Index Vakbarát Hírportál

Először azt hitte, csak ugratják, aztán rájött, ennek a fele sem tréfa

2025. január 30., csütörtök 11:22

2025-ben Németh Gábor, Földényi F. László, Solymosi Bálint, Szilágyi Ákos és Szilasi László is megkapta a Baumgarten-emlékdíjat.

Hatodszor is odaítélték a 2019-ben alapított Baumgarten-emlékdíjat, amelyet 2019-ben Kukorelly Endre író kezdeményezésére a Gyümölcsöskert Irodalmi Egyesület alapított. Az alapítók a díjjal az egykori Baumgarten-díj hagyományát kívánják folytatni.

Kukorelly Endre az ünnepélyes díjátadón egyebek mellett elmondta, kizárólag közösségi finanszírozással működnek, és eddig kereken 570 ember támogatta a Baumgarten-díjat.

Tisztában vagyok azzal, hogy ma már mindent támogatni kell. De pozitív szemléletű ember vagyok, ezért úgy gondolom, hogy az úgynevezett polgári ethosz megképződik, és lesznek olyan gazdag, félgazdag vagy szegény emberek, akik felismerik, hogy a kultúra nem hab a tortán, hanem mindennek az alapja

– jelentette ki Kukorelly Endre.

Az első emlékdíjakat és jutalmakat – az 1927 és 1947 között működő Baumgarten-díj kurátora, Babits Mihály teremtette hagyomány szerint – az alapító-örökhagyó Baumgarten Ferenc Ferdinánd halálának évfordulóján, 2020. január 18-án adta át a Gyümölcsöskert Egyesület. 

2025-ben Németh Gábor, Földényi F. László, Solymosi Bálint, Szilágyi Ákos, Szilasi László mellett Bakos Gyöngyi, Hegedüs Vera, Rédl Zora, Schillinger Gyöngyvér és Tasnádi Edit kapta meg a Baumgarten-emlékdíjat.

Azt hitte, ugratják

Szilágyi Ákos költő, esztéta azt mondta, meg van illetődve, mert ez az első díj, amelyet lényegesnek tart, és mindenféle elfogultság és kín nélkül vesz át. 

A mi nemzedékünket különleges kapcsolat kötötte össze a Baumgarten-díjjal, ezért sem véletlen, hogy Bandi (Kukorelly Endre – a szerk.) megcsinálta. Olyan ez, mint egy relikvia, amelyhez ha hozzáérsz, akkor a XX. századi magyar irodalommal kerülsz kapcsolatba

– fogalmazott.

Amikor Schillinger Gyöngyvérrel megtudta, hogy a díjazottak között van, azt hitte, hogy Kukorelly Endre csak ugratja, a díjátadón azonban minden kétsége tovaszállt, már tudja, hogy ennek a fele sem volt tréfa, és végtelenül hálás. Szilasi László költő tömören ennyit mondott: „Rettenetesen boldog vagyok. Áldás, békesség!”

Tasnádi Edit műfordító azért ragadta magához a mikrofont, mert úgy hiszi, senki sem tudja, ki ő. „A fordítók láthatatlanok, miközben a könyvesboltokban több lefordított könyv van, mint eredeti nyelvű, ezért is örülök a díjnak.”

Az eddigi nyertesek

A 2020-as díjazottak: Marno János, Márton László, Pintér Béla, Szentjóby Tamás, Christina Viragh; A jutalmazottak: Bartók Imre, Bán Zoltán András, Csehy Zoltán, Kulcsár-Szabó Zoltán, Peer Krisztián, Szilágyi Zsófia.

A 2021-es díjazottak: Báthori Csaba, Bodor Ádám, Garaczi László, Margócsy István, Szijj Ferenc, Takáts József, Tompa Andrea. Jutalmazottak: Berta Ádám, Hermann Veronika, Kalász Orsolya, Németh Zoltán, Sipos Balázs, Ella Sobolewska, Szolláth Dávid.

A 2022-es díjazottak: Géczi János, Harkai Vass Éva, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Nemes Z. Márió, Ilma Rakusa, Szirák Péter, Tamás Gáspár Miklós. Jutalmazottak: Nagy Csilla, Vajna Ádám, Vida Kamilla.

A 2023-as díjazottak: Farkas Zsolt, Kemény István, Lőrincz Csongor, Terézia Mora, Tasnády Attila. Jutalmazott: Deres Kornélia, Karádi Éva, Kutasy Mercédesz.

2024-es díjazottak: Simon Attila, András Sándor, Forgách András és Rényi András. A jutalmazottak: A. Dobos Éva, Tótfalusi Ágnes és Ménes Attila.

(Borítókép:  Szollár Zsófi / Index)

Rovatok