Emmanuel Macron kedden a Louvre átalakításáról beszélt a Mona Lisa előtt, amelyet új helyiségbe tennének át, valamint új bejáratot is nyitnának az épületbe, így csökkentve a napi látogatószám eloszlását. A múzeum igazgatója hangsúlyozta, hogy a Louvre már nem képes megbirkózni az évi több millió látogatóval, valamint a Mona Lisa megtekintésére rendkívül kevés idő jut a túlzsúfoltság miatt.
Nemzetközi pályázatot írnak ki a párizsi Louvre új bejáratának megtervezésére, melyre a látogatói létszám növekedése miatt van szükség. A bejelentést Emmanuel Macron francia elnök a Mona Lisa előtt elhangzott beszédében tette − közölte a BBC.
A tervek szerint 2031-ig áthelyezik a festményt egy új kiállítótérbe, amelynek látogatásáért külön belépőt kell majd fizetni. 2026 januárjától új tarifákat is bevezetnek, melyek rosszul érintik a nem európai uniós lakosokat, ugyanis ők magasabb áron juthatnak be a Louvre-ba.
Emmanuel Macron a múzeum igazgatójának figyelmeztetésére úgy válaszolt, hogy a túlzsúfoltság és a romló infrastruktúra nehezíti az intézmény helyzetét. A január elején nyilvánosságra hozott levélben az igazgatónő azt állítja, hogy a Louvre szerkezetileg képtelen megbirkózni az évi több mint kilencmilliós látogatószámmal, valamint javasolta a Mona Lisa áthelyezését.
A múzeumot naponta 30 ezren látogatják, akiknek a háromnegyede kifejezetten a festményt akarja látni, ugyanakkor átlagosan egy látogatóra 50 másodperc jut a kép lefényképezésére, ezért nem tudják értékelni a mű jelentőségét.
A francia elnök bejelentése értelmében az intézmény keleti homlokzatát átépítik, ahol az új bejárat föld alatti kiállítóterekhez vezethet, amelyek összekapcsolódnak a tér közepén álló piramis alatti területtel. Továbbá egy zöldzónát is létrehoznának a sétányon, amelyet visszaadnának a párizsiaknak.
A Mona Lisa áthelyezésével a többi remekmű is megkaphatná azt a figyelmet, amit megérdemel a múzeum igazgatója szerint. A felújítás és átalakítás költségét több száz millió euróra becsülik. Ugyanakkor Macron elmondta, hogy a projektet a jegyeladásokból, adományokból és szponzori szerződésekből tervezik finanszírozni.