Index Vakbarát Hírportál

Hoppon maradtak a világsztárok, ennyit a díjesőről

2025. január 28., kedd 06:19

Az Emilia Pérez történelmet írhat az idei Oscar-gálán, ahogy újabb magyar győzelemre is van esély, ám akadnak olyan hírességek, akikről megfeledkezett az amerikai filmakadémia.

Nem várt helyzet elé állította a Los Angeles-i tűzvész az Oscar-gála szervezőit, mivel az idei Oscar-jelöltek eredetileg január 17-re tervezett kihirdetését előbb január 19-re, majd végül január 23-ra kellett eltolniuk. Az egyébként a Los Angeles-i Dolby Theatre-ben március 2-án megrendezendő esemény időpontját egyelőre nem változtatták meg, ám nem lenne speciális eset, ha azt is áthelyeznék. Mint ismert, legutóbb 2021-ben a koronavírus-járvány miatt volt szükség az átütemezésre, de 1938-ban szintén így tettek a Los Angeles-i árvíz, 1968-ban Martin Luther King meggyilkolása, majd 1981-ben a Ronald Reagan elnök ellen elkövetett merénylet miatt. A március 2. ugyanakkor még annak ellenére is biztosnak tűnő dátumnak mondható, hogy továbbra sem tudták még teljesen megfékezni a lángokat Los Angelesben – mivel a tűzvész a város olyan területeit sújtja, amelyek nem Hollywood közelében vannak.

Ahogy arról beszámoltunk, az már kiderült, hogy az idei Oscar-gála házigazdája Conan O'Brien lesz, a hivatalos oldalukon fellelhető adatok szerint pedig ebben az évben is a Disney+-on követhetjük majd nyomon. A múlt héten jelentették be a jelölteket: az élen az Emilia Pérez végzett 13 jelöléssel, amelyet A brutalista és a Wicked követ 10-10, a Sehol se otthon és a Konklávé 8-8, az Anora 6, A szer és a Dűne: Második rész pedig 5-5 jelöléssel. Mint ismert, A brutalista nagy részét Magyarországon forgatták, amelyek története egy külföldre menekült zsidó magyar házaspárról szól. A főszerepet a magyar származású Adrien Brody játssza, aki a legjobb színész kategóriában esélyes a győzelemre. Sőt, a produkció kapcsán a legjobb vágók között versenyez Jancsó Dávid, a kétszeres Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, Jancsó Miklós fia. Emellett akad más hazai kötődés is, mivel a Dűne első részének folytatása részben szintén Magyarországon forgott.

Bár annak örülhetünk, hogy 2024 és 2022 után újabb magyarnak van esélye egy aranyszoborral hazatérni az Oscar-gáláról, sok művészt érhetett meglepetésként, hogy még csak jelölést sem kaptak az egyes kategóriákban. Annak ellenére, hogy a Golden Globe az Oscar-díj-átadó egyik előszobájának tekinthető, és az ott jelölt vagy díjazott alkotások és színészek nagyobb eséllyel kerülnek bele a kalapba az Oscar-gála esetében is, ebben az évben nem igazán jött be a papírforma. Egyetlen jelölést sem kapott például a Zendaya főszereplésével készült Challengers, illetve kimaradt:

Hozzá kell tenni, hogy az előbbiekben felsoroltak mind kaptak Golden Globe-jelölést – vagy díjat –, így felvetődhet a kérdés, hogy egyáltalán érdemes-e az alapján ítélni, hogy milyen eredmények születtek a Golden Globe-on. Ha figyelembe vesszük, akkor A brutalista és az Emilia Perez már jó esélyekkel indul, de könnyen érhet majd minket meglepetés.

Kezdők szerencséje?

Valószínűleg arra is kevesen számítottak, hogy A szer öt Oscar-jelölést kap majd, köztük a produkció főszereplője, az először Oscar-díjra esélyes Demi Moore. A színésznő néhány hete már átvehetett egy Golden Globe-elismerést a film kapcsán, a beszédében pedig arról beszélt, négy évtizedet kellett várnia arra, hogy elismerje a szakma – miután Andy Vajna popcornszínésznőnek nevezte őt, úgy érezte, nincs helye ebben az iparágban. Az Oscar-díj mellett egyébként Screen Actors Guild és BAFTA-díjra is jelölték, amennyiben mind a négy elismerést bezsebeli, szép kvartettet állíthat majd össze. Demi Moore-on kívül pedig szintén először lett jelölve Oscar-díjra:

Történelmet írhat

Az már megszokott, hogy szinte minden Oscar-gálán sikerül történelmet írnia egy-egy produkciónak vagy művésznek. Tavaly például a jelenleg 92 éves amerikai zeneszerző, John Williams megkapta 54. Oscar-jelölését, amellyel minden idők legidősebb Oscar-jelöltje lett. Az idei évben viszont az Emilia Péreznek sikerült megdöntenie egy rekordot, mivel azelőtt még egy nem angol nyelvű produkció sem kapott ennyi jelölést – összesen 13-at.

Sőt, a film főszereplője, Karla Sofía Gascón az első transznemű lett, akit valaha jelöltek Oscar-díjra. Bár a később szintén transzneműségét nyíltan felvállaló Elliot Page 2008-ban már versenyzett a legjobb színésznő kategóriában a Juno film kapcsán, akkor még nem ébredt rá nemi identitására. Kiemelendő még, hogy Gascón szintén jelölt volt az év eleji Golden Globe-díj-átadón, és az Oscar-díj mellett egy BAFTA-elismerésre is esélyes. Amennyiben pedig a színésznőnek március 2-án sikerül nyernie, azzal valóban történelmet írhat. 

(Borítókép: Nicole Kidman, Pamela Anderson ás Angelina Jolie. Fotó: Mike Marsland, Axelle / Bauer-Griffin, Dimitrios Kambouris / Getty Images)

Rovatok