Lassan három éve várjuk A besúgó című nyolcrészes sorozat folytatását, de az író-rendező Szentgyörgyi Bálinttal készített exkluzív interjúnkból kiderül, erre még egy darabig várnunk kell. Viszont már küszöbön áll a King and Conqueror című, az 1066-os hastingsi csatát feldolgozó, a BBC-n és a CBS-en bemutatandó sorozat premierje, amelynek három részét a nyolcból A besúgóval befutott 32 éves filmes jegyzi.
Szentgyörgyi Bálinttal, az elsöprő sikerű A besúgó című nyolcrészes sorozat forgatókönyvírójával és rendezőjével, a hamarosan bemutatandó King and Conqueror ugyancsak nyolcrészes széria három filmjének alkotójával a hastingsi csata előzményeit és lefolyását bemutató mozi kapcsán arról beszélgettünk a budai Rojt és Bojt Coffee kávéskuckóban, hogy
„Aznap este születtem, amikor a Guns N’ Roses Budapesten koncertezett, 1992. május 22-én. Mindez úgy derült ki, hogy amikor édesanyámnak elfolyt a magzatvize és bevitték a kórházba, kiderült, hogy a nőgyógyászát nem lehet mozgósítani, mert Guns N’ Roses-koncerten van. Így aztán kénytelenek voltak improvizálni, azért csak-csak világra segítettek engem” – meséli Szentgyörgyi Bálint.
„Nagyon érdekes, mert a King and Conquerorban, amit Izlandon forgattam, és ami az első angol nyelvű rendezésem, a C kamera operatőre egy olyan izlandi kolléga volt, aki már a kilencvenes évek elején is a Guns N’ Roses házi videósaként kísérte a bandát, és 1992. május 22-én ott volt a Népstadionban. Mindez úgy derült ki, hogy az átállás közben beszélgettünk a tengerparton, feltűnt, hogy jobb az angolja, mint a többi izlandinak, és akkor árulta el, hogy évekig a Guns N’ Rosesszal járta a világot.”
Úgy tűnik, Szentgyörgyi Bálintnak már a születése sem volt hétköznapi, és ilyen kezdet után miért a karrierje lenne sablonos az elsöprő sikerű A besúgó író-rendezőjének?
A Guns N’ Roses volt az első nagy nyugati rockbanda, amely a rendszerváltás után eljött hozzánk –mert 1990 előtt azért járt nálunk a Dire Straitstől a Queenig nem is egy komoly zenekar –, például a Rolling Stones is csak három évvel később jött el. De most virtuálisan Izlandon vagyunk, a King and Conqueror forgatásán, nem a leégett Budapest Sportcsarnokban vagy a Puskás Arénává átlényegült Népstadionban.
Összesen hat hónapot töltöttem Izlandon, talán egyszer, ha hazalátogattam közben. Koromsötét volt, amikor megérkeztem 2024. január 6-án, mínusz 16 Celsius-fok, azt mondták, még két hónap eltelik, mire meglátom a napot. Ez az információ rendesen feldobott... Szóval, két hónapig tényleg nem láttam a napot, utána volt két hónap, amikor nagyjából az idehaza megszokott ritmusban telt a nappal és az éjszaka, végül átéltem két hónapot, amikor le sem ment a nap. Ilyenkor a redőny hasznos eszköz, különben nem tudnál aludni. És júniusban, amikor befejeztük a forgatást, hazajöttem.
Bálint a King and Conqueror nyolcrészes sorozat második, harmadik és negyedik részét rendezte, a szériát a BBC One és a BBC iPlayer mutatja be az Egyesült Királyságban, a nagyvilágban pedig a Paramount Global Content Distribution terjeszti. Az első rész rendezője Baltasar Kormákur, Izland nemzeti hőse, akinek az eredeti neve Baltasar Samper, katalán bevándorlók gyermeke. A felmenők a spanyol polgárháború idején menekültek Izlandra, ahol akkoriban fantasztikus halbőség volt a partoknál, ezért települtek sokan a szigetre. És aztán 1966-ban megszületett Baltasar.
Nekem gyermekkori példaképem Kormákur, aki pont az édesapámmal egyidős, 58 éves. A környezetem, beleértve Ágit, a szerelmemet, éveken át hallgathatta, hogy mely rendezőkre nézek fel. Kormákur – egyebek között a Csempészek (Contraband), a 2 Kaliber (2 Guns) és legfőképpen az Everest alkotója – három dolog miatt tartozik ebbe a szűk körbe. Egyfelől van egy senkivel és semmivel sem összekeverhető stílusa, ahogyan Izlandról mesél. Hiszen ő volt az első izlandi filmkészítő, aki úgy istenigazából betört az amerikai piacra. Victoria Abril, Pedro Almodóvar kedvenc színésznője elment Izlandra, csak azért, hogy Kormákurral forgathasson.
