Könyves Magazinnal közös pályázaton, középiskolások koncepciójából és általuk megvalósítva, amivel arra akarják a figyelmet felhívni, hogy vannak fiatalok, akik a költészet iránt érdeklődnek, és kvázi ők lehetnének a téma influenszerei azzal, ha arról beszélnek, számukra miért fontos, és mit ad a kortárs költészet.
A tapasztalatokat hogyan lehet átültetni az oktatásba? Jelenleg készül egy ajánlás, amelyben azokat a módszereket szedik csokorba, amelyek az egyes országokban beváltak, és úgy vélik ezekről, hogy fontos lenne beépíteni az egyes országok helyi tanterveibe. Attól viszont tart, hogy Magyarországon mennyire sikerül meggyőzni az illetékeseket.
Hogy itthon beépüljön a NAT-ba azzal az alacsony nyitottsággal, amit a jelenlegi oktatáspolitika és oktatáspolitikai döntéshozók képviselnek, nem túl sok reményem van
– fogalmazott a kulturális menedzser, majd hozzátette, most azt tehetik, hogy a helyi önkormányzatokat megkeresve arról beszélgetnek, milyen tereik vannak, ahol a kortárs költészet jobban megjelenhetne – például a könyvtáraikban.
(Borítókép: Németh Emília / Index)