Továbbá elkezdett amerikai filmeket rendezni, olyan sztárokkal, mint Mark Wahlberg, aki nem arról nevezetes, hogy izlandi rendezők filmjeiben szerepel. Szentgyörgyi szereti azokat a filmkészítőket, akikben van egyfajta pionírszellem.
Ebbe a sorba tartozik Korda Sándor és Kertész Mihály is. Kormákur és a magyar pionírok között tehát felfedezhető a szellemi rokonság. És az is nagyon fontos, hogy Kormákur az amerikai filmet annyira érti, hogy a tengerentúli közönség azt érzi, hogy az ő filmjei olyanok, mintha egy amerikai csinálta volna, csak még jobbak. Van bennük valami pluszcsavar. Talán ezért is van az, hogy Hollywood a némafilmkorszaktól kezdve gyakran importrendezőkkel dolgozik. Mint amilyen Kertész volt vagy most Kormákur. Aki Amerikában amerikaibb az amerikaiaknál.
A harmadik dolog pedig az, hogy a hollywoodi tapasztalatait hazavitte Izlandra, és alapított egy filmstúdiót. Ami egy kicsit olyan, mint nálunk Etyek – mutatott rá A besúgó rendezője. – Egy idő óta pedig nemcsak rendezőként, forgatókönyvíróként működik, hanem producerként is. Vagyis másoknak is segít, akik a hazájából jönnek. Ez a szándék bennem is megvan.
Kormákur az egész sorozat producere is, és tudta, hogy keres egy rendezőt a második, harmadik és negyedik részre. Sok közelmúltbeli sorozatba belenézett, és így került a látókörébe A besúgó is, amely hatvanegy országban ment sikerrel, angol szinkronnal. Szentgyörgyi tudomása szerint A besúgó volt az első olyan magyar sorozat, amelyhez – a spanyol, cseh és lengyel mellett – angol nyelvű szinkron is készült.
És Kormákur rámutatott A besúgóra, amely átütötte az ingerküszöbét. A következő lépés az volt, hogy le kellett ülnöm beszélgetni vele és a többi producerrel. Vicces volt, mert Zoomon csináltam otthonról, a nappalinkból, nem akartam elhinni, hogy a gyerekkori hősömmel beszélgetek, aki Izlandról beszél a konyhájából. Izgultam, persze, hogy izgultam. De nem volt probléma, mert az önképemben régóta benne volt, hogy ez nekem sikerülni fog. Ez olyan, mint a futball, önbizalom nélkül nem megy. Addigra már olvastam a forgatókönyvet, beszéltünk referenciákról, múltbéli példákat hoztunk fel egymásnak. Beszéltünk a karakterekről, a dramaturgiáról, az egész munka ívéről, hogy ez tulajdonképpen egy királydráma.
Az utóbbi évek történelmi vagy kvázi történelmi filmjeit ismerve az emberben felvetődik a kérdés: az alkotók ragaszkodnak-e a történeti hűséghez, vagy lesznek a sorozatban fikciós elemek.
„Ma már semmi sem százszázalékos, de durva fikciós elemek nem lesznek a filmben. Tehát a hastingsi csatában Hódító Vilmos győz, nem pedig Harold – teszi világossá a rendező. – Nagyon jót beszélgettünk, és villámgyorsan megjött a válasz, hogy csomagoljak, és induljak Izlandra. Nagyon érdekes érzés volt, amikor megtudtam, hogy rám esett a választás. Ez az első angol nyelvű rendezésem, azt is tudtam, hogy életemben először fogok világsztárral dolgozni, a Trónok harca főszereplőjével, Nikolaj Coster-Waldauval, a híres dán színésszel, Hódító Vilmos megformálójával. Ellenlábasát, Haroldot pedig James Norton játssza, ez az elképesztő tehetségű angol színész, aki folyton ott van azon a rövidlistán, akik közül az új James Bond kikerül. Ő még az angol fogadóirodáknál is jó oddsszal rendelkezik...”
Szentgyörgyi citál egy régi hollywoodi szállóigét, miszerint „You should never meet your hero”, vagyis sohase találkozz a hősöddel. De szerinte ez nem állja meg a helyét.
Mert én találkoztam az egyik hősömmel, és nagyon konstruktív, szoros kapcsolat alakult ki közöttünk, megszerettük egymást, barátok lettünk. De nemcsak vele, hanem Nikolaj Coster-Waldauval is. Miután befejeztük a forgatást, életemben először elmentem Los Angelesbe, ahol tárgyaltam a Foxtól kezdve a Netflixen át a Skydance Mediáig a legtöbb nagy és közepes amerikai stúdióval. Ez a tűzvész előtt nyolc héttel volt. Ekkor történt, hogy Coster-Waldau vendégül látott a házában. Steaket sütöttünk a kertjében grillen, amikor csöngettek. Azt mondta, nem vár senkit, de ajtót nyitott, és egy jó kétméteres kosaras állt ott, egy szomszéd, aki egy kerti szerszámot hozott vissza. A fickó azt mondta, eddig kosaras volt, de most már inkább színész, a Prey című, legutóbbi Predator-filmben játszott. Megkérdeztem, mi volt a szerepe. Hát ő volt a Predator, mondta a lehető legtermészetesebb hangon
– meséli Szentgyörgyi Bálint, majd így folytatja: „Néha kívülről látom magamat, hogy mi minden történt velem mostanában a Jóistennek és A besúgónak köszönhetően. Hogy ott állok egy Beverly Hills-i ház kertjében, és grillezek a Trónok harca hősével és a maszk nélküli Predatorral. Vagy Clémence Poésyvel, ezzel a csodálatos francia színésznővel, a Harry Potter és a Tűz Serlege főszereplőjével, aki a King and Conqueror hősnője is lesz. 14 évesen a Mammut mozijában láttam a szüleimmel, és most az én instrukcióimat valósítja meg az általam rendezett sorozatban... Ezek mágikus pillanatok, és óriási hála van bennem. Leginkább A besúgó csapata iránt.”
Amikor viszont elkezdődött Izlandon a forgatás, A besúgó alkotói és szereplői közül egyedül Bálint volt jelen. „Az ember ilyenkor kikapcsolja azt az érzést, hogy nem otthon van, hanem Izlandon, hogy világsztárokkal forgat. Ez olyan munka volt, amire nagyon régen vágytam. Persze a világ jócskán megváltozott, a gyerekkoromban mozira játszották ezt a játékot, ma pedig már a streaming dominál. De az álmom nem változott meg. Ezeket az érzéseket ki kellett kapcsolni, és arra fókuszálni, hogy amit művészileg helyesnek érzek, azt valósítsuk meg a vásznon.” – idézi fel Bálint. Abban óriási szerencséje volt, hogy Nikolaj Coster-Waldauból nem lett hollywoodi sztár, hanem megmaradt dán színésznek.
Nagyjából velem egyidős volt, amikor a 2001-es Ridley Scott-moziban, A Sólyom végveszélyben című filmben Gary Gordon őrmester szerepében berobbant. Az volt az első angol nyelvű szerepe. Lebilincselő volt, ahogy erről egy izlandi erdőben beszélgettünk. Fél évtizeden át várt a lehetőségre, FedExszel küldözgette a hollywoodi castingokra a videóit, a feleségével hetente egyszer angol napot tartottak, csak angolul beszéltek, hogy ezzel is gyakorolja a nyelvet. És egyszer csak 2001-ben Ridley Scott-tól megérkezett a felkérés a szerepre. Csak egy epizódszerep volt, de Nikolaj megértette, hogy össze kell pakolnia a cuccát, el kell mennie Hollywoodba a forgatás után, mert ez élete nagy lehetősége. És elindult a család, két kisgyerekkel, egy Los Angeles-i albérletbe, mindent feltéve egy lapra. Tíz év telt el a Trónok harcáig, az igazi áttörésig, de ő kibekkelte. 41 éves volt akkor. Közben persze folyamatosan dolgozott kisebb szerepekben.
Muszáj feltenni a riporter fejében régóta motoszkáló kérdést: Szentgyörgyi rendezőnek vagy írónak, forgatókönyvírónak vallja-e magát. „Holtversenyt hirdetek az író és a rendező között. És be kell vallanom, hosszú távon az a célom, hogy producer is legyek” – teszi hozzá.
Szóba kerül az 1952-es nagy színészsztrájk, a SAG (Screen Actors' Guild), vagyis a színészek céhjének sztrájkja. A szakszervezetnek nem más volt az elnöke, mint egy közepes színész, Ronald Reagan, akiből az Egyesült Államok egyik legnagyszerűbb elnöke lett idővel. Az a sztrájk hatalmas vívmányokat ért el, és annak köszönhető, hogy néhány évtizeddel később a legnagyobb hollywoodi sztárok nevét már producerként is olvashatjuk a stáblistákon.
Ha már itt tartunk, a King and Conqueror egyik producere maga Nikolaj Coster-Waldau. Egyébként a sztárrendszert, a sztárkultuszt nem más vezette be Hollywoodban, mint Zukor Adolf, a Paramount Studio magyar alapítója.
Szentgyörgyi életcéljának tartja, hogy a 61 országban bemutatott A besúgó ne maradjon egyszeri kísérlet, hanem később is hódítsák meg a világot hasonló magyar alkotások. És ami legalább ennyire nemes cél: a nagyszerű magyar színészek, például A besúgóval berobbant fiatal generáció Patkós Mártontól Váradi Gergelyen, Szőke Abigélen és Szász Júlián át Varga Ádámig kitörhessen a magyar nyelv börtönéből.
Ami a világ legszebb börtöne! – vág közbe a rendező. – Régen a vasfüggöny mögé voltunk bezárva, ma már nem maradt más akadályunk, csak a magyar nyelv, ezért kell megtanulnia angolul minden fiatal színésznek. Ez az ő feladatuk. A miénk pedig az, hogy a világ minden nációja számára átélhető történeteket kell találnunk.
Szentgyörgyi úgy látja, az amerikai folklór része az, hogy Amerika mindenből, a legnagyobb tragédiából is talpra áll. És ez most is így lesz, a Los Angeles-i tűzvész nyomán.
Bevallom, ez a narratíva nekem nagyon tetszik – mondja Bálint. – Az amerikai folklór az, hogy Amerika mindig győz. A magyar talán az, hogy a magyarokat sosem lehet teljesen legyőzni. Nekem mindkettő nagyon tetszik. Mindkettővel mélyen tudok azonosulni. Joel Schumacher mondta, aki az első komolyabb szerepet adta Julia Robertsnek, még a Pretty woman előtt, hogy az ő dolga a szereplőválogatás alatt az, hogy nagyon figyeljen. Csak nyitva kell tartania a szemét. És ha nem figyel fel, amikor a teljesen ismeretlen Julia Roberts belép a szobába, akkor semmi keresnivalója ezen a pályán. Én ezt az érzést, hála Istennek, többször átélhettem A besúgó castingján: amikor Hermányi Mariann, Patkós Marci vagy Szász Júlia belépett a szobába, akkor ezek ilyen pillanatok voltak. Igen, A besúgó mindannyiunk életét megváltoztatta.
Szóba kerül Szász Júlia balesete is, amit Bálint nagyon rosszul élt meg...
„Csodálattal figyelem Juli talpra állását, mindig is tudtam, hogy megvan benne ez a belső erő, amit elegánsan és megkérdőjelezhetetlen hitelességgel előhívott magából. Nagy drukkere vagyok Julinak, mindig is az voltam. Ő már visszatért, a Vígszínházban szerepel az Amerikai Elektrában. Kovács Patrícia írta róla, hogy ő még ilyen beugrást életében nem látott, mint a Szász Júliáét az Amerikai Elektrában.
Az ember a sors segédmunkása, amikor pályafutása korai szakaszában felfigyel ezekre az emberekre.
Ezekkel a srácokkal összejárunk, nagyon jó érzés leülni velük egy asztalhoz. Eltelt két, sőt három év A besúgó bemutatója óta, lassan a középgeneráció fiataljaivá válunk. Elindult egy teljesen új korosztály azóta a színházban, akiket még nem ismerek, mert nem castingoltam itthon A besúgó óta. Várom, hogy előbb-utóbb létrejöjjön köztünk egy szakmai találkozás.”
De ez még a jövő zenéje, a King and Conqueror bemutatója viszont már nagyon közel van. Főműsoridőben, a BBC-n és a CBS-en, az egész Egyesült Királyságban és az egész Egyesült Államokban vetítik majd. Az emeletes buszok oldalán ez a plakát lesz Londonban, a Piccadillyn... Erre még idén sor kerül, és majd ha lement a televíziókban, akkor valamelyik streamingszolgáltató is a műsorára tűzi, és mindenki láthatja Magyarországon.
No de mi lesz A besúgó folytatásával?! „Nagyon bízom benne, hogy nem fogunk úgy meghalni, hogy A besúgó folytatását nem csináltuk meg – mondja Bálint. – Három éve dolgozom rajta. Most nem olyan a csillagállás, hogy látnám a folyamat végét. Nagyon készülök rá, hogy az anyanyelvemen forgathassak, de ez egyelőre nem A besúgó 2-t jelenti.
Viszont azt is tudom mondani, hogy ma 4.30-kor keltem, és tíz és fél órán keresztül írtam valamit magyarul.
Ez egy magyar produkció lesz, nem költöztem el itthonról, úgy tervezem, hogy továbbra is ingázni fogok. Abban bízom, hogy fogok tudni művészileg kétlaki életet élni, mert szükségem van erre a magyar közegre, hogy az anyanyelvemen alkothassak. Hogy azoknak rendezhessek, akik ezt a nyelvet beszélik, és pontosan értik, mit jelent az, hogy Anyám tyúkja.”
(Borítókép: Szentgyörgyi Bálint. Fotó: Tövissi Bence / Index